Az éghajlatváltozás, a természeti katasztrófák, az egyre több feszültséget okozó gazdasági különbségek és társadalmi egyenlőtlenségek mintha visszafordíthatatlannak tűnő útra terelnék a civilizációnkat. A klímaszorongás és a világvégevárás már teljes generációk hangulatát befolyásolja – lesz-e még egyáltalán jövőjük, amiért érdemes lenne tenni most? Takács-Sánta András humánökológus, az ELTE oktatója szerint igen – ő a cselekvő remény útjában látja a megoldást, amelyhez az elméleti alapokat Világeleje című könyvében vázolta fel. A Kiutak honlapján 120 gyakorlati tanácsot is találhatnak azok, akik kételkednek az egyéni erőfeszítések értelmében vagy hasznosságában.

A témának korábban egy teljes adást szenteltünk zCast című podcastunkban, amelyből azonban érdemesnek tartunk külön is kiemelni egy részt, kifejezetten életünk talán legfontosabb kérdésére, a boldogság megélésére koncentrálva. De hogyan lehet ezt elérni?

A kutató szerint jelenkorunkban, történelmi kontextusban szemlélve szélsőséges módon az anyagi javakra, a piacon megvásárolható termékekre és szolgáltatásokra fókuszálunk, és ezektől várjuk a minőségi emberi életet. Ezzel együtt a másik oldalon pedig sok mindent elvesztettünk, ami nem anyagi javakban mérhető.

„A könyvemnek az alcíme úgy szól, hogy A jó élet keresése az ökológiai válság korában.

Én nem kevesebbet állítok, mint hogy a mainál jobb minőségű életet érhetnénk el kisebb anyagi fogyasztás mellett, és erre kellene törekednünk.

Tehát egy mértékletesebb életmódra, ezzel együtt egy ökologikusabb életmódra, és hozzáteszem, társadalmilag igazságosabbra is. Nyilván azt nem mondja senki, hogy azoknak kéne a fogyasztását csökkenteni, akik mélyszegénységben élnek. Ellenkezőleg, náluk éppen hogy a fogyasztásnak valamilyen szintű növekedésére lenne szükség az életminőség javítása miatt. A másik oldalon viszont rengetegen túlfogyasztunk a világban, és nyugodtan leadhatnánk az anyagi fogyasztásunkból: ezt hívják úgy, hogy önkéntes egyszerűség” – mondja Takács-Sánta András.

Az ELTE oktatója szerint már Magyarországon is megjelent ez a fajta életmód-reprezentáció, amelyik azt mondja ki, hogy önkéntesen keressünk kevesebb pénzt, önkéntesen ne fogyasszunk annyit, viszont ezzel párhuzamosan felszabadíthatunk sok időt arra, hogy teljesebb emberi életet élhessünk.

Takács-Sánta azt javasolja mindenkinek, hogy amennyire lehet, igyekezzen elfordulni a materiális gondolkodásmódtól, és törekedni a többi emberrel és a transzcendenciával való, elvesztett kapcsolódásaink kiépítése felé.

„Természetesen fontos, hogy kell hol aludjunk, kell, hogy ne fagyjunk meg, kell, hogy legyen elég ételünk, de

számos empirikus szociálpszichológiai vizsgálat bizonyítja, hogy meglepően alacsonyan van az a fogyasztási szint, amely fölött ha tovább növeljük a fogyasztásunkat, az már nem okoz számottevő megelégedettség-növekedést, sőt rontja az életminőségünket.

Napi 8-10-12 órában benn vagyunk abban a mókuskerékben, ami kellemesebb vagy az életünket teljesebbé tevő tevékenységek elől veszi el az időt. Lehet, hogy anyagilag nagyon jól járunk vele, de a másik oldalon rengeteget vesztünk. Majd aztán életünk végén mondjuk azt, hogy de jó lett volna a szeretteinkkel több időt tölteni, vagy de jó lett volna egy kicsit szemlélődni és többet rácsodálkozni arra, hogy milyen gyönyörű ez a világ, amelyben élünk, ahelyett hogy egy új kocsiért, egy nagyobb házért vagy egy távolabbi utazásért gürcöltünk volna.”

A kutató szerint különbséget kell tenni a valós szükségleteink és az igényeink között, és fontos lenne rákérdeznünk magunkban, hogy ezek igazán belső igények-e vagy esetleg kívülről ránk erőltetett külső fogyasztási kényszerek. „Mi a reklámok fő üzenete? Az én megfigyelésem szerint az, hogy minden problémádra ott egy termék vagy ott egy szolgáltatás, amit természetesen pénzért piacon vehetsz meg, miközben számos emberi problémára nyilván ez nem megoldás, de hát ezt az üzenetet kapjuk állandóan.”

Úgy látja, mindez nem csak az egyének szintjén van így, hanem az egész piaci fogyasztói civilizáció van válságban, és ezzel kellene végre kezdenünk valamit. „Most nagyon látszik, ahogy a válság mélyül, hogy egyre inkább a cselekvő remény útjára lenne szükség: egyfelől ismerjük el, hogy nagyon súlyos problémák vannak ezzel a piaci fogyasztói civilizációval, hogy ez a civilizáció tarthatatlan, alapjaiban kell újra gondolnunk, minden elemét meg kell kérdőjeleznünk. Ez nem azt jelenti, hogy minden elemét ki kéne dobnunk, hanem annyit tesz, hogy olyan dolgokat kellene megkérdőjeleznünk, amiket nem szoktunk a saját világunkból: például a társadalmi intézményeket vagy a gondolkodásmódunkat is” – véli a humánökológus.

A zCast adásából a fentieken túl kiderül még, hogy:

• Milyen konkrét példái lehetnek a cselekvő remény útjának az egyén életében?
• Érdemes-e szakértőktől vagy politikusoktól várnunk a problémák megoldódását?
• Tévút-e a technooptimizmus vagy a prepperek világvégevárása?
• Hasznos-e a közösség szempontjából rendszeren kívüli alternatívákban gondolkodni a jövőt illetően?

A teljes beszélgetést itt tudja megnézni:

vagy itt meghallgatni:

Kövesse és hallgassa meg a HVG Podcastok műsorait az alábbi platformok bármelyikén: Spotify, Apple Podcasts, SoundCloud, YouTube,

Vagy iratkozzon fel a zCast csatornájára itt: Spotify, Apple Podcasts

Nyitókép: AFP