Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#nácizmus

MTI Shake

A belgák majdnem fele nem utasítja el csípőből a nácizmust

Mind a flamandok, mind a vallonok majdnem 43 százaléka találja úgy, hogy a nácizmusban "vannak érdekes gondolatok", míg 44 százalékuk szerint kell "teljes egészében elutasítani" a totalitárius ideológiát - derült ki a Paris Match belga kiadásában csütörtökön megjelent cikkből.

Vélemény

Halló, Drezda! Hányan haltak meg február 13-ról 14-re virradóra 1945-ben?

Tízezrek, köztük jobboldali konzervatívok és baloldali szocialisták, sőt, kommunisták együtt alkottak vasárnap délután emberláncot az „Elba menti Firenzében”, hogy ne csupán emlékezzenek a város 66 évvel ezelőtt történt totális szétrombolására, arra, hogy Drezdát az amerikaiak és a britek egyenlővé tették a föld színével, hanem – ahogy ezt Detlef Sittel, Drezda kereszténydemokrata főpolgármester-helyettese mondja a hvg.hu-nak adott telefoninterjúban – főként azért, hogy útját állják a szélsőjobboldalnak.

hvg.hu Tech

Titkos iratok Hitler diplomatáiról: Pesten is tárgyaltak

A hitleri Németország külügyminisztériumának munkatársai nemcsak a második világháború előkészítésében segédkeztek, hanem még a holokausztban is aktívan közreműködtek – írja a német Die Zeit. A lap Norbert Frei és Moshe Zimmermann történészeket szólaltatta meg két cikkében, amelyekből kiderül: hamarosan közzéteszik a Wilhelmstrasse eddig titkos irataiba betekintést nyerő történészbizottság jelentését. A Frankfurter Allgemeine Zeitung közben olyan iratot közölt, amely egy német külügyi vezető budapesti tárgyalásaira utal.

MTI Tech

Meghalt Erich Steidtmann egykori náci SS-tiszt

Meghalt Németországban Erich Steidtmann egykori SS-tiszt, akit második világháborús mészárlásokban való részvétellel gyanúsítottak, de soha nem állt bíróság előtt.

HVG Kult

Egy náci mintatábor zenei élete

Tragikus zenetörténeti kuriózumként az évtizedekkel korábbi ősbemutató-sorozat körülményei nagyban hozzájárulnak a Brundibar című gyermekopera mai, katarzist kiváltó sikeréhez.

hvg.hu Kult

Náci törpék regimentje a német kisvárosban

A műanyag kertitörpék látványa, bármennyire giccses is, elfogadott bárhol a világon. Ha azonban egy plasztik kertitörpe náci tisztelgésre emeli kezét, kitör a botrány. A németországi Straubingban mindjárt több mint ezer ilyen törpét állított ki egy művész.

1 2 3
Duma Aktuál: Az Árpád-ház a nyomába sem ér az LMP elnökségének

Duma Aktuál: Az Árpád-ház a nyomába sem ér az LMP elnökségének

Lagzi Lajcsinak a fia adott munkát a börtön után

Lagzi Lajcsinak a fia adott munkát a börtön után

Palacsintasütővel az ördög és a halál ellen – 100 évvel ezelőtt született Kemény Henrik

Palacsintasütővel az ördög és a halál ellen – 100 évvel ezelőtt született Kemény Henrik

Trump jelezte Netanjahunak, hogy mellette áll, de Izrael iránti korlátlan támogatására nem lehet mérget venni

Trump jelezte Netanjahunak, hogy mellette áll, de Izrael iránti korlátlan támogatására nem lehet mérget venni

80 milliós bírságot hozott össze egy reptéri parkolóban felejtett Golf

80 milliós bírságot hozott össze egy reptéri parkolóban felejtett Golf

Forró láva borította be a Hold felszínét, és úgy tűnik, ez nem is volt olyan régen

Forró láva borította be a Hold felszínét, és úgy tűnik, ez nem is volt olyan régen

Miniatomerőművet építhet Európa, és nem is akárhol: a Holdon

Miniatomerőművet építhet Európa, és nem is akárhol: a Holdon

„Hi-he-tet-len!”: így lett nélkülözhetetlen Szoboszlai a Liverpoolban – külön cikkben értékeli a focistát a New York Times sportlapja

„Hi-he-tet-len!”: így lett nélkülözhetetlen Szoboszlai a Liverpoolban – külön cikkben értékeli a focistát a New York Times sportlapja

Gergely Márton: Dubaj nem jár egyedül

Gergely Márton: Dubaj nem jár egyedül

A címlapról ajánljuk