Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#vis maior

MTI Itthon

MÁV: az uniós szabályok szerint járunk el a késések utáni kártérítéseknél

A MÁV már most is az uniós szabályok szerint jár el a késések utáni kártérítéseknél; a MÁV-Start március 1-jén életbe lépő üzletszabályzatában már szerepel a vis maior helyzet miatti késés esetén fizetendő átalány kártérítés, és belső rendelkezés alapján a vasúttársaság ügyfélszolgálata tavaly november óta eszerint jár el - közölte a társaság az alapvető jogok biztosának megállapítására válaszolva.

Nagy Gergő Vállalkozás

Alaposan ráfáztak a spekulációra a gazdák

Úgy fest, több száz milliárdos veszteség is érhette a gabonapiac szereplőit idén, mivel egy tavalyi jogszabályi változás következtében a termelők egyszerűen felbonthatják a korábban meghatározott mennyiségen és áron leszállítandó terményükre vonatkozó szerződéseket. Az új szabályozást a nagyobb kiszámíthatóság és tervezhetőség miatt hozták volna létre, ám a fegyver fordítva sült el: épp a gazdák spekuláltak, amire aztán rá is fáztak. A termelők egy része tavaly a magasabb ár miatt felbontotta szerződését, idén pedig nem kötöttek, reménykedve a kedvezőbb árakban, ám 2013-ban a gabonapiacon a nemzetközi szinten is jó termés miatt már alacsonyabb árakkal találkozhattak. Megoldás a biztosítási rendszer elterjesztése lehet.

hvg.hu Vállalkozás

Generali: 100 millió eurós károkat okozott az árvíz Európa-szerte

Magyarországon a Generali Biztosítóhoz eddig 244 árvízkárról érkezett bejelentés, ezek felmérése már megtörtént, a becsült kárösszeg összesen 120 millió forint - közölte kedden a biztosító. Egész Európában a társaság – a viszontbiztosítási megtérülések után, adók nélkül – körülbelül 100 millió euróra becsüli jelenleg a károkat, melyekért helyt kell állnia.

MTI Itthon

Tarlós: kész az MTA-szakvélemény a mobilgátról

Összesen 3,2 milliárd forint értékű kárt mértek fel az önkormányzati létesítményekben a dunai árvízzel összefüggésben, ezt az igényt regisztráltatta a főváros a vis maior alapnál - mondta Tarlós István főpolgármester szerdán újságíróknak.

MTI/Magyar Hírlap Gazdaság

Van miből fedezni az árvíz költségeit

Van miből fedezni az árvíz költségeit, csak a katasztrófavédelemnél több mint 51 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek egy részét a helyreállítási munkákra lehet költeni, a Belügyminisztériumnál és a helyi önkormányzatoknál vis maior keret van, ezek 8 milliárd forintot tesznek ki – írja a Magyar Hírlap keddi számában.

MTI Gazdaság

Vis maior bejelentéseket vár a hivatal

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) várja a 2012-es egységes kérelemhez kapcsolódóan benyújtható vis maior bejelentéseket, amelyeket a vis maior esemény bekövetkezésétől számított 15 napon belül, de legkésőbb a káreseménytől számított 6 hónapon belül kell benyújtani.

MTI Itthon

Vis maior támogatást kér Vác a vihar miatt

Tizenkét és fél millió forintnyi vis maior támogatás iránti kérelmet nyújtott be Vác önkormányzata a Magyar Államkincstárhoz, miután a városra július 29-én lecsapó vihar körülbelül húszmillió forintos kárt okozott a helyhatóságnak, s a helyreállításra önerőből nem futja – tájékoztatta a polgármesteri hivatal titkárságvezetője hétfőn az MTI-t.

MTI Itthon

Malév-csőd: a jegyekért és más károkért is kártérítés jár?

A Pest Megyei Fogyasztóvédelmi Közhasznú Egyesület szakmai igazgatója szerint a Malév repülőgépeinek leállása járattörlés, és nem előre nem látható (vis maior) eset, ezért a repülőjeggyel rendelkezőknek kártérítés jár, és nemcsak a repülőjegyért, hanem, ha bizonyítani tudják az okozati összefüggést, akkor más károkért is.

1 2
Ha a baltiaknak sikerül, nekünk miért nem? Sikeres startupok nyomában Magyarországon

Ha a baltiaknak sikerül, nekünk miért nem? Sikeres startupok nyomában Magyarországon

Megvannak az ötös lottó nyerőszámai

Megvannak az ötös lottó nyerőszámai

A kiemelt bánásmódot nem ingyen kaptuk – sokatmondó volt a Kúria-elnök újévi köszöntője

A kiemelt bánásmódot nem ingyen kaptuk – sokatmondó volt a Kúria-elnök újévi köszöntője

„A hallgató keze az őszi félévben legyen koszos a cefrétől, télen pedig kapjon ínhüvelygyulladást a sok metszéstől”

„A hallgató keze az őszi félévben legyen koszos a cefrétől, télen pedig kapjon ínhüvelygyulladást a sok metszéstől”

2024 a legmelegebb év volt 1901 óta

2024 a legmelegebb év volt 1901 óta

Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember került kórházba

Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember került kórházba

„Köszönjük, miniszter úr!” – az iparkamara fizetett hirdetése mennybe meneszti és dicsfénnyel övezi a távozó Varga Mihályt

„Köszönjük, miniszter úr!” – az iparkamara fizetett hirdetése mennybe meneszti és dicsfénnyel övezi a távozó Varga Mihályt

Magyar Péter: Ha a miniszterelnök minden családtagja százmilliárdossá válik, az államfőnek meg kell szólalnia

Magyar Péter: Ha a miniszterelnök minden családtagja százmilliárdossá válik, az államfőnek meg kell szólalnia

Lázár azt állítja, ő nem akarta kirúgatni a batidai kastélynál akciózó kutyapártos MÁV-alkalmazottat

Lázár azt állítja, ő nem akarta kirúgatni a batidai kastélynál akciózó kutyapártos MÁV-alkalmazottat

A címlapról ajánljuk