Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#rendszerváltás

Balla István-Németh Róbert Kult

"Ki ez a KISZ-titkár, aki a halott oroszlánt rugdossa?"

A 70-80-as években nagyjából a művelődési házak, klubok népművelőin múlott, hogy felléphetett-e egy tiltott zenekar, megnyílhatott-e egy-egy alternatív kiállítás, és soha nem lehetett tudni, mikor csap le ezekre a hatalom. A Napfény íze sorozatunk következő részében az underground meghatározó alakjával, a legendás Trabant zenekar alapítójával, Vető János költő, fotós, képzőművésszel beszélgettünk. Többek között arról, hogy mi az a TV Híradó-szőnyeg, mit dolgoztak a "semmirekellő művészek", és mit gondolt Orbánról, akit Nagy Imréék újratemetésén látott.

Szabó M. István Kult

Mindenkit beszippant a mocsár

A True Detective minden más szériát elsöprő, tavalyi sikerének egyik kulcsa az amorf módon összekapcsolt nyomozópáros fokozatosan átrajzolt története volt. A másik pedig a mocsár nyomasztó, sokdimenziós értelmezése. Lehet furcsa, de Spanyolországban Alberto Rodriguez szintén e párosra húzta fel a maga lélektrancsírozós krimijét. Nem az ő hibája, hogy bár a Mocsárvidék az HBO sorozattal egy időben készült, és odahaza 2014 legfontosabb filmjeként emlegetik, csak most ért el a magyar mozikba.

hvg.hu Gazdaság

Ekkora emberveszteség a II. világháború óta nem érte Magyarországot

A közmunkarendszer felduzzasztása együtt jár a munkahelyek színvonalának lerontásával, és ennek komoly szerepe van ösztönzőként az országból való elvándorlásban - hangzott el a Politikatörténeti Alapítványnak azon a beszélgetéssorozatán, amely a „25 év után” címet viseli, és amely a rendszerváltás óta eltelt negyedszázadot elemzi baloldali szakértők bevonásával. Ezúttal Balázs Péter volt külügyminiszter és Magyarország első EU-biztosa, Andor László, aki szintén brüsszeli ex-biztos, illetve Pitti Zoltán, az adóhivatal korábbi elnöke adott lehangoló elemzést az elmúlt 25 – és különösen az utolsó öt év – gazdaságpolitikájáról és külgazdasági stratégiájáról. Nem meglepő módon ostorozták az Orbán-kormányt.

Stummer Krisztián Kult

"Ami igazán sokkolt, a rabok közötti politikai megosztottság"

Az underground lapok és irodalmi kiadványok Lengyelországban sokkal szélesebb körben voltak ismertek, mint Magyarországon, ahol a földalatti mozgalom alapvetően a fővárosi demokratikus ellenzék szűk köréhez kötődött. A nyolcvanas években az underground célja nem is a rendszer megdöntése, hanem a meghamisított valóság állandó kiigazítása volt. A börtönt is megjárt Janusz Anderman író a hvg.hu-nak az underground mindennapjairól, az egykori ellenzék végletes megosztottságáról, a rendszerváltás "hagyatékáról" beszélt. A napfény íze. 9. rész.

Kálmán Attila Itthon

Kifütyülték a szivárványszínűző jobbikost

Az Együtt a rendszerváltásról és az elmúlt 25 évről rendezett konferenciát, ami végül egy Jobbikról szóló vitába torkollott. Rég volt ekkora politikai birkózás, jött, ami a csövön kifért: elmúltnyolcév, elmúlthuszonötév, buzizás, cigánybűnözés.

Sipos Zoltán Kult

„A párttagság nem volt egyenlő a szarevéssel”

A közélet amerikai mosodába került, a volt miniszterek jó része börtönbe megy, a városban élők bevásárlóközpontba járnak, vidéken viszont ma is úgy élnek, mint a középkorban. Mircea Dinescu, a romániai forradalom ikonikus alakja, a helyi Hócipő alapítója, vagyonos vállalkozó a hvg.hu-nak beszélt a kommunista és a kapitalista Románia természetéről, és arról, hogy a politikusok szidalmazása volt a legjobb üzlet, amibe belevágott. A napfény íze, 8. rész

Kálmán Attila Itthon

Orbán elmagyarázta az elmúlt 25 évet

Az első szabadon választott Országgyűlés 25 évvel ezelőtti megalakulása alkalmából rendeztek konferenciát a Parlamentben, ahol többek mellett Orbán Viktor és Kövér László is felszólalt. Utóbbi a kommunistákat ekézte, előbbi arról nyilatkozott, hogy fiatalként majdnem Nyugaton maradt. Antallt dicsérte, majd belerúgott Gyurcsányba.

M. László Ferenc Itthon

Felforgathatja a Fideszt Orbán Bayer Zsoltnak tett ígérete

Miközben a Fidesz évtizedek óta fékezi, hogy kiteregessék a rendszerváltás előtti titkosszolgálatok szennyesét, Orbán Viktor most meglepő javaslattal állt elő. Szerinte semmit sem szabad kitakarni a régi dokumentumokból, és a rendszer áldozatai döntsék el, mit hoznak nyilvánosságra. Megnéztük, hogy a Bayer Zsoltnak adott interjúban bedobott ötlet milyen következményekkel járna, és hogy végül kiderülne-e, hogy kik voltak a besúgok és a kémek?

Orosz Márta Kult

„Nem mondhattam el, hogyan kínoztak meg”

Nagyapja a nácik ellen szórólapozott, ő a kommunista diktatúra ellen küzdött. A most 52 éves Christian Halbrock szüleihez hasonlóan nem érettségizhetett, nem tanulhatott tovább, otthon viszont nyugati könyveket olvastak, nyugati rádiót hallgattak. A 80-as években béke- és környezetvédő csoportokhoz csatlakozott, többször letartóztatták ellenzéki tevékenysége miatt. Kelet-Berlinben egy pincében környezetvédő könyvtárat alapított, 1990-ben részt vett a Stasi-központ ostromában, a rendszerváltás után történész lett: legújabb könyve az ellenállás természetét és gyakorlatát vizsgálja. A napfény íze, 7. rész.

Balla István-Németh Róbert Élet+Stílus

Orbán beszéde után lett minden túloldali „komcsi” – interjú Keserű Imrével

A nyolcvanas évektől a legendás, szabadszellemű szentesi Horváth Mihály Gimnázium tanáraként egy sor ismert művészt indított el a pályán Alföldi Róberttől Gáspár Sándorig. Országos ismertséget mint reformkörös szerzett magának a rendszerváltás előtt. Orbán Viktor 1989-es beszédéhez köti, hogy ugyanabba a „komcsi”-kategóriába került mindenki, aki a túloldalon állt: Nagy Imrétől Grószig, a munkásőröktől a reformkörösökig. Pedig nem sokkal korábban a munkásőrök még akasztással fenyegették. A Napfény íze sorozatunk 6. részében Keserű Imrével beszélgettünk.

Simon B. Krisztián Gazdaság

"Valódi éhséglázadások lesznek"

Manapság sokan politikai szitokszóként használják, amit 1989 után a keleti blokk országai a gazdaság terápiájának véltek. A reformok gyors felzárkózást ígértek, ami nem valósult meg, miközben a gyógymód fájdalmas volt, és növelte a társadalomban az egyenlőtlenségeket. A témáról könyvet író Philipp Ther osztrák történészt arról kérdeztük, hogyan került Kelet- és Közép-Európa a neoliberalizmus bűvkörébe.

Sik-Simon Rita Kult

"Nekünk heti három kihallgatás a napirend része volt"

A kelet-európai zenei újhullám legismertebb zenekara, a Plastic People of the Universe máig rendszeresen játszik, nyáron például kínai turnéra készül. A zenekar szaxofonosa és szövegírója, Vratislav Brabenec rendszerellenes izgatás miatt nyolc hónapot ült börtönben, röviddel később mégis aláírta a magyar ellenzék számára is fontos, 1977-es Emberi és Polgári Jogok Csehszlovák Chartáját. A 80-as évek elején a folyamatos vegzálások miatt aztán emigrálni kényszerült. Ha szólásszabadságról van szó, ma is aktív: elsők között támogatta a Pussy Riot szabadon bocsátásáért megfogalmazott 2012-es petíciót. A napfény íze – Kelet-európai rendszerváltások, 5. rész

cz.t. Kult

Kóbor: Hazugság, hogy Magyarországon vad cenzúra lett volna

A szülőföld determinál – Kóbor János szerint csupán politikai rövidlátósága miatt nem lett zenekarával együtt emigráns világsztár. Amúgy nehezen dolgozta fel, hogy Nyugat és Kelet között hezitálva végül az élet döntött helyette. Az Omega frontemberével élhető cenzúráról, felcsatolható vörös csillagról, Orbán Viktorról és a Schmitt Pál közbenjárására megkapott Kossuth-díjról beszélgettünk.

Sipos Zoltán Kult

„Nem volt meg a képzettségünk, hogy új világot teremtsünk”

A Securitate brutálisan ellehetetlenített minden komolyabb szervezett ellenállást Romániában, és akkora volt az információhiány, hogy a lakosság többsége még csak nem is hallott a lengyel Szolidaritásról. A forradalom programjában, a Temesvári Nyilatkozatban is voltak naiv követelések, amelyekről nem tudták, hogy pontosan mit jelentenek, mint például piacgazdaság – mondta a hvg.hu-nak Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke, aki ma már úgy gondolja, hogy szükségszerű volt az Iliescu-rendszer átmeneti időszaka. Épp csak nagyon elhúzódott. A napfény íze folytatódik.

hvg.hu Nagyítás

Jöjjön vissza 1990-be: ma kit választana? – plakáttúra 25 év után

"Az első szabad" – kereken huszonöt éve annak, hogy a szocializmus bukását követően többpárti, szabad választást rendeztek Magyarországon. Az utcákon is láthatóvá vált az, amire évtizedekig nem volt példa: a nyílt politikai verseny. Az évforduló alkalmából sétára, plakát- és szórólaptúrára visszük a negyedszázaddal ezelőtti Magyarországra.

1
8 9 10 11 12
17
Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

Marabu Féknyúz: Ájurvéda

Marabu Féknyúz: Ájurvéda

Legalább öten haltak meg az Egyesült Államokban tomboló hóviharban

Legalább öten haltak meg az Egyesült Államokban tomboló hóviharban

Elég csak egy kis nyálmintát adnia, 3-5 percen belül megmondja egy kütyü, hogy ki van-e égve

Elég csak egy kis nyálmintát adnia, 3-5 percen belül megmondja egy kütyü, hogy ki van-e égve

Az autoriter bábjátékos és Sulyok, a báb

Az autoriter bábjátékos és Sulyok, a báb

Havas Henrik kijelentette, hogy már Magyar Pétert támogatja

Havas Henrik kijelentette, hogy már Magyar Pétert támogatja

Meghalt Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front alapítója

Meghalt Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front alapítója

Gorka Sebestyén korábban elbukott az átvilágításon, most mégis magas pozícióba kerülhet Trump mellett

Gorka Sebestyén korábban elbukott az átvilágításon, most mégis magas pozícióba kerülhet Trump mellett

Hamvay Péter: Fábry Sándornak igaza van

Hamvay Péter: Fábry Sándornak igaza van

A címlapról ajánljuk