Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#szexuális erőszak

MTI Itthon

Óvodai nevelőt gyanúsítanak szexuális erőszakkal Budakeszin

Molesztálta az egyik budakeszi óvodába járó kislányokat az intézmény egyik nevelője a Velvet csütörtöki információja szerint. A rendőrség csak annyit közölt az MTI-vel, hogy szexuális erőszak gyanúja miatt őrizetbe vettek egy férfit.

MTI Itthon

Erőszak a gólyatáborokban: a HÖOK elnöke többet is lépne

Egy egyetemi oktatókból és hallgatókból álló független vizsgálóbizottság felállítását szeretné a HÖOK elnöke, amely az ELTE elmúlt két évben tartott összes gólyatáborának dokumentációját átvizsgálja, valamint lehetőséget biztosít a résztvevők anonim panaszainak fogadására, és szükség esetén felelősségre vonási javaslatokat tesz az egyetem vezetése részére.

MTI Itthon

ELTE: a bölcsészkarra jár a gólyatábori erőszakkal gyanúsított férfi

Több ember ellen is fegyelmi eljárást indított az Eötvös Loránd Tudományegyetem a tanító- és óvóképző kar fonyódligeti gólyatáborában történtek miatt, és felfüggesztette két kar hallgatói önkormányzata elnökségének tevékenységét. Az egyetem szerint a gyanúsított férfi szervezője volt a tábornak és a bölcsészkar hallgatója.

MTI Itthon

A közmédiánál az is jelenkezhet, akinek gyanús volt Sipos Pál

Felhívást tett közzé a közmédia Sipos Pál ügyének kivizsgálásához, várják azok jelentkezését, akik a volt televíziós által elkövetett esetleges molesztálásokról információval rendelkeznek. Az is jelentkezhet, akinek egyszerűen gyanús volt Sipos Pál.

MTI Világ

1400 gyereket érhetett szexuális erőszak egy angol városban

Gyermekek elleni tömeges szexuális bűncselekmény-sorozatot tártak fel Angliában. Kiderült, hogy a Rotherham városában történt, évek óta tartó bűncselekmények zöme a város pakisztáni közösséghez kötődik, a város vezetése pedig a hozzá érkező bejelentésekre nem cselekedett.

MTI Világ

Megerőszakolt egy diáklányt egy Korán-tanító

Egy évek óta Koránt tanító férfi, valamint barátai az iskolában tanuló diáklányt azzal az ürüggyel csalogattak egy autóba, hogy hazaviszik a tanítás után, majd a mozgó kocsiban megerőszakolták. Mindez Pakisztánban történt.

1
22 23 24 25 26 27 28
Itt valami nem működik: a 95%-os szankciók ellenére lubickol Oroszország a legjobb chipekben

Itt valami nem működik: a 95%-os szankciók ellenére lubickol Oroszország a legjobb chipekben

Rijád megüzente Teheránnak, hogy kössék meg az atomalkut Trumppal, különben egy izraeli támadást kockáztatnak

Rijád megüzente Teheránnak, hogy kössék meg az atomalkut Trumppal, különben egy izraeli támadást kockáztatnak

A reneszánsztól a színtiszta vizuális logikáig – Bors Györgyi és Mengyán András közös kiállítása a FUGA-ban

A reneszánsztól a színtiszta vizuális logikáig – Bors Györgyi és Mengyán András közös kiállítása a FUGA-ban

Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

Csak egy cégéből 4 milliárdos osztalékot vett fel Rogán propagandagyárosa

Csak egy cégéből 4 milliárdos osztalékot vett fel Rogán propagandagyárosa

Ilyen könnyű lesz átköltözni Spotifyból Apple Musicba

Ilyen könnyű lesz átköltözni Spotifyból Apple Musicba

Budapest hihetetlen város - az Iron Maiden megköszönte új turnéjuk első, teltházas koncertjeit

Budapest hihetetlen város - az Iron Maiden megköszönte új turnéjuk első, teltházas koncertjeit

Felszívódott Bayer Zsolt cégének profitja, miután tavaly nem kapott támogatást a Szerencsejáték Zrt.-től

Felszívódott Bayer Zsolt cégének profitja, miután tavaly nem kapott támogatást a Szerencsejáték Zrt.-től

Áttörés a magfúzióban: közelebb került a valósághoz a korlátlan energia előállítása

Áttörés a magfúzióban: közelebb került a valósághoz a korlátlan energia előállítása

A címlapról ajánljuk