Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#riói olimpia 2016

MTI Sport

Beismerték: szavazatokat vásároltak a riói olimpiai pályázat számára

Megvesztegette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egyik tagját, kétmillió dollárt fizetett neki, hogy cserébe a brazíliai nagyváros szavazatokat kapjon a 2016-os nyári olimpiai játékok megrendezéséhez – ismerte be csütörtökön Rio de Janeiro brazil szövetségi tagállam volt kormányzója.

Horn Andrea Sport

Menekült úszólány: Megígértem magamnak, hogy egyszer visszajövök Budapestre

A szíriai polgárháború tönkretette az életét, de Németországban felépített egy újat Juszra Mardini, a fiatal úszó, aki a riói játékokon a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a budapesti vizes vb-n pedig a FINA zászlaja alatt indult. Nem először jár Magyarországon: két éve többször is a Keleti pályaudvar mellett, a földön éjszakázott, és csak egyetlen magyarra emlékszik, aki akkor emberszámba vette.

Horn Andrea Sport

Kenderesi Tamás: A lazaságból nem adok alább

Rió bronzérmese első nagymedencés világbajnokságára készül, és minden addig hátralévő napot számon tart. Győzelemre készül, és úgy érzi, a hazai közönség szeretete inkább hajtani, mintsem hátráltatni fogja. Kenderesi Tamást a debreceni edzőtáborban értük utol.

hvg.hu Sport

Hosszú Katinka a második legjobb a világon

Összesítették a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség tagjainak szavazatait, amelyek szerint Hosszú Katinka a világ második legjobb női sportolója 2016-ban.

1 2 3 4 5 6 7
35
Harmadik alkalommal is kikérték Magyar Péter mentelmi jogát

Harmadik alkalommal is kikérték Magyar Péter mentelmi jogát

Most dől el, hogy az oroszokkal vagy a Nyugattal tart-e Románia – Fülke

Most dől el, hogy az oroszokkal vagy a Nyugattal tart-e Románia – Fülke

Elbúcsúzhat az Apple az iPhone Plustól, a Slim veheti majd át a helyét

Elbúcsúzhat az Apple az iPhone Plustól, a Slim veheti majd át a helyét

Az összes devizahiteles ügy felfüggesztését kezdeményezte Jámbor András és Hadházy Ákos

Az összes devizahiteles ügy felfüggesztését kezdeményezte Jámbor András és Hadházy Ákos

Belecsobban a mesterséges intelligenciába az ország első mobilinfrastruktúra-szolgáltatója

Belecsobban a mesterséges intelligenciába az ország első mobilinfrastruktúra-szolgáltatója

Izrael válaszcsapást mért a jemeni lázadókra a Ben Gurion repülőtér megtámadása miatt

Izrael válaszcsapást mért a jemeni lázadókra a Ben Gurion repülőtér megtámadása miatt

Visszavonulót fújt az OpenAI, egyelőre marad nonprofit a ChatGPT fejlesztője

Visszavonulót fújt az OpenAI, egyelőre marad nonprofit a ChatGPT fejlesztője

Bloomberg: Az EU júniusban megteszi a javaslatát az orosz gáz importjának teljes körű betiltására

Bloomberg: Az EU júniusban megteszi a javaslatát az orosz gáz importjának teljes körű betiltására

Karintiai vendégszeretet, mediterrán hangulat

Karintiai vendégszeretet, mediterrán hangulat

A címlapról ajánljuk