Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#oktatási törvény

MTI Itthon

Már ma vitázhat a jegybanktörvényről a Ház

Az Országgyűlés mai ülésén folytatja a jegybanktörvény módosításáról szóló kormányzati javaslat tárgyalását, emellett a képviselők az elektronikus hírközlést érintő jogszabályok megváltoztatásáról és három oktatási tárgyú előterjesztésről is vitatkozhatnak.

MTI Itthon

Újabb módosító javaslatok az oktatási törvényekhez

A családi napközi nem helyettesítheti az óvodai nevelést és középfokú oktatási intézménybe úgy lehetne bekerülni, ha a diákok sikeresen teljesítik a központi vizsgát - többek között ezt rögzítené az Országgyűlés oktatási bizottsága a köznevelési törvényhez benyújtott módosító indítványokban. Több új javaslat érkezett a felsőoktatási törvényhez is.

MTI Itthon

MSZP: "életveszélyes" az oktatási törvény tervezete

Az MSZP szerint "életveszélyes" a Hoffmann Rózsa államtitkár által beterjesztett oktatási törvény tervezete, mert 16 éves koruktól elengedi a gyerekeket, akiket később nem tudnak majd a munka világába vezetni.

MTI/Magyar Nemzet Itthon

MNO: a Fidesz kiegyezne Hoffmann Rózsával

Több változtatási javaslatot is megfogalmaztak a Fidesz vezető oktatáspolitikusai a készülő oktatási törvénnyel kapcsolatban a Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárral folytatott egyeztetésen – írja szerdai számában a Magyar Nemzet.

Kósa András - M. László Ferenc Itthon

Erős fideszes lobbikkal néz szembe Orbán

Számos érdeksérelemmel járó törvénytervezetet vitat meg a Fidesz és a KDNP a szerdán kezdődő háromnapos hajdúszoboszlói kihelyezett frakcióülésen. A hvg.hu információi szerint a kabinet több témakörben is kész tervekkel érkezik a tanácskozásra, ami szűkíti a frakció mozgásterét, ennek ellenére a kormánypártok képviselői kemény, elhúzódó vitákra számítanak az önkormányzati, a választójogi és a bírósági reform ügyében. A két párt nyáron feszültté vált viszonyát is rendezni akarják.

MTI Karrier

Elkészültek az új oktatási törvények koncepciói

Az állam átveszi az összes iskolát, de bizonyos feltételek mellett visszakaphatják őket az önkormányzatok - jelentette be Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár. A tanárok 2013-tól garantált bért kapnának.

life-style.hu Vélemény

Hoffmann Rózsa látott már gyereket?

Miközben olvasom dr. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár által jegyzett legújabb közoktatási törvénytervezetet, összezavarodom, és azt hiszem egy pillanatra, hogy a tervezet a múltból került elő, nem is most írták, hanem úgy 30-40 éve. Cseh Orsolya írása.

MTI Karrier

A héten kész lesz az átdolgozott felsőoktatási koncepció

A korábban vitás pontokat a szakemberek átdolgozták. A felvehető államilag finanszírozható keretszámok évről-évre csökkennek majd. E kérdésben nem volt egyetértés a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) és a nemzetgazdasági tárca között.

Klubrádió Karrier

Ésszerűsíteni akar az oktatáson a Fidesz

Nem akarják csökkenteni a költségtérítéses hallgatók számát, azon azonban a Fidesz szerint érdemes elgondolkodni, hogy van-e értelme úgy finanszírozni a felsőoktatás egészét, hogy minden főiskola egyetemmé akar válni.

MTI Karrier

Min változtatna a közoktatási törvény koncepciója?

A 110 oldalas dokumentum szerint több kérdésben a kormány fog dönteni: a Nemzetgazdasági Minisztérium(NGM) és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) ugyanis eltérő állásponton van, így a gazdasági tárca a pedagógusok óraszámát heti 28-ra növelné, ezt az arányú növelést a Nefmi elveti.

1 2 3
Megan Foxszal reklámozzák a Hell jegeskávéját

Megan Foxszal reklámozzák a Hell jegeskávéját

Nagyon kikapott a Fidesz jelöltje Pápán az időközi választáson

Nagyon kikapott a Fidesz jelöltje Pápán az időközi választáson

Al Di Meola újfent arra kéri Orbánt: ne álljon Trump mellé

Al Di Meola újfent arra kéri Orbánt: ne álljon Trump mellé

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

Orbán szerint Londonban az európai vezetők a háború folytatásáról döntöttek

Orbán szerint Londonban az európai vezetők a háború folytatásáról döntöttek

Lech Walesa: Sértő, hogy Trump hálát és tisztelet vár az Ukrajnának nyújtott támogatásért

Lech Walesa: Sértő, hogy Trump hálát és tisztelet vár az Ukrajnának nyújtott támogatásért

Elon Musk szerint itt az idő, hogy az USA kilépjen a NATO-ból és az ENSZ-ből

Elon Musk szerint itt az idő, hogy az USA kilépjen a NATO-ból és az ENSZ-ből

Palkovics abban bízik, hogy egyszer kezet foghat Elon Muskkal egy MI-beruházás alapkőletételénél

Palkovics abban bízik, hogy egyszer kezet foghat Elon Muskkal egy MI-beruházás alapkőletételénél

A címlapról ajánljuk