Zelki Benjámin Itthon

Tényleg megújulhat a pesti rakpart, csak éppen mindent kihúztak a tervekből, ami jó volt

Noha örömhír lehetne, hogy ősztől megújulhat a pesti rakpart, de mégsem az, hiszen a korábban bemutatott tervekből szinte mindent kihúztak, ami azt izgalmassá és progresszívvé tette: a bringasáv, a forgalomcsillapítás, és a korábban bemutatott impozáns úszóművek is elmaradnak. Egyedül az Erzsébet és Szabadság híd között lesz egyáltalán bármilyen kerékpáros-fejlesztés, az Erzsébet hídtól északra, a város legturistásabb, legközpontibb részén nem hogy nem, még a parkolóhelyeket is szélesítik, az V. kerület kérésére.

hvg.hu Közlekedés

Ne feledje, hétfőtől lezárják a Carl Lutz rakpartot

Most a Jászai Mari tértől a Dráva utcai felhajtóig bolydul fel a megszokott forgalmi rend, és egészen május végéig úgy is marad. Az ideiglenes zárásra a pesti rakpart fejlesztési munkálatai miatt van szükség: a most következő, utolsó fázisban a sétány-, út- és közműépítést fejezik be.

MTI Autó

Érdemes elkerülni a pesti rakpart egy részét a hétvégén

Építési munkák miatt lezárják a pesti alsó rakpartot a Jászai Mari tér és Markó utca között pénteken 17 órától az északi, majd 22 órától mindkét irányban jövő hétfő reggel 6 óráig. Jövő pénteken 22 órától március 9-én, hétfőn reggel 6 óráig ugyanez a forgalomkorlátozás lép életbe - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

MTI/Magyar Nemzet Itthon

Még e hónapban dönthet Budapest a rakparti díjemelésről

Már áprilisban dönthetnek a fővárosi képviselők a kikötőkre és rakpartokra vonatkozó egységes díjrendeletről, a források az önkormányzati fejlesztések alapjául szolgálnának - nyilatkozta Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes a Magyar Nemzetnek.

MTI Itthon

Rogánnak nagyon tetszik a pesti rakpart lefedésének terve

A belvárosi önkormányzat teljes meggyőződéssel támogatni tudja a pesti alsó rakpart lefedését és minden lehetséges segítséget megad a megvalósításhoz - közölte Rogán Antal (Fidesz-KDNP), az V. kerület polgármestere, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője csütörtökön.

hvg.hu Itthon

A világörökségi cím is ugorhatna a rakpart lefedésével

Rengeteg gyakorlati kérdést vetne fel Tarlós István legújabb ötletének megvalósítása, a pesti alsó rakpart befedése. Az utat például egy méterrel süllyeszteni kellene, vagy a felső rakpartot megemelni. És ez csak az egyik nehézség. Összegyűjtöttünk látványterveket is.

ingatlanmenedzser.hu Ingatlan

Brutális dugók Budapesten

Elsőként a Budai alsó rakpartot zárják le a forgalom elől a Margit híd és a Halász utca között - írta az MTI.

Elődöntős Szatmári a budapesti vívó-vb-n

Elődöntős Szatmári a budapesti vívó-vb-n

Ha nem elég büszke a nemzet, nézzen filmet!

Ha nem elég büszke a nemzet, nézzen filmet!

Meglepő dolog derült ki a lódarazsakról

Meglepő dolog derült ki a lódarazsakról

Elhalasztja budapesti járatának bevezetését a Flydubai

Elhalasztja budapesti járatának bevezetését a Flydubai

Ötven éve írt palackposta feladóját keresi egy ausztrál halász

Ötven éve írt palackposta feladóját keresi egy ausztrál halász

Vajna Tímea Andy Vajna örököse, de nem tudni, mit örökölt

Vajna Tímea Andy Vajna örököse, de nem tudni, mit örökölt

A magyarok nem kis része szerint azért kamu a holdra szállás, mert az ember nem élhet túl egy ilyen utat

A magyarok nem kis része szerint azért kamu a holdra szállás, mert az ember nem élhet túl egy ilyen utat

Nyári „uborkaszezon”: 8 dolog, amit most érdemes elvégezned az irodában

Nyári „uborkaszezon”: 8 dolog, amit most érdemes elvégezned az irodában

Trump: lelőttünk egy iráni drónt a Hormuzi-szorosban

Trump: lelőttünk egy iráni drónt a Hormuzi-szorosban

Naponta 2-3 embert gázolnak el zebrán. Ez az egyik legtipikusabb, miért – videó

Naponta 2-3 embert gázolnak el zebrán. Ez az egyik legtipikusabb, miért – videó

Zivatarokkal lopakodik vissza a kánikula

Zivatarokkal lopakodik vissza a kánikula

A címlapról ajánljuk