Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#monopólium

hvg.hu Vállalkozás

Varázsgomba-monopóliumra tör egy furcsa pár Amerikában

Kaliforniában felmerült, hogy a marihuána utána a varázsgombát is legalizálnák. Egy korábban illegális gyógyszerek engedélyeztetésével foglalkozó házaspárnak Szilícium-völgyi ismerőseik dobtak össze csaknem 40 millió dollárt, melynek segítségével rohamtempóban törnek előre a piacon.

Balogh Csaba Tech

Mark Zuckerberg ma nem alszik nyugodtan, az Európai Parlament belengette a Facebooknak a vörös zászlót

A lehető legrosszabb értelemben véve európai uniós módon zajlott kedden kora este Mark Zuckerberg európai parlamenti meghallgatása. A képviselők előbb megállás – és a rendelkezésre álló időkeretük betartása – nélkül sorolták kérdéseiket, így a válaszokra végül alig jutott idő. A politikusok pedig majdnem összevesztek. Szerencsére azért kiderült néhány konkrétum is, egyebek mellett az is, hogy erősödik az uniós gyanú azt illetően, hogy a Facebook nem igazán tudja kontrollálni magát a piacon, ahol talán erőfölényével is visszaél.

MTI Gazdaság

Nagy pofont kapott Oroszországban a Google

Az orosz szakhatóság 438 millió rubeles, vagyis átszámítva körülbelül 6,75 millió dolláros bírságot szabott ki a Google-ra monopóliumellenes törvények megsértése miatt.

hvg.hu Vállalat + Vezető

Befellegzett júliustól a társasházi netes monopóliumoknak

Egy törvénymódosításnak köszönhetően megszűnhet az áldatlan helyzet azokban a lépcsőházakban, ahol konkurencia híján eddig csak egyetlen cég szolgáltatott internetet, és aki akart, nem tudott átmenni másik társasághoz. Július elsejétől helyet kell adni másoknak is – derül ki az Index cikkéből.

hvg.hu Vállalkozás

Vizsgálják a Gazprom tendereit

Minden területre kiterjedő könyvvizsgálat folyik az orosz mamutvállalatnál, az állami számvevőszék szerint érdekes eredmények kerülhetnek napvilágra. A monopólium-ellenes intézet már többször kritizálta az állami gázvállalat beszerzésit, mert szerintük nincs valódi verseny a vezetékgyártók között.

hvg.hu Vállalkozás

Versenyhátrányt hoz az európai szabadalom a magyar cégeknek?

A közelmúltban megszületett az uniós megállapodás az egységes hatályú európai szabadalomról: alacsonyabb költséggel szerezhetnek majd a bejelentők teljes Európára kiterjedő oltalmat. A hazai kkv-k számára az új rendszer sok esetben jelentős versenyhátrányt eredményezhet: egyrészről, több olyan külföldi szabadalommal találják majd magukat szemben Magyarországon, amelyek korlátozni fogják a gazdasági lehetőségeiket, másrészről szabadalombitorlási per esetén jelentősen megdrágulnak a költségek, ami legérzékenyebben ezt a vállalkozói szegmenset érintheti.

Nagy Gergő Gazdaság

Tömény kreativitás: a szeszpiacra támadhat a kormány

Állami koncesszióvá válhat a tömény italok árusítása, csak meghatározott helyeken lehetne pálinkát és tömény szeszt kapni. Több országban is sikeresen működik a rendszer, amit ott döntően egészségügyi megfontolásokkal indokolnak. Ez Magyarországon eléggé visszás: hogyan is vethető fel ez hitelesen, amikor otthon bárki rossz minőségű itókát főzhet legálisan?

Szabó M. István Gazdaság

A kormány enged az EU-nak: talán bejön

Európai uniós regulák miatt megszűnik a Magyar Posta Zrt. utolsó monopóliuma is: 2013-tól már nem csak az állami cég kézbesítheti a hagyományos leveleket. Azt, hogy az ötéves felkészülési idő mire volt elég, ugyanúgy homály fedi, mint azt, hogy lesz-e egyáltalán komoly vetélytársnak jelentkező.

hvg.hu Vállalkozás

Vége a Posta monopóliumának

Jövő január elsején megnyílik a postai piac, a Magyar Posta egyetemes szolgáltatása megmarad, az ötven gramm alatti levelek kézbesítésében azonban versenytársakat kaphat.

MTI/Világgazdaság Gazdaság

Egy céget hozna helyzetbe az állam a röntgenezüsttel

A röntgenfelvételekben található ezüst visszanyerésével milliárdos haszonra is szert tehet az a cég, amelyiknek az egészségügyi kormányzat monopóliumot biztosítana az állami kórházakban és rendelőkben leselejtezett filmek felvásárlására - írta keddi számában a Világgazdaság.

hvg.hu Tech

Közel kétmilliárd forint perköltséget fizethet a Google közösségi hálózatáért

A keresőcég ingyenes levelezőrendszerét figyelmeztetés nélkül kapcsolta össze Buzz nevű közösségi hálózatával, ezért hét felhasználó bíróság elé citálta a vállalatot. Peren kívüli megállapodásra kerülhet sor, amelyben a Google kártérítést fizet a felpereseknek, illetve a személyiségi jogok védelméért síkraszálló civil szervezetknek.

1 2
Lejártak a szoftverek, kifogyott a nyomtatópapír a nemzeti könyvtárban, és még csak most jönnek a megszorítások

Lejártak a szoftverek, kifogyott a nyomtatópapír a nemzeti könyvtárban, és még csak most jönnek a megszorítások

Óriási orvosi siker: két hónapja él génmódosított sertésvesével egy amerikai nő, és jól érzi magát

Óriási orvosi siker: két hónapja él génmódosított sertésvesével egy amerikai nő, és jól érzi magát

Deutsch Tamás: Miszter Magyar, Máj inglis ekszent indíd iz from Kelenföld

Deutsch Tamás: Miszter Magyar, Máj inglis ekszent indíd iz from Kelenföld

Tóta W. Árpád: Apu, vedd meg nekem a várost!

Tóta W. Árpád: Apu, vedd meg nekem a várost!

Kulja András megírta a Facebookon, miért szerepelt egy képen Müller Cecíliával

Kulja András megírta a Facebookon, miért szerepelt egy képen Müller Cecíliával

Neymarral szerződést bontott a szaúdi al-Hilal

Neymarral szerződést bontott a szaúdi al-Hilal

Tavalyelőtt alapított cégnek passzolja le a Telekom egy 54 ezer ügyfeles leányvállalatát 

Tavalyelőtt alapított cégnek passzolja le a Telekom egy 54 ezer ügyfeles leányvállalatát 

Orbán megérkezett az Emírségekbe, hogy „új lehetőségeket keressen a magyar cégeknek”

Orbán megérkezett az Emírségekbe, hogy „új lehetőségeket keressen a magyar cégeknek”

Saját cégeinek adta bérbe luxusjachtjait Roman Abramovics, hogy ne kelljen befizetnie több millió fontnyi adót Ciprusban

Saját cégeinek adta bérbe luxusjachtjait Roman Abramovics, hogy ne kelljen befizetnie több millió fontnyi adót Ciprusban

A címlapról ajánljuk