Százezrek menekültek el Kongóban egy nyersanyagokban gazdag városért vívott harcok elől
A környék olyan nyersanyagokban gazdag, mint a koltán, amely fontos szerepet játszik számítástechnikai eszközök és elektromosautók akkumulátorainak gyártásában.
A környék olyan nyersanyagokban gazdag, mint a koltán, amely fontos szerepet játszik számítástechnikai eszközök és elektromosautók akkumulátorainak gyártásában.
Thierry Breton szerint az EU nem próbálja cenzúrázni a techmilliárdos beszélgetését a német szélsőjobboldali párt társelnökével, Alice Weidellel.
Ezt a lengyel kormány nyilatkozta csütörtökön, miután a köztársasági elnök felszólította erre. Azt nem lehet tudni, hogy az izraeli miniszterelnök oda akar-e utazni.
A Samsung idei tévéibe és az új hangprojektorokba is integrálja a Google-lel együttműködésben kifejlesztett Eclipsa Audiót. A technológia létrehozói „dinamikus, magával ragadó 3D audiotartalmakat” ígérnek.
Christian Lindner volt pénzügyminiszter éppen kampánybeszédet tartott.
Mark Zuckerberg lépése, hogy megszünteti a tényellenőrzést az USA-ban, a hivatalba lépő elnök közösségi médiáról vallott nézeteit tükrözi, és óriási veszélyekkel jár – figyelmeztet Haugen.
A klímaváltozás az élet legtöbb területére hatással van: a gazdaságtól az emberek környezetén át egészen az alvási szokásokig sok mindent érinthet. Azonban az egyre melegebb napoknak olyan társadalmi hatásai is vannak, amelyekről ritkábban esik szó. Ilyen a hőmérséklet-növekedés és a termékenység kapcsolata is.
A techmilliárdos szerint a szintetikus adatokra támaszkodó önálló tanulásra kellene áttérni, bár egyesek arra figyelmeztetnek, hogy ez a nyelvi modellek összeomlását okozhatja.
Úgy látszik, hirtelen mégis lett olyan szervezet, amely szükség esetén garantálja, hogy akit hazaküldenek a Fülöp-szigetekiek közül, az tényleg hazamenjen.
A Boeing által fejlesztett X-37B űrrepülőgépről továbbra sem tudni túl sokat, ám azt igen, hogy nemrég egy nagyon fontos tesztet sikerült vele elvégezni.
Hófödte hegyek, kristálytiszta tavak és bájos alpesi falvak: Salzburg tartományában különböző programok várják a tél szerelmeseit a síeléstől a szánkózásig, a túrázástól a kulináris élvezetekig. A térség a sport, a kultúra és a gasztronómia rajongóinak is számtalan lehetőséget kínál. Salzburg adventi vásárai, alpesi hagyományai és a modern téli események mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az itt töltött idő örökre emlékezetes maradjon.
Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.
A Budapest Brandtől nemrég minden támogatást megvont a Fővárosi Közgyűlés, a vezető Faix Csaba is távozik.
A BMW valamikor 2025 végén mutatja be az első olyan autóját, egy városi terepjárót, ami a Neue Klasse platformra épül, és aminek utastere teljesen eltér az eddigi bajor autók utasterétől.
A videón jól látható, hogyan védekeznek a vaddisznók a farkasok ellen.
Semmi sem az, aminek látszik.
A férfi nem is tartózkodhatott volna az országban a baleset időpontjában.
Hunter Biden, az amerikai elnök fia megússza a börtönt, ugyanis apja, a még regnáló prezident elnöki kegyelemben részesítette. Mekkora ziccer, hogy drogfogyasztásra hivatkozva időlegesen el lehet bliccelni az adóbevallást, jegyzi meg KAP. Előkerül természetesen Joe Biden legendás memóriája is, valamint kiderül, miféle Hunter Biden-hunter kerül az FBI élére.
4,2 kilométer átmérőjű az az aszteroida, ami hamarosan eléri látszólagos fényességének csúcsát. Távcsővel könnyen megfigyelhető az objektum.
Haditechnológiai információkat szerezhettek meg.
A Kreml szóvivője máris reagált.
Izrael hosszabb katonai berendezkedésre készül a Gázai övezetben, hogy esélye se legyen az újraszerveződésre a Hamásznak, amelynek a szövetségesei is elfogytak.
A kerület szerint a kormányhivatal nem volt olyan buzgó, mint most Kiss Lászlóval, amikor az előző polgármester összeférhetetlenül kapott két helyről fizetést.
Maga Varju is elindul a megüresedett helyért.
Haiti bűnbandák tagjai, jemeni húszi terrorszervezet vezetői, a csecsen hadúr, Razman Kadirov és a Hasogdzsi-gyilkosság elkövetői is azon a szankciós listán vannak, ahova Rogán Antal is felkerült.
Rendkívül költséges lehet a marsi minták Földre küldése, ezért a NASA több megoldáson is gondolkodik, amelyek csökkenthetik a projekt árát.
Az újbudai alpolgármester szerint házkutatás is lehet az énekesnél, aki rendőrigazolványnak látszó tárggyal akarta elkerülni a parkolási bírságot.
Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.
A Miniszterelnökség vezetőjének feladatai közül törlik a Hungaroringet, az visszakerül a HM-hez.
„Elértük azt a pontot, ahol túl sok a hiba és túl sok a cenzúra” – a Meta az X-hez hasonlóan leáll a független tényellenőrzéssel, helyette a Trump adminisztrációval együttműködve képzeli el a szólásszabadságot. Az Európai Unió vezetői felvonták a szemöldöküket, de nem lesz egyszerű dolguk.
Nem csak a határellenőrzés volt a várakozás oka Románia schengeni csatlakozása előtt sem.
A kerületi önkormányzat cége szerint a tárcánál azt se tudták, kié a szobor, amit irodabútorok közé leltároztak.
Megszokott látvány a két számítógép vagy monitor azoknál, akik gyakran dolgoznak többfeladatos üzemmódban. Sokkal egyszerűbb ennél egy kétkijelzős gépet használni multitaskinghoz. Az Asus rendre kínál ilyet, és most a Las Vegas-i technológiai világkiállítást, a CES 2025-öt tartotta a legrelevánsabb helyszínnek egy újabb bemutatóra.
Az egyre gyorsuló digitális világban a fintechszolgáltatások nemcsak az átlagos felhasználóknak, de a náluk jóval fiatalabbak számára is lehetővé teszik a mindennapi pénzügyek feletti kontroll gyakorlását. Ahogyan azt a költési mintázatainkon tapasztalhatjuk, valószínűleg sokan hálásak lettünk volna, ha a pénzügyek tudatos kezelésére már gyermekkorban ráirányítják a figyelmünket. Az OTP Bank ezt felismerve vezetett be új szolgáltatást, amely lehetővé teszi, hogy a szülők online, a saját mobiljukon nyissanak bankszámlát 14 év alatti gyermekeik számára. Az újítás céljairól és a fejlesztés kihívásairól Kuhárszki Andrással, az OTP Bank fejlesztési területéért felelős ügyvezető igazgatójával beszélgettünk, néhány gondolatot szentelve az OTP MobilBank egyéb fejlesztéseinek is.
Közel nyolc kilométeres szakasz a városon keresztül.
A személyes események, meetingek szervezésében vehetik hasznát az iOS-felhasználók annak az új applikációnak, aminek a nyomait a rendszer bétájában fedezték fel.
Peszkov szerint amennyiben megkérdezik a grönlandiak véleményét az USA-hoz való csatlakozásról, azt tiszteletben kell tartani.
Idénymunka esetén a minimálbér 0,75 százalékát, alkalmi munka esetén 1,5 százalékát kell közteherként befizetnie a munkáltatónak. Az időtartamot is korlátozza a kormány: július 1-től egy évben legfeljebb 120 napot dolgozhat valaki egyszerűsített foglalkoztatásban.
A Magyar Narancs úgy tudja, volt olyan ápolt, akit a fertőzésveszély miatt nem mert hazavinni karácsonyra a családja.