A kormány az év utolsó napján saját tagjainak megvesztegethetetlenségéről is gondoskodik
Aki értékes ajándékot kap, és megtartja, annak pótdíjat kell befizetnie.
Aki értékes ajándékot kap, és megtartja, annak pótdíjat kell befizetnie.
Női 5 kilométeres utcai futásban történt csúcsdöntés.
Szilveszter éjjelén jelent meg Rogán Antal idevágó rendelete.
Újévi köszöntőt tartott a Fradi elnöke, amelyben elmondta, “méregetjük, hogy az embereket mi érdekli, és a magyar embereket a futball érdekli”, valamint azt is elárulta, hogy Pascal Jansent félmilliárd forintért vásárolták ki a klubtól.
További kettőt pedig életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.
Utolsó másodperces magyar gólok az olimpián, a foci- és a kézilabda-Eb-n, a férfi párbajtőrözők aranytussal megnyert döntője, példátlan holtverseny női 1500 gyorson, a „semmiből jött” aranyérem taekwondóban és Milák Kristóf olimpiai bajnoki címet érő benyúlása. Csak néhány pillanat az év legszebb magyar sportsikereiből, amelyeket most képekkel és videókkal elevenítünk fel.
A hvg360 új dokumentumfilmje a magyarországi ballroom szubkultúra világát mutatja be. Végigkíséri a Kiki House of Bandita tagjainak táncpróbáit, fellépésüket egy versenyen, és egy intim karácsonyi vacsorán is ott lehetnek a nézők. A Vogue –olyan, mint egy nagy család című filmet először 2024 júniusában mutatta be a hvg360.
A kínai elnök úgy véli, „a Tajvani-szoros két oldalán élő emberek egy családot alkotnak”.
Változik a benzin és a gázolaj ára is.
A sziget túlnyomó részén sötétben köszöntik a 2025-ös évet.
A férfit később lelőtték, a helyszínen belehalt a sérüléseibe.
A szoláris év és a naptári év közötti különbséget eddig még nem sikerült tökéletesen kiküszöbölni, de a Gergely-naptár közel van ehhez. De mi történne, ha nem lenne szökőév, és minden évben 28 napos lenne a február?
Más is akart már Budapestre nagykörúti Duna-ágat, nem csak az MKKP, ráadásul a kutyapártnak komoly konkurenciája van, ha végignézünk a nagyot álmodó városépítészek tervein. Elbontott Gellért-hegy, két kilométeres holland magaslat és 182 méteres szobor egy indiai faluban. Na jó, az utolsót tényleg megépítették.
Nem Belgium az egyetlen olyan ország Nyugat-illetve Észak-Európában, amely a lakosság biztonságának fokozásán gondolkodik, sőt, egyenesen arra hívja fel polgárai figyelmét, hogy vásároljanak meg bizonyos cikkeket az úgymond bizonytalan békére tekintettel.
A Bors szerint a gyilkosság után a nő órákat várt, majd magára hívta a rendőröket.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és -1 között alakul.
Ha valakinek azt mondjuk 2024 január elsején, hogy idén teljesen fel fog borulni minden, amit a magyar közéletről gondolt, vélhetően csak legyintett volna. Pedig ritka mozgalmas éve volt Magyarországnak, hiszen lemondott a köztársasági elnök, feltűnt a színen és mindent megváltoztatott Magyar Péter, miközben Orbán Viktor továbbra is leginkább Európát akarta megváltoztatni. A HVG fotósai pedig ott voltak mindenhol. Egy emlékezetes év képekben.
Újabb feladatot kapott Orbán Viktortól.
Ha iPhone-ja van és a Spotifyt is használja, akkor jül jöhet a streaming-szolgáltató újdonsága. Mostantól ugyanis gyorsan elérheti a szolgáltatást akár a lezárási, akár a főképernyőről. Mutatjuk, hogyan.
De akár poharat emelhet önnek Leonardo DiCaprio, vagy köszöntheti újévkor Obi-Wan Kenobi is.
Sajtóhírek szerint két lehetséges opció van, melyik klubot fogja irányítani Pascal Jansen.
Szilveszter előtt egy nappal adta első aréna-koncertjét a Kispál és a borz Az utolsó házibuli Kelet-Európában címmel. Így látta a teltházas bulit Fazekas István fotóriporter.
Emese, hídverő, Az utolsó aktus a Földön – gyakorlatilag telt ház előtt vezette elő a Kispál és a Borz az MVM Dome-ban az első aréna-koncertjét.
Tudjuk, hogy hiányoznak az adóbevételek, ezeket újra kell teremtenünk – mondta a miniszter 14 év Fidesz-kormányzás után.
Remek év volt 2024 a videójátékok szempontjából, számos olyan cím debütált ugyanis a PlayStation-konzolokra, melyeket jó eséllyel még évekig emlegetni – és nyomkodni – fogunk. Íme a HVG szubjektív top 5-ös listája.
A 21. században sokkal kevesebb gondunk volna az újratermelődő kasztrendszerrel és a mai propagandában hívő szinte vallásos érzülettel, ha Táncsics Mihály törekvései legalább részben megvalósulnak. Egyre kevesebben sejtjük, hogy munkássága mennyire aktuális ma is, pedig ő a magyar demokratikus baloldali hagyomány kulcsfigurája, akit büszkén vallhatunk elődünknek. Amellett, hogy a parasztok és a munkások érdekeit képviselő radikális demokrata volt, az elfeledett Táncsics igazi hős is, akinek fordulatos, lemondásokkal teli élete filmre kívánkozna.
Triesztben egy osztrák, a szicíliai Cefaluban egy német turista halt meg a szálláshelyén szén-monoxid-mérgezésben.
Barbalics Bence, Bessenyey Péter, Bódi Zoltán, Cseh Gábor, Csikós Zsolt, Eckhardt Balázs, Göbölyös Zsolt, Kiss Anna, Klug Lajos, Migleci Tanja, Pere László, Sallós-Kovács Péter, Vályi István és Véner Miklós is távozik.
Bár a tőzsdék kitörő örömmel fogadták a republikánus elnökjelölt győzelmét, az amerikai lap cikkének két szerzője, Roberto Foa, a Cambridge-i Egyetem tanársegédje, illetve Rachel Kleinfeld, a Carnegie Békekutató vezető munkatársa visszafogottságot ajánl, mivel a populisták gazdasági mérlege általában siralmas.
A hírek szerint a világ egyik legnagyobb futballkonszernje vásárolta ki a holland trénert a szerződéséből.
Neves külföldi művészekre, közéleti személyiségekre, sportolókra emlékezünk.
Kézfogások sokasága, békemenet, Trump, Hszi Csin-ping, Erdogan, Putyin, Patrióták, árvíz, béke, Ferenc pápa, van itt minden.
Sorozatunkban az év legfontosabb eseményeit idézzük fel. Negyedévenként haladunk, ez a nemzetközi összefoglaló 4. része.
Akkor is kaphatnak prémiumot, ha a társaság veszteséges.
A Vodafone mellett a DIGI ügyfelei is új márkával barátkozhatnak januártól, a két cég ugyanis One néven egyesül – de egyelőre még nem minden tekintetben, lesz ugyanis néhány eltérés. Az ügyfélszolgálat azonban közös lesz, és néhány DIGI üzlettől is búcsúzni kell. Mutatjuk, mire kell figyelnie az újévben.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint, míg mások az EU-ban a túlélésre játszanak, addig a magyar kormány már az új stratégiájának térképét rajzolja.
Tömegbe hajtott kedden autójával egy idős férfi a dél-koreai főváros, Szöul egyik piacán, az incidensben négyen súlyosan, kilencen könnyebben megsérültek – jelentette a helyi média.