Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#köztársasági elnök

hvg.hu/MTI Itthon

Megtanult repülőgépet vezetni, és titokban a hajléktalanellátóban dolgozott – Eltemették Sólyom László volt köztársasági elnököt

A volt államfő betegsége jelentkezése után megtanult repülőgépet vezetni, pilótaengedélyt szerzett, másfél év alatt fordítói szinten megtanult olaszul, korábban pedig hetente négyszer felült a hajnali ötórás buszra, hogy hajléktalanmelegedőben segítsen, mert „hasznos akart lenni” – derült ki a búcsúztatón.

hvg.hu Itthon

Schmitt Pál szerint minden készen áll arra, hogy 2036-ban mi rendezzük az olimpiát

Schmitt szerint az, hogy deklarálta a kormány stratégiai ágazatnak a sportot, a fiatalokról szól, ezért sem érti azokat, akik ellenzik az olimpia megrendezését. Különösen, hogy a NOlimpia kampány óta számos sportlétesítmény épült fel. Dénes Ferenc sportközgazdász szerint a kormány tudatosan építkezik, és olimpiát akar rendezni 2036-ban.

Lengyel Tibor Itthon

Harmadik rekordját is megdöntötte Novák Katalin: egy nap alatt 22 elnöki kegyelem

Idén május 12-ig 25 embernek adott kegyelmet Novák Katalin köztársasági elnök. Így szabadult a börtönből a terrorizmusért elítélt Budaházy György és a Hunnia-per másik öt terheltje. Ugyanaznap 16 másik személy is kegyelmet kapott. Amúgy 2010 óta egyetlen ilyen államfői döntést sem blokkolt az igazságügyi miniszter – Budaházyét sem.

1
4 5 6 7 8
29
B. Zs.-né 8 éve volt top 50-es körözött, de a héten rátaláltak Münchenben

B. Zs.-né 8 éve volt top 50-es körözött, de a héten rátaláltak Münchenben

Több mint negyven százalékát inkasszálta az Iványi Gábor egyházához érkező 1%-os felajánlásoknak a NAV és a MÁK

Több mint negyven százalékát inkasszálta az Iványi Gábor egyházához érkező 1%-os felajánlásoknak a NAV és a MÁK

Szász Júlia Vidnyánszky Attiláról: „A balesetet követően nem beszéltünk egymással”

Szász Júlia Vidnyánszky Attiláról: „A balesetet követően nem beszéltünk egymással”

Szerbia, ahonnan elillant a félelem

Szerbia, ahonnan elillant a félelem

Hamilton máris összetörte a Ferrari egyik autóját

Hamilton máris összetörte a Ferrari egyik autóját

Már meg is érkezett a válasz a DeepSeek mindent elsöprő MI-jére – ráadásul Kínából

Már meg is érkezett a válasz a DeepSeek mindent elsöprő MI-jére – ráadásul Kínából

Orbán és Trump a kanyarban sincsenek kedvenc sportjukhoz képest

Orbán és Trump a kanyarban sincsenek kedvenc sportjukhoz képest

Damaszkusz kártérítést követelt Moszkvától, amikor a szíriai orosz támaszpontokról tárgyaltak

Damaszkusz kártérítést követelt Moszkvától, amikor a szíriai orosz támaszpontokról tárgyaltak

31 gyorshajtót fogtak a múlt héten a XVIII. kerületben

31 gyorshajtót fogtak a múlt héten a XVIII. kerületben

A címlapról ajánljuk