Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#osztalék

MTI Vállalkozás

Részvényenként 775 forint lehet a Zwack-osztalék

A Zwack Unicum igazgatósága részvényenként 775 forint osztalék kifizetésére tett javaslatot – közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A javaslatot a társaság június 27-re összehívott közgyűlésének kell jóváhagynia.

Kovács Áron - M. László Ferenc Itthon

Rejtélyes birodalom: miért nincs Simicska a leggazdagabbak listáján?

Becsült vagyona alapján bérelt helye lehetne a száz leggazdagabb magyar listáján Simicska Lajosnak – ráadásul nem is az utolsó oldalakon. A Fidesz gazdasági holdudvarának legfontosabb figurája azonban olyan bonyolult céghálót szőtt maga köré, amelyből lehetetlen pontos adatokat kinyerni. Tettünk egy kísérletet, hogy felmérjük a nyilvánosságot kerülő egykori APEH-elnök családi vagyonát.

MTI Vállalkozás

Csányiék 34 milliárddal örvendeztetik meg a részvényeseket

Az OTP Bank 120 forint osztalékot fizet részvényenként - döntött a bank pénteki, Budapesten tartott éves közgyűlése. A tulajdonosi fórum által elfogadott mérleg szerint 52,573 milliárd forint lett az adózott eredmény, ebből 33,6 milliárd forintot osztalékfizetésre fordítanak, a mérleg szerinti eredmény 13,716 milliárd forint lett.

MTI Vállalkozás

Idén is annyi osztalékot fizet az Elmű és az émász, mint tavaly

Az Elmű részvényenként 1700 forint, az Émász pedig 1400 forint osztalékot fizet, amelynek mértéke mindkét társaságnál megegyezik az előző évivel. A német RWE-EnBW csoport többségi és az MVM Magyar Villamos Művek kisebbségi tulajdonában lévő két áramszolgáltató április 25-én tartotta éves rendes közgyűlését.

MTI / hvg.hu Vállalkozás

Szép kis summát kap az állam a Moltól

Összesen 46 milliárd forint osztalékot kapnak a Mol Nyrt. részvényesei az idén, a tavalyinál egymilliárd forinttal nagyobb összeget jóváhagyta csütörtökön a társaság éves közgyűlése. Az osztalék részvényenként mintegy 460 forint, a 24,6 százalékos tulajdonnal rendelkező állam 11 milliárd forintnál is többet kaphat.

MTI Vállalkozás

Megvan az Egis osztalékfizetésének időpontja

Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. május 22-től fizet osztalékot, részvényenként bruttó 240 forintot - közölte a gyógyszeripari cég kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az osztalék mértékét a társaság január 30-án megtartott közgyűlése már jóváhagyták.

MTI Vállalkozás

Részvényenként 40 forintos osztalékot fizet a Graphisoft

A Graphisoft Park keddi közgyűlése jóváhagyta, hogy a társaság részvényenként 40 forint osztalékot fizessen a tavalyi év eredményének terhére. A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett közgyűlési határozatok szerint az osztalék teljes összege 406,1 millió forint (1,394 millió euró). Az osztalékfizetés figyelembevételével a mérleg szerinti eredmény 24 048 euró.

MTI Vállalkozás

Nem fizet osztalékot a Rába

Nem fizet osztalékot 2012-es teljesítménye után a Rába Járműipari Holding Nyrt. A pénteki győri közgyűlés 98,3 százalékos többséggel szavazta meg a menedzsment erről szóló javaslatát.

MTI Vállalkozás

Nem fizet osztalékot a PannErgy

A PannErgy Nyrt. igazgatótanácsa a geotermikus stratégia megvalósításának befektetésigénye és a tárgyévi negatív eredmény miatt nem javasol osztalékfizetést a társaság április 30-ra összehívott éves rendes közgyűlésének – derül ki a BÉT honlapján közzétett határozatokból.

MTI / hvg.hu Vállalkozás

Örülhetnek az OTP Bank részvényesei

Az OTP Bank Nyrt. igazgatósága a tavalyi közel 102 forint után idén részvényenként 120 forintos osztalék kifizetését javasolja a bank éves közgyűlésére készített határozati javaslatban.

MTI / hvg.hu Vállalkozás

Milliárdokat vehet ki az állam a Molból

A Mol igazgatósága 46 milliárd forint osztalék kifizetésére tesz javaslatot a 2012-es üzleti évre vonatkozóan az április 25-i rendes éves közgyűlésen - derül ki a társaság honlapján közzétett dokumentumokból. A cégben 24,6 százalékos részesedéssel rendelkező államra ebből az összegből akár több mint 11 milliárd forint is juthat.

MTI Vállalkozás

Újraválaszthatják a Richter igazgatósági tagjait

A Richter igazgatósága azt javasolja a tulajdonosoknak, hogy válasszák újra azokat az igazgatósági tagokat, akiknek a megbízatása lejár az április 25-ére összehívott éves közgyűlésen – közölte a társaság szerdán a BÉT honlapján.

MTI Vállalkozás

660 forint osztalékot javasol a Richter

A Richter Gedeon Nyrt. igazgatósága részvényenként 660 forint osztalék kifizetésére tesz javaslatot a társaság április 25-ére összehívott közgyűlésén - közölte a gyógyszergyár hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az osztalék mértéke megegyezik a tavalyival.

1
7 8 9 10 11 12 13
Történelmi lépés a Vatikánban: Ferenc pápa először nevezett ki nőt a legfelsőbb vatikáni hivatal egyik vezetőjévé

Történelmi lépés a Vatikánban: Ferenc pápa először nevezett ki nőt a legfelsőbb vatikáni hivatal egyik vezetőjévé

Róka vitte el a kerkabarabási kakasszépségverseny tavalyi győztesét

Róka vitte el a kerkabarabási kakasszépségverseny tavalyi győztesét

Orbán Viktor az indiai Álappuzsa városánál hajókázott a helyi sajtó szerint

Orbán Viktor az indiai Álappuzsa városánál hajókázott a helyi sajtó szerint

Itt a szavazás eredménye: a HVG olvasói szerint ekkor lesznek a választások Magyarországon

Itt a szavazás eredménye: a HVG olvasói szerint ekkor lesznek a választások Magyarországon

Újfajta interneten dolgozik a NATO, ha bekapcsolják, az nagy bajt jelent

Újfajta interneten dolgozik a NATO, ha bekapcsolják, az nagy bajt jelent

Tűz volt egy budapesti szállóban, 250 embert kellett evakuálni

Tűz volt egy budapesti szállóban, 250 embert kellett evakuálni

„Rosszul vagyok, nem bírom!” – videó került elő a férfiról, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason

„Rosszul vagyok, nem bírom!” – videó került elő a férfiról, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason

Életet menthet a HMD új kütyüje, elég hozzá megnyomni egy gombot

Életet menthet a HMD új kütyüje, elég hozzá megnyomni egy gombot

Lázár azt állítja, ő nem akarta kirúgatni a batidai kastélynál akciózó kutyapártos MÁV-alkalmazottat

Lázár azt állítja, ő nem akarta kirúgatni a batidai kastélynál akciózó kutyapártos MÁV-alkalmazottat

A címlapról ajánljuk