Katolikus diákok tüntettek kirúgott meleg tanáraikért
A gimnazisták másképp értik a felebaráti szeretetet, mint az igazgató.
A gimnazisták másképp értik a felebaráti szeretetet, mint az igazgató.
Kiváló állapotban maradt fenn az a jégkori madártetem, amelyet svéd kutatók fedeztek fel Szibériában – mármint ahhoz képest kiváló az állapota, hogy 46 000 évet töltött a jégben.
Szobafogságon a középosztály, állnak a gyárak. Ha a járvány marad, Kína és a világ nagyon megsínyli.
Új koronavírus-fertőzött betegek orr- és garatváladékának mintáit vizsgálva kínai kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a Covid-19 vírus inkább az influenzához hasonlóan viselkedik és nem úgy, mint az azonos családba tartozó SARS-vírus, ezért jóval könnyebben terjed a korábban feltételezettnél.
Hiába éhezik több millió ember Észak-Koreában, a távol-keleti országot vaskézzel irányító Kim Dzsong Un semmit sem tagad meg magától és szűkebb környezetétől. Most éppen az szivárgott ki, hogy drága lovakat vásároltatott magának Oroszországból, s arra is fény derült, miképpen kényezteti családját.
Ha esetleg mégis kitalálta, most örülhet.
Papa nem nézte meg a méreteket rendelés előtt.
Négy szülőből hárman aggódnak a gyermeküket veszélyeztető okoseszköz-függőségtől, minden negyedik szülő pedig már tapasztalt is függőségi tüneteket gyermekénél – derült ki a Huawei hazai kutatásából, amely az Y-generációs szülők digitális nevelési szokásait vizsgálta. A felmérés szerint a szülők jellemzően csak rövid időre adják készülékeiket gyermekeik kezébe, azonban akadnak olyan helyzetek is, amikor egy hároméves gyermek naponta 5 óránál többet használt okoseszközt. A szülők túlnyomó többsége felügyeli, mire használja csemetéje az okoseszközöket.
Adware-ként (kéretlen hirdetésekkel bombázó szoftverként) emlegeti egy szoftvermérnök az iOS 13-at, amellyel szerinte az Apple a saját szolgáltatásainak népszerűségét növelné.
Nagyon nyugodtan lófrált a kaliforniai utcákon, a kutyák sem zavarták.
Elsősorban a csemetéjüknek mobilt fontolgató szülőknek ajánlja a Tone azt az új készüléket, amely egy funkciónak hála megakadályozza, hogy meztelenkedős szelfiket készítsenek vele.
Januárban még közel 13 ezer, most alig több mint 1600 repülő indul Kínába vagy érkezik oda.
A Babits Mihály: Riportok, interjúk, nyilatkozatok, vallomások című kötetből új megvilágításba kerülnek az "elefántcsonttornyos" költő remekművei.
Gyűlöletbeszéddel vádolja a képviselőket.
Gumiban van a gyár, Korea egyre súlyosabban fertőzött.
Huszonnégy órát töltöttünk el a Samsung most bemutatott Galaxy Z Flipjével, amely főleg egyetlen tulajdonságával vonzza a figyelmet – és az ujjlenyomatokat. A kagylószerűen csukható, több mint félmillió forintos telefon értelmét azonban nehéz megfogalmazni.
A popzene és a tévésorozatok után a mozifilmmel is felírta magát a nemzetközi kultúra térképére Dél-Korea. Az ázsiai ország filmipara százéves, de csak három évtizede szűnt meg a cenzúra, és még néhány éve is volt feketelista, amelyen az Oscar-díjas Élősködők rendezője, Pong Dzsun Ho is szerepelt.
Főleg kémények és a letört ágak okozták a legnagyobb nehézségeket.
A bordó - burgundi vörös - színű okmány az uniós államoknak jár, a Brexit után másikat kapnak.
Bár az Apple mindig is szűk kereteket szabott a felhasználóknak azzal kapcsolatban, hogy mit tehetnek meg iPhone-jukon (iPadjükön), egy új értesülése szerint a vállalat most igen nagyvonalú lépésre készül ezzel kapcsolatban. Igaz, nem jószántából.
Csak így tudtak segíteni a vesekőproblémáin.
Baloldali programot kínálnak, és közös listát akarnak.
Az elismerést azok kaphatják, akik hivatásuk gyakorlása mellett jelentős közéleti tevékenységet is kifejtenek.
A párt országgyűlési képviselője szerint nem értette meg a kormány, hogy az ágazatban az alapbér emelésére lenne szükség nem csak pótlékemelésre.
A bajor műemlékvédelmi hivatal szakértői szerint az Augsburg szomszédságában lévő Nordendorfban feltárt sír, amely egy felnőtt férfi és egy ló maradványait rejti, 1300-1500 éves lehet.
Szerződést bontott a Nemzeti Sportközpontok és gyógyfürdőket üzemeltető cég.
"Az én üzenetem Putyinnak világos: maradjon távol az amerikai választásoktól" - fogalmazott a vermonti szenátor.
A Samsung közzétett egy videót, amelyben megmutatja, hogyan is készül gyáraiban a nemrégiben bemutatott második összehajtható modell, a Galaxy Z Flip.
A másik aggasztó veszély, hogy a járvány kiterjedhet olyan országokra is, ahol fejletlen az orvosi ellátás.
Az említett időszakban a Föld népessége is megduplázódott.
A helyi közösségi közlekedés szolgáltatására önálló céget alapított Paks önkormányzata.
A legutóbbi esetben, azért kellett mennie a vezetőnek, mert a miniszter nem volt elégedett a felkészítő anyagokkal, amelyet a szakember készített.
Megújítja földfelszíni digitális sugárzásának technológiáját az Antenna Hungária. Márciustól fél éven át, tíz üzemben kapcsolgatják majd az adókat, ami teljes vagy részleges üzemszünettel jár. Fontos, hogy a technológiaváltás után az előfizetőknek maguknak kell elvégezniük a dekóderek újrahangolását.
A vagyonából korlátlanul finanszírozhatja kampányát Michael Bloomberg, aki a mérsékelt demokraták reményei szerint megakadályozhatja a balszárny győzelmét, s nagyobb reményekkel veheti fel a párharcot Donald Trumppal. A nevadai előválasztást megelőző vitán a milliárdos a többi demokrata jelölt céltáblája lett, és nem nyújtott meggyőző teljesítményt.