Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#válság

Szandtner Veronika Plázs

Köpünk a válságra, mi mulatunk

Válság ide vagy oda, a görög életérzést még mindig a rendíthetetlen boldogsággal azonosítják a válságba jutott ország polgárai... kivéve az, aki nem.

MTI Karrier

Ezek a legbiztosabb állások a kínaiak szerint

A kínai munkaerőpiacon is érezteti hatását a világgazdasági válság: a legfrissebb felmérés szerint az álláskeresők mindinkább a biztos, kiszámítható munkahelyeket részesítik előnyben, s az idén először az állami állások a legvonzóbbak.

MTI Világ

Német sajtó: "Orbán provokálja az EU-t"

Németországban a Die Welt című konzervatív napilap és a Die Zeit című liberális hetilap a nagyköveti értekezleten elmondott miniszterelnöki beszéddel foglalkozott pénteken internetes kiadásában.

MTI Gazdaság

Merkel: a görögöknek tartaniuk kell, amit vállaltak

Bátorítani kell a görög kormányt a nemzetközi hitelszerződésekhez kapcsolódó reformok folytatására - mondta Angela Merkel csütörtökön Berlinben. A német kancellár azelőtt nyilatkozott, hogy tárgyalt a francia elnökkel. Francois Hollande is úgy véli, hogy Görögországnak az euróövezetben kell maradni, de ez erőfeszítések nélkül nem megy majd.

hvg.hu Itthon

Orbán: nonprofit lesz minden rezsiszolgáltatás

A válság még nem ért véget, és arra kell készülni, hogy egyhamar nem is fog – mondta Orbán Viktor a magyar nagykövetek értekezletén. A kormányfő szerint Magyarország sikeresen kezelte a válságot, de a lengyelek és a csehek még nálunk is jobbak, hiszen alacsonyabb az államadósságuk. A brüsszeli konfliktusok Orbán szerint elkerülhetetlenek voltak, és jelezte: már készülnek a következőre a rezsiszolgáltatások nonprofittá tétele miatt.

MTI Gazdaság

Tovább romlott a görög gazdaság helyzete

A második negyedévben tovább csökkent az államcsőd ellen küzdő görög gazdaság teljesítménye, a belföldi össztermék (GDP) 6,2 százalékkal esett a múlt év hasonló időszakához képest - közölte hétfőn a görög statisztikai hivatal.

hvg.hu Karrier

A nők buktak a legnagyobbat a válságon

Az Európai Unióban főleg nők veszítették el állásukat a megszorító intézkedések miatt a közszférában dolgozók közül - áll a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) és az Európai Bizottság közös tanulmányában.

MTI Gazdaság

Újabb csúcsot döntött a görög munkanélküliség

Újabb csúcsra emelkedett a munkanélküliség Görögországban: májusban 23,1 százalékra nőtt az áprilisi 22,6 százalékról, és az egy évvel korábbi 16,8 százalékról - derül ki a statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adataiból.

hvg.hu Gazdaság

Ipsos: a magyarok 3 százaléka látja jónak a gazdaság állapotát

Magyarország lakosságának 2 százaléka nevezte jónak a gazdaság állapotát 2009-ben. A csúcsérték 13 százalék volt 2010 októberében, azóta pedig jellemzően 5 százalék körül szóródnak az adatok, most éppen a magyarok 3 százaléknak van kedvező értékelése - derül ki az Ipsos közvéleménykutatás-sorozatának eredményeiből, amelyet 24 országban, 20 ezer fő megkérdezésével készítettek.

MTI Gazdaság

Már kenőpénzre sem futja a görögöknek

Jelentősen visszaszorult a korrupció Görögországban, mert nincs rá pénz. A legutóbbi, 2011-es évre vonatkozó felmérés szerint az egészségügy és az adóhatóság volt a korrupció "húzóágazata" a görögöknél.

MTI Világ

Megint felgyújtotta magát egy ember Izraelben

Újabb halálos kimenetelű önégetés történt Izraelben: egy 45 éves férfi a gazdasági nehézségek elleni tiltakozásul felgyújtotta magát, és belehalt sérüléseibe - közölte szerdán a férfit ellátó kórház.

MTI Gazdaság

Menekítik a tőkét Spanyolországból

A bankválság miatt menekül a tőke Spanyolországból, a spanyol központi bank kedden közzétett adatai szerint csak májusban 41,3 milliárd eurót vittek ki az országból.

MTI Gazdaság

Válság: az olasz miniszterelnök már látja a fényt az alagút végén

Az eurózóna válságában végre már látszik a fény az alagút végén, európai szinten fontos döntések születtek, és már érezzük kedvező hatásukat - mondta kedden Mario Monti olasz miniszterelnök az állami RAI 1 rádiónak. Hozzátette: a kormányok most már inkább készek megtenni a magukét és "elvégezni a házi feladatukat".

MTI Gazdaság

Eurobarometer: tíz százalékos sincs az elégedettek aránya Magyarországon

Egy friss európai uniós felmérés szerint óriási különbséget mutat az uniós tagállamok lakosságának véleménye saját országuk gazdaságának állapotáról: míg a legtehetősebb országokban 75 százaléknál is nagyobb a helyzetet jónak ítélők aránya, nyolc tagállamban, köztük Magyarországon a 10 százalékot sem éri el az elégedettek részesedése.

MTI Vállalkozás

"Telibe találta" a válság a Siemens csoportot

A társaság csütörtöki beszámolója szerint csökkentek a megrendelések a harmadik negyedévben, a vártnál kevesebb lett a profit is. Nem várható javulás az év hátralevő részében sem, a vezetés takarékossági programot indít.

hvg.hu Gazdaság

Matolcsy kettévágná az eurózónát

Ki kellene léptetni a déli államokat az eurózónából Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint, aki a Heti Válaszban megjelent írásában fejtette ki, hogy mi lenne a megoldás szerinte az euróválságra.

MTI Gazdaság

Egyre durvább a brit recesszió

Az előzetes várakozásnál jóval nagyobb mértékben, 0,7 százalékkal csökkent a brit gazdaság teljesítménye az idei második negyedévben az első három hónaphoz mérve - közölte a részleges adatokon alapuló előzetes szerdai becslésében a brit statisztikai hivatal.

1
25 26 27 28 29
108
Végtelen körözésbe kezdett egy sofőr nélküli taxi a csapdába került utasával – videó

Végtelen körözésbe kezdett egy sofőr nélküli taxi a csapdába került utasával – videó

Egyértelmű üzenet az Orbán-rezsimnek – így ír a világsajtó Rogán Antal szankcionálásáról

Egyértelmű üzenet az Orbán-rezsimnek – így ír a világsajtó Rogán Antal szankcionálásáról

Heim Péter a Rogán-ügyről: A kínai rezsim halálra ítéli a korrupcióban vétkes ellenségeit, az amerikai kormányzat pénzügyileg nyírja ki őket

Heim Péter a Rogán-ügyről: A kínai rezsim halálra ítéli a korrupcióban vétkes ellenségeit, az amerikai kormányzat pénzügyileg nyírja ki őket

Mészáros Lőrincé lett az egykori Szerencsekerék-háziasszony óbudai étterme

Mészáros Lőrincé lett az egykori Szerencsekerék-háziasszony óbudai étterme

Szappanhabból készült tortát dobtak a német liberális párt elnökének arcába – videó

Szappanhabból készült tortát dobtak a német liberális párt elnökének arcába – videó

50%-kal nagyobb képernyő gombnyomásra: gördíthető kijelzős laptopot mutatott be a Lenovo

50%-kal nagyobb képernyő gombnyomásra: gördíthető kijelzős laptopot mutatott be a Lenovo

Nincs 1 kg, és 32 órát is kibír egy töltéssel az Asus új laptopja

Nincs 1 kg, és 32 órát is kibír egy töltéssel az Asus új laptopja

A volt osztrák agrárminiszter a Der Standardban: Belháború is jöhet a Néppártban, ha a kancellári székbe segítik Kicklt

A volt osztrák agrárminiszter a Der Standardban: Belháború is jöhet a Néppártban, ha a kancellári székbe segítik Kicklt

A Líra javára ítélt a Kúria a transznemű fiatalt bemutató könyv ügyében

A Líra javára ítélt a Kúria a transznemű fiatalt bemutató könyv ügyében

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.