Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#menekültek

hvg.hu Itthon

Erdő Péter válaszolt a pápa felhívására

Erdő Péter bíboros és Veres András püspök megköszönte Ferenc pápának az útmutatást, amit "készséggel és örömmel" követnek. A katolikus püspöki konferencia egyelőre vizsgálja, hogy milyen konkrét lépésekkel tudják teljesíteni az egyházfő kérését, hogy minden plébánia fogadjon be egy menekültcsaládot.

MTI Világ

Szlovák elnök: A menekültek befogadása nem veszélyezteti Szlovákiát

Amíg nem jelent meg az Európai Bizottság javaslata a menekültek kötelező befogadási kvótáira, addig a menekültügyet Szlovákiában sem a politika, sem a közvélemény nem kezelte problémaként a szlovák elnök szerint, aki azt is mondta: különbséget kell tenni az ismeretlentől való félelem és a szélsőségesség, az idegengyűlölet között. Robert Fico szlovák kormányfő erre reagálva azt mondta: ha valaki semmiért nem visel felelősséget, bármiféle nyilatkozatot tehet.

MTI Itthon

Német belügy: Erre lesz szükség, ha ezután is sokan jönnek a magyaroktól

Sürgősen le kell folytatni a vitát az Európai Unióban arról, hogy miként lehet az egyes tagállamokat hozzásegíteni az uniós előírások eddiginél is jobb érvényesítéséhez – mondta Steffen Seibert német kormányszóvivő hétfőn Berlinben. A német belügyminisztérium szerint "intenzív megbeszélések" kellenek, ha marad a Magyarországról érkezők nagy száma.

MTI Világ

Egyre több iraki is útnak indul hazájából

Az idén Görögországba érkező menekültek több mint fele szíriai volt az ENSZ adatai szerint, és csak négy százalékuk volt iraki, de most már egyre több olyan iraki van, aki kilátástalannak ítélt helyzete miatt valamikor szintén útnak indult hazájából, majd egy törökországi menekülttáborban eltöltött két, három, négy év után megpróbál átjutni Görögországba.

hvg.hu Itthon

Török Gábor: "Aki akar, és különösen akinek ez érdeke, álljon be nyugodtan a sorba"

Török Gábor szerint ha minden ügyben az határozza meg a véleményünket, hogy mi a viszonyunk Orbán Viktorhoz és a szeretett pártjainkhoz, akkor tényleg semmi sem különböztet meg minket a kolompra vonuló nyájtól. Azt írja: a politikai szereplők, a véleménymondók és a média egy jelentős része "ezerrel dolgozik azon, hogy semmilyen árnyalt véleményt ne lehessen kialakítani a menekültek ügyében".

MTI Itthon

Naponta 3-400 menekült szorul orvosi ellátásra

Az időjárás változásával a betegségek is változtak, míg korábban a kiszáradás, a kimerültség és az ájulásos rosszullétek voltak jellemzőek, addig most, miután hidegebbre fordult az idő, a felső légúti megbetegedések a gyakoriak.

Techet Péter Vélemény

Európa elbukott

Nincs népvándorlás, mert ennél az USA-ba évente jóval többen vándorolnak be legálisan, s nem omlik össze se az ország, se az a bizonyos keresztény civilizáció. Ami itt van, az nem a keresztény civilizáció meg miegyéb válsága, de nem is a gonosz európai imperializmus következménye – ez csupán az Európai Unió nevű jogszabályhalmaz működésképtelensége.

MTI Világ

Kína üzen: Az Egyesült Államoknak lépnie kell az európai menekültügyben

A kínai állami Hszinhua hírügynökség szerint a népvándorlás humanitárius válság jele, hiszen az emberek olyan, háború sújtotta területekről érkeznek, ahol jogaik nincsenek biztosítva. Helyzetükért, bizonytalanná tett körülményeikért elsősorban az Egyesült Államok hibáztatható. A Global Times című angol nyelvű napilap szerkesztőségi cikkében azt a kérdést teszi fel: "kinek kell eltakarítania az arab tavasz okozta zűrzavart"?

Szlavkovits Rita Itthon

„Please, lady, frozen, please, blanket”

A hétvégén ismét ezrek jöttek át a szerb–magyar határon, feltehetően jóval többen, mint ahány embert regisztrálni tudtak a magyar hatóságok. A röszkei gyűjtőponton ezren várakoztak vasárnap este a töksötétben, és még hajnali hétkor is 400-an, amikor hét Celsius-fokot mutatott a hőmérő. A szombat óta működő, fűtött regisztrációs pont betelt, százak aludtak a szabad ég alatt. Reggel a megkülönböztető bánásmód miatt kitörtek a gyűjtőpontról a főként afgán menekültek.

1
191 192 193 194 195
252
Trump kegyelmet adott Illinois korrupció miatt elítélt volt kormányzójának

Trump kegyelmet adott Illinois korrupció miatt elítélt volt kormányzójának

Beültünk a legújabb elektromos Skodába, a megújult Enyaqba

Beültünk a legújabb elektromos Skodába, a megújult Enyaqba

Közel 800 lóerős masztodon lett az Audi RS Q8 Legacy Edition

Közel 800 lóerős masztodon lett az Audi RS Q8 Legacy Edition

Észak-Koreában láttak el több száz sebesült orosz katonát

Észak-Koreában láttak el több száz sebesült orosz katonát

Végzetes ütközés: a Mötley Crüe frontemberének magángépe a kifutón rohant bele egy másik repülőbe

Végzetes ütközés: a Mötley Crüe frontemberének magángépe a kifutón rohant bele egy másik repülőbe

Árháborút indít a BYD, ha ingyen adja majd önvezető rendszerét

Árháborút indít a BYD, ha ingyen adja majd önvezető rendszerét

Így került rá Jaden Smith fejére a fekete vámpírkastély – interjú a tervezővel, Abodi Dórával

Így került rá Jaden Smith fejére a fekete vámpírkastély – interjú a tervezővel, Abodi Dórával

„Io napot chivanoc” – búcsúzik Klaus Iohannis, aki ledarálta a román demokráciát

„Io napot chivanoc” – búcsúzik Klaus Iohannis, aki ledarálta a román demokráciát

Fájdalmat okoztak a mesterséges intelligenciának – gondolták: mi baj lehet a kegyetlenkedésből?

Fájdalmat okoztak a mesterséges intelligenciának – gondolták: mi baj lehet a kegyetlenkedésből?

A címlapról ajánljuk