Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#menekültek

hvg.hu Itthon

Artemisszió Alapítvány: Öngyilkos lépés a kormány újabb civilellenes döntése

Észszerűtlen és átgondolatlan döntés a MMIA-s, EU-s pénzekről döntő, évtizedek óta működő alapok pályázati kiírásának visszavonása, értékelt az egyik érintett szervezet vezetője. Szerinte észszerű, hazafias célok mennek a levesbe az őrült politikai kampány miatt, amelyben a sajtó és az ellenzéki pártok is ludasak.

hvg.hu Itthon

Plüssnyuszit kapott Orbán az MSZP-től a rendkívüli ülésen

De nem is volt ott a miniszterelnök, hiszen Bécsben tárgyal. A Fidesz és a KDNP sem ment el az ülésre, ahol a befogadott menekültekről kérdezték volna a kormányt. A szocialisták plüssnyulat adtak Németh Szilárdnak is, de az ülésnek hamar vége lett.

T. R. Itthon

Orbán hibájából nyílt egy ajtó Vonának régi önmagához

Sokan kételkedtek abban, mennyire őszinte Vona és a Jobbik cukisodása, egy azonban biztos: csak mérsékelten volt eredményes. Az Orbánék által egy év alatt befogadott 1300 menekült most kaput nyitott a Jobbik elnökének pártja régi énjéhez. Közben a kormánysajtó már az LMP-re zúdított össztüzet. A szélárnyékba került MSZP elővette a nyugdíjtémát és nyitott a szélbalra. No és megszólalt Soros is. A hvg.hu heti politikai elemzése a lendületet kapó kampányról.

hvg.hu Nyüzsi

Szijjártó előadta a „magyar durcit”

A magyar kormány hivatalos „sértődésfelelőse” most éppen az ENSZ-főtitkárra akadt ki, és a Trump-modellt követve már az ország kivonulását lebegteti a világszervezet egyik tárgyalássorozatról.

hvg.hu Itthon

A TASZ kikéri a listát, amelyről Rogán beszélt

A miniszter azt mondta, a magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, amelyek az illegális bevándorlást propagálják, jó dologként állítják be, ráadásul jogi segítséget nyújtanak ahhoz. Erre kíváncsi a TASZ.

1
54 55 56 57 58
252
Szarvasok rohantak fényes nappal a nógrádi Kisterenye utcáin – videó

Szarvasok rohantak fényes nappal a nógrádi Kisterenye utcáin – videó

Hiába küzdünk a visszaváltó automatákkal, a Mohu sokkal fenntarthatóbban is működtethetné az italospalackok rendszerét

Hiába küzdünk a visszaváltó automatákkal, a Mohu sokkal fenntarthatóbban is működtethetné az italospalackok rendszerét

Videó: Figyelmen kívül hagyta az útlezárást, elefánt végzett a motorozó német turistával Indiában

Videó: Figyelmen kívül hagyta az útlezárást, elefánt végzett a motorozó német turistával Indiában

Egyre vastagabban fog a lakásukat hirdetők ceruzája

Egyre vastagabban fog a lakásukat hirdetők ceruzája

Sallai visszatért, de botrányosan félbeszakadt a meccsük

Sallai visszatért, de botrányosan félbeszakadt a meccsük

Lezárták az M5-ös autópályát Kiskunfélegyházánál

Lezárták az M5-ös autópályát Kiskunfélegyházánál

Videó: Figyelmen kívül hagyta az útlezárást, elefánt végzett a motorozó német turistával Indiában

Videó: Figyelmen kívül hagyta az útlezárást, elefánt végzett a motorozó német turistával Indiában

Nincs még lefutva az Integritás Hatóság és Rogán Antal közötti harc

Nincs még lefutva az Integritás Hatóság és Rogán Antal közötti harc

„Io napot chivanoc” – búcsúzik Klaus Iohannis, aki ledarálta a román demokráciát

„Io napot chivanoc” – búcsúzik Klaus Iohannis, aki ledarálta a román demokráciát

A címlapról ajánljuk