Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#nemzeti hitvallás

hvg.hu Itthon

„Ha idézhetnek Szent Istvántól, akkor Orbántól ugyanúgy lehet” – védte meg a gimnáziumi dísztáblát a csepeli alpolgármester

Csak felszerelés után szembesült a miniszterelnöki hitvallással felújított iskolája falán a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium igazgatója, de csak akkor takarja le, ha megérkezik a belügyminisztériumi állásfoglalás. A csepeli alpolgármester Gyurcsányt idézve bizonygatta, hogy a táblával minden a legnagyobb rendben.

hvg.hu Itthon

18,5 millióért küldék ki az alaptörvényt az általános iskolákba

Összesen bruttó 18,5 millió forintért küldte ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az általános iskolások részére a Nemzeti Hitvallás, illetve a Magyarország Alaptörvénye zsebfüzeteket – derült ki abból a válaszból, amelyet a KiMitTud közadatigénylő rendszeren keresztül küldött közérdekű adatigénylésre kapott az Átlátszó.hu.

Tóta W. Árpád w.hvg.hu

Isten, áldd meg a magyart, bazmeg!

Vizsgálja a VII. kerületi ügyészség, megsértette-e a himnuszt Dopeman azzal, hogy Bazmeg című számában idéz belőle. Ha netán megsértette volna, akkor egy év szabadságvesztés lehet a büntetés. Ami elég aránytalan ahhoz képest, hogy az utóbbi idők másik ismert Himnusz-gyalázása meg ki van függesztve a közintézményekben.

Hírszerző/FH Itthon

A preambulum üti ki a NENYI-t a falakon

Egy év után le lehet majd szedni a közintézmények faláról a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát. Az Index információi szerint az új alkotmány elfogadása után a preambulum, vagy annak egy rövidített változata kerül majd a nemzeti színű keretezésbe.

Fürjes Judit Vélemény

Jávor Béla: „A politika nem csak a lehetőséggel élés könyörtelensége"

Bismarck mondta 1867-ben, hogy a politika a lehetőségek művészete, tehát nemcsak a lehetőséggel élés könyörtelensége, de művészet is. A művészet pedig kultúra, stílus és katarzis együtt. Deák Ferenc óta a mai napig – Antall József rövid miniszterelnökségét leszámítva – hiányzik a magyar politikából és a magyar politikusokból a művészet – nyilatkozta többek között a hvg.hu-nak Jávor Béla ügyvéd, író, a jobboldali értelmiségieket tömörítő Nemzeti Kör tagja.

Újra beállítják a Végítélet óráját, ez befolyásolhatja a tudósok döntését

Újra beállítják a Végítélet óráját, ez befolyásolhatja a tudósok döntését

Neymarral szerződést bontott a szaúdi al-Hilal

Neymarral szerződést bontott a szaúdi al-Hilal

Hamarosan a boltokban a lisztkukacporos kenyér, zsemle és chips

Hamarosan a boltokban a lisztkukacporos kenyér, zsemle és chips

Két 14 év alatti diáklányt molesztált egy tanár Borsodban

Két 14 év alatti diáklányt molesztált egy tanár Borsodban

Palacsintasütővel az ördög és a halál ellen – 100 évvel ezelőtt született Kemény Henrik

Palacsintasütővel az ördög és a halál ellen – 100 évvel ezelőtt született Kemény Henrik

Tóta W. Árpád: Apu, vedd meg nekem a várost!

Tóta W. Árpád: Apu, vedd meg nekem a várost!

A Truth Social tulajdonosa, a Trump Media kriptovalutákba való befektetéseket tervez

A Truth Social tulajdonosa, a Trump Media kriptovalutákba való befektetéseket tervez

Ittasan szlalomozott egy kombájnos, letarolt egy telefonpóznát – videó

Ittasan szlalomozott egy kombájnos, letarolt egy telefonpóznát – videó

„Inkább maradtak volna csendben” – A hozzátartozóknak fájdalmas az Orbán-kormány Covid-videója

„Inkább maradtak volna csendben” – A hozzátartozóknak fájdalmas az Orbán-kormány Covid-videója

A címlapról ajánljuk