Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#szexuális bűncselekmény

MTI Itthon

Vasárnaptól nem évülnek el a gyerekek elleni szexuális bűncselekmények

Vasárnap lép életbe az a Btk.-módosítás, amely szerint a 18. életévüket be nem töltöttek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények közül az öt évnél súlyosabban büntetendőek soha nem évülnek el, a kisebb súlyúaknál pedig az elévülés határidejébe nem számít be az a tartam, amíg a tizennyolcadik életévét be nem tölti vagy be nem töltötte volna a sértett.

MTI Világ

Szexuális bűncselekménnyel vádolnak több egyiptomi rendőrt

Egy 19 évse lányt két őrmester egészen hazáig követett, ahol aztán a fiatal nő perverz bűncselekmény áldozatává vált. Kollégáik védelmében a többi rendőr bezáratta egy napra a rendőrőrsöt, hogy a lány ne tehessen feljelentést.

MTI Itthon

Törvényjavaslat: nem évülne el a szexuális bűncselekmények egy része

A büntető törvénykönyv szigorítására vonatkozó javaslatot nyújtott be kedden két kormánypárti képviselő azért, hogy ne évülhessenek el a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények. A javaslatról a tervek szerint az őszi ülésszakban szavaz a parlament, így a köztársasági elnök még idén kihirdetheti.

hvg.hu Itthon

9 éves kisfiút erőszakoltak meg Szekszárdon

Egy anya tett feljelentést a rendőrségen, miután rájött, hogy fiát rendszeresen megerőszakolja "a család egyik közeli barátja". A szekszárdi férfi elismerte tettét, előzetes letartóztatásban van.

hvg.hu Itthon

Házi feladatért tiniszex: 3 év börtön

Miközben az új Büntető törvénykönyv komoly szigort vezetett be az élet számos területén, a szexuális bűncselekményeket kifejezetten liberálisan kezeli, mindenképpen lazábban, mint az 1978-ban alkotott kódex. Összebújhatnak-e büntetlenül a tinik, kap-e védelmet, ha valakit a munkahelyén molesztál a főnöke, védi-e a gyerekeket a szexuális ragadozókkal szemben? – összegyűjtöttük, milyen változásokra számíthatunk ezen a téren is.

MTI Világ

Londoni bíróság: felelőssé tehető a katolikus egyház

A katolikus egyház felelőssé tehető a papjai által elkövetett visszaélésekért - mondta ki egy keddi ítéletében a londoni felsőbíróság. Ez azt jelenti, hogy ezentúl könnyebben érvényesíthetik Nagy-Britanniában szexuális bűncselekmények áldozatai a katolikus egyházzal szembeni kártérítési igényeiket - közölte kedden a The Guardian című brit napilap hírportálja.

hvg.hu Világ

Furcsaságok Strauss-Kahn ügye körül

Rengeteg a tisztázatlan részlet a zaklatással és nemi erőszak-kísérlettel vádolt Dominique Strauss-Kahn ügyével kapcsolatban, de bizonyos részletek egy héttel az eset kirobbanása után is furcsának, ellentmondásosnak tűnnek. Nem is beszélve a volt IMF-vezérrel kapcsolatos összeesküvés-elméletekről.

life-style.hu Shake

Lemondott Strauss-Kahn

Átmenetileg az amerikai vezérigazgató-helyettes, John Lipsky vezeti az intézményt.

MTI Világ

Már Magyarországon van a Kanadából kitoloncolt körözött férfi

Az Interpol által is körözött magyar bűnözőt adtak ki a kanadai hatóságok, s a szexuális bűncselekmények, prostitúcióra való kényszerítés miatt is keresett B. Pétert már deportálták is Magyarországra - jelentette be hétfőn Vancouverben a kanadai határrendészet.

1 2 3 4 5
Eskü alatt vallották: mesterségesen bebetonozhatják az iPhone-okba a Google-t

Eskü alatt vallották: mesterségesen bebetonozhatják az iPhone-okba a Google-t

A 80-as évekbe repít vissza ez az izgalmas új retró Porsche

A 80-as évekbe repít vissza ez az izgalmas új retró Porsche

Hidegebb van a szokásosnál, a hétvégén gyenge fagy is lehet

Hidegebb van a szokásosnál, a hétvégén gyenge fagy is lehet

Pottyondy Gyurcsány távozásáról: „Hiába távozik, a gyurcsányizmus itt marad velünk”

Pottyondy Gyurcsány távozásáról: „Hiába távozik, a gyurcsányizmus itt marad velünk”

Se kép, se hang – egy elavult vezeték miatt teljesen összeomlott Amerika egyik legforgalmasabb reptere

Se kép, se hang – egy elavult vezeték miatt teljesen összeomlott Amerika egyik legforgalmasabb reptere

Számítógép helyett okostelefon: asztali módot kap az Android

Számítógép helyett okostelefon: asztali módot kap az Android

Az elsőfokú ítélet szerint 5 évig nem járhat sporteseményre a szurkoló, aki repohárral dobta meg Raheem Sterlinget Budapesten

Az elsőfokú ítélet szerint 5 évig nem járhat sporteseményre a szurkoló, aki repohárral dobta meg Raheem Sterlinget Budapesten

Új funkciót kap a Google, ennek örülni fog

Új funkciót kap a Google, ennek örülni fog

Szakítunk a békementalitással – mondja Szalay-Bobrovniczky a Magyar Péter által közzétett hangfelvételen

Szakítunk a békementalitással – mondja Szalay-Bobrovniczky a Magyar Péter által közzétett hangfelvételen

A címlapról ajánljuk