Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#stróman

hvg.hu Vállalkozás

Strómanok "nyerik ki" a pénzt a trafikbizniszből a nagyhalak számára?

Van pénz a dohányboltokban, csak meg kell találni és főleg ki kell tudni "nyerni" belőlük. Ehhez legalább 4-5 egységet kell működtetni, efelett kezd "fizetni" a befektetés, amihez a Napi Gazdaság információi szerint a leendő befektetők strómanokat keresnek, s rajtuk keresztül lépnének a piacra.

MTI Gazdaság

A strómanokat sem kíméli ezentúl a NAV

A jövőben a csődbe jutott vállalkozások névleges és a háttérből irányító tényleges vezetői is magánvagyonukkal felelhetnek egy másodfokú bírósági döntés alapján – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.

hvg.hu Itthon

A Katonai Főügyészség fogatta el Jakubinyi Róbertet

A Katonai Főügyészség elfogatóparancsa alapján vette őrizetbe az osztrák rendőrség Jakubinyi Róbertet, aki a gyanú szerint oroszok strómanjaként vásárolt, majd játszott idegen kézre több milliárd forint értékű Mol-részvényt - írta a csütörtöki Magyar Nemzet.

1 2 3
Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Saját béketervet rak össze, és mutat be az USA-nak Ukrajna, Nagy-Britannia és Franciaország

Saját béketervet rak össze, és mutat be az USA-nak Ukrajna, Nagy-Britannia és Franciaország

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

Nincs vége az árcsökkenésnek a benzinkutakon

Nincs vége az árcsökkenésnek a benzinkutakon

Lavrov: Donald Trump mindent ért, Európa viszont háborút akar

Lavrov: Donald Trump mindent ért, Európa viszont háborút akar

Trump aláírta, az USA-ban hivatalos nyelv lett az angol

Trump aláírta, az USA-ban hivatalos nyelv lett az angol

A Honor jelenti: milliárdokat költ az MI-re, jön az iPhone-os fájlmegosztás és a 7 éves szoftvertámogatás

A Honor jelenti: milliárdokat költ az MI-re, jön az iPhone-os fájlmegosztás és a 7 éves szoftvertámogatás

Trump lenyomni akarta, de hőst csinált Zelenszkijből

Trump lenyomni akarta, de hőst csinált Zelenszkijből

Késes terrorista ölt meg egy embert Izrael északi részén

Késes terrorista ölt meg egy embert Izrael északi részén

A címlapról ajánljuk