Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Bealkonyul a legutóbbi napelemes pályázatnak, ezrek bukhatják el az ingyenakkumulátort
Gazdaság

Bealkonyul a legutóbbi napelemes pályázatnak, ezrek bukhatják el az ingyenakkumulátort

Indulásának egyéves évfordulóján lezárják a Napenergia Plusz Programot. Az energiatárolóval kiegészített háztartási napelemes rendszerek telepítését akár ötmillió forinttal megtámogató, korábban nagyon várt pályázat kerete még bő négyezer pályázóra lenne elég, de úgy tűnik, ők már feladták. A kormány pedig köszöni, most már inkább másra költené a megmaradt milliárdokat.

hvg.hu Zhvg

Több településen még nem világos, júliustól ki viszi el a szemetet

A hulladéktörvény vonatkozó pontjai szerint, ha a koncesszió jogosultja 2022 december 31-ig nem tudja felmutatni az összes engedélyt, illetve nem rendelkezik az országos hulladékrendszer működtetéséhez szükséges kapacitásokkal, a koncessziós szerződés semmis.

Bábel Vilmos Zhvg

Szia, uram, szén-dioxid-kvóta érdekel?

A szén-dioxid-kompenzációt előszeretettel használják a legnagyobb vállalatok a szén-dioxid-kibocsátásuk csökkentésére, esetenként teljes kiváltására, de egy nemrég megjelent nemzetközi oknyomozó riport szerint a rendszer alapját jelentő karbon krediteket kibocsátó vállalat tevékenysége sok esetben egész egyszerűen full kamu. Mire jó a szén-dioxid-kompenzáció, és mire nem? Ki ver át kit? 1-ből 1 az tényleg 0?

Rácz Gergő Gazdaság

Csúcstechnika Kanadából, munkások Thaiföldről: így kerül a boltokba ma egy magyar zöldség

Digitális szakadék peremén imbolyognak a magyar gazdák. Műholdakra, drónokra és a legmodernebb technológiára kell átváltania a teljes magyar agráriumnak és élelmiszeriparnak, különben még többet veszít a versenyképességéből – ez pedig még magasabb árakat is jelent a fogyasztóknak. Támogatás van, tudás van, a kérdés, hogy ezzel a milliárdos forgalmat bonyolító cégek tudnak csak élni, vagy sikerül felzárkóztatni a kisebb piaci súllyal bíró gazdaságokat is.

Deutsche Welle Élet+Stílus

Legalizálnák a kukázást a németek, hogy megmentsék a kidobott élelmiszert

931 millió tonnányi ennivalót dobunk ki évente, miközben több mint 800 millió ember éhezik a világon. Még a jómódú Németországban is akadnak olyanok, köztük nem kevés diák, akik a szemétből halásszák ki az ennivalót. A guberálást most több párt legalizálni akarja. Kérdés, ezzel visszaszoríthatják-e bármennyire is az élelmiszer-pazarlást, amiben Németország európai listavezető.

1
51 52 53 54 55
166
Zuckerberg arra kéri Trumpot, intézze el, hogy az EU ne büntesse a szabálytalan techcégeket

Zuckerberg arra kéri Trumpot, intézze el, hogy az EU ne büntesse a szabálytalan techcégeket

Ezzel magyarázza a mágnás, hogy sértetlen maradt a malibui csodavillája, miközben a szomszéd házakat felperzselte a tűz

Ezzel magyarázza a mágnás, hogy sértetlen maradt a malibui csodavillája, miközben a szomszéd házakat felperzselte a tűz

Saját húga vádolja szexuális erőszakkal az OpenAI vezérigazgatóját

Saját húga vádolja szexuális erőszakkal az OpenAI vezérigazgatóját

Lengyel vendégkommentár a Der Standardban: Putyin a tenyerét dörzsöli, mivel Németország követheti az osztrák példát

Lengyel vendégkommentár a Der Standardban: Putyin a tenyerét dörzsöli, mivel Németország követheti az osztrák példát

Gázos grafikon előtt magyarázza Nagy Márton az infláció alatti nyugdíjemelést 

Gázos grafikon előtt magyarázza Nagy Márton az infláció alatti nyugdíjemelést 

Miért lesznek mindenkinek álmatlan éjszakái az MI miatt?

Miért lesznek mindenkinek álmatlan éjszakái az MI miatt?

Gólpasszal tért vissza Szoboszlai a kezdőcsapatba az eltiltása és betegsége után

Gólpasszal tért vissza Szoboszlai a kezdőcsapatba az eltiltása és betegsége után

Elon Musk egy álhírrel és egy fideszes EP-képviselő postjával támadja az EU-t

Elon Musk egy álhírrel és egy fideszes EP-képviselő postjával támadja az EU-t

40 éves rejtélyt oldottak meg, titokzatos vegyületet azonosítottak az amerikai ivóvízben

40 éves rejtélyt oldottak meg, titokzatos vegyületet azonosítottak az amerikai ivóvízben

A címlapról ajánljuk