Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#máv

MTI Itthon

Visszafordítják a Szegedről érkező vonatokat Röszkénél

Leállították a vasúti forgalmat Röszke és Horgos között. A sínek mellett rengeteg menekült érkezett a napokban Szerbia irányából Magyarországra. A Vasutasok Szakszervezete szerint azért volt szükség az intézkedésre, mert "nemrég menekültek dobálták meg a szerelvényeket".

Murányi Krisztina Gazdaság

Fogja az ember a fejét a 44 milliárdos vasútfelújítás láttán

Most két jelzőőr ül egy személyautóban, és amikor a mobiljuk megcsörren, kiszállnak, és egy piros tárcsával megállítják a sűrű autós forgalmat. Az egy hete átadott, alig pár perccel rövidebb utazást ígérő, tízmilliárdokból felújított Budapest–Esztergom-vasútvonalon ugyanis a fénysorompó még nem működik. Ürömnél a P+R parkoló és az állomás autóval megközelíthetetlen, gyalogosan pedig szinte értelmetlen odamenni.

MTI Itthon

Nagyot szívhatnak a miskolci vonalon vonatozók

60-80 perces késésekre kell számítaniuk az utasoknak a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon hétfő délután, Isaszeg és Gödöllő között pótlóbuszok járnak – közölte a Mávinform.

hvg.hu Gazdaság

Tényleg lesz közvetlen vasúti járat Ferihegyre

Egyelőre az 1-es terminálig lehet vonattal eljutni, majd buszra kell átszállni Ferihegy 2 eléréséhez, ám most egyre valószínűbb, hogy megvalósul a Liszt Ferenc repülőtér kötött pályás kapcsolatának megteremtése.

hvg.hu Gazdaság

A magyar vasút az utast palira veszi

Kánikula van? Késnek a vonatok. Vihar jött? Késnek a vonatok. Esik a hó? Késnek a vonatok. Vagy csak úgy elszakadt a felsővezeték? Késnek a vonatok. Sokat és gyakran. Magyarországon. Az utasok érdemi tájékoztatás híján nem tudják, mi is történt, mikor indulnak valóban a szerelvények, a kalauzok meg tartják a hátukat, pedig ők sem tudnak semmit. Nálunk még attól is elveszik a pórul járt utas kedvét, hogy kártérítésért harcoljon. Németországban a vasúttársaság enni- és innivalót ad, a taxi vagy a szállás árát is állja késés vagy kimaradás esetén. Amerikában a tájékoztatás az első, nem a sunnyogás.

hvg.hu Itthon

Marad a csigatempó a 44 milliárdból felújított vasútvonalon

Csütörtöktől újra járnak a vonatok a Budapest és Esztergom között felújított teljes vasútvonalon, de a menetidő alig pár percet csökken csak. Az Index szerint alap esetben 5 percet nyernek az utasok a korábbiakhoz képet, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztőnél viszont 17 perc megtakarítást ígérnek a gyorsított járatokon, vagyis csak egy részén a vonatoknak. Évekig tartott a vonal felújítása, korszerűsítése, átépítése, 44 milliárd forintba került, és még mindig nincs kész: a villamosítás még csak ezután jön.

MTI Gazdaság

Nagy gondot okoz a MÁV-nak az ukrán válság Záhonyban

A tavaly óta tartó ukrán válság és belpolitikai események hatására tovább csökkent a záhonyi térség vasúti áruforgalma, ami a MÁV 100 százalékos tulajdonában álló átrakójánál, a Záhony-Port Zrt.-nél már 2015 első felében foglalkoztatási nehézségeket okozott - közölte a vasúttársaság kedden.

hvg.hu Itthon

Újra jár jövő héttől az esztergomi vonat, de még a régi tempóban

Augusztus 20-tól újra lehet vonattal utazni Budapestről Esztergomba. A felújított pályán már tesztelik, az Indóház.hu szerint egy Desiro motorvonat ingázik Pilisvörösvár és Aquincum Felső között. A munkának azonban még nincs vége: sok-sok kiegészítő feladat mellett hátra van még a vonal villamosítása. Ha meglesz a felsővezeték, utána gyorsulhatnak fel jelentősen a szerelvények.

MTI Itthon

Naponta ezernél több menekültet szállít a MÁV

A cél az, hogy a bevándorlók minél gyorsabban, a befogadóállomásokon történt regisztrációjukat követően negyvennyolc órán belül eljussanak a számukra kijelölt menekülttáborba, Debrecenbe, Bicskére vagy Vámosszabadiba.

MTI Itthon

Kigyulladt egy mozdony Albertirsán

A mozdonyvezető porral oltó készülékkel fékezte meg a lángokat, majd az időközben helyszínre érő ceglédi tűzoltók folytatták a munkát.

MTI Gazdaság

Elmondta az NFM, hol lehet a következő vasútfelújítás

Az új, 2020-ig tartó uniós költségvetési időszak forrásaiból finanszírozott vasútfejlesztések 2016 első felében indulhatnak meg legkorábban, a dél-balatoni vasútvonal vagy a Kelenföld-Százhalombatta vonalszakasz felújításával – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pénteken.

MTI / hvg.hu Itthon

Öt város vasútállomásának felújítását ígéri a MÁV

Két év alatt több mint 4,3 milliárd forintból húsz vasútállomás, illetve megállóhely újulhat meg itthon. Egyebek mellett Esztergom-Kertváros, Gyula, Karcag, Kisújszállás és Püspökladány állomásépületét hozzák rendbe.

1
74 75 76 77 78
138
Török Gábor a Rogán-ügyről: „Csak az idő dönti el, hogy politikailag pontosan mekkora a kár”

Török Gábor a Rogán-ügyről: „Csak az idő dönti el, hogy politikailag pontosan mekkora a kár”

A négy műtüdőn tartott gyerek közül kettőt hamarosan levehetnek a gépről a Heim Pál Kórházban

A négy műtüdőn tartott gyerek közül kettőt hamarosan levehetnek a gépről a Heim Pál Kórházban

Hamarosan semmi értelme nem lesz e-kerékpárt lopni – jön egy nagy újítás

Hamarosan semmi értelme nem lesz e-kerékpárt lopni – jön egy nagy újítás

Fotókon az Instagram új, ijesztő funkciója: ellopja a szelfiket, és ráengedi a mesterséges intelligenciát

Fotókon az Instagram új, ijesztő funkciója: ellopja a szelfiket, és ráengedi a mesterséges intelligenciát

Trump: Putyin találkozni akar, ennek a megszervezésén dolgozunk

Trump: Putyin találkozni akar, ennek a megszervezésén dolgozunk

„Azt hittem, több időm van” – 10 olimpiai érme veszett oda a Los Angeles-i tűzben az amerikai bajnoknak

„Azt hittem, több időm van” – 10 olimpiai érme veszett oda a Los Angeles-i tűzben az amerikai bajnoknak

24.hu: „programozott leépítés” zajlik a Magyar Postánál

24.hu: „programozott leépítés” zajlik a Magyar Postánál

Újabb feszültség a NER csúcsbírói között: jogkorlátozást emleget, és elítéli Varga Zs. András újévi köszöntőjét az OBH elnöke

Újabb feszültség a NER csúcsbírói között: jogkorlátozást emleget, és elítéli Varga Zs. András újévi köszöntőjét az OBH elnöke

A Fidesz politikai magánbirtoka lett a közszféra, erről tanúskodnak a legutóbbi botrányok

A Fidesz politikai magánbirtoka lett a közszféra, erről tanúskodnak a legutóbbi botrányok

A címlapról ajánljuk