Szerdán a kormány elbukta a cafeteriaforradalmat, az Európai Unió Bírósága több pontban kimondta, hogy Magyarország megsértette a csatlakozáskor vállalt kötelezettségeit. A cafeteriaforradalom lényege az volt, hogy a kormány törvényi erővel kiebrudalta az utalványpiacról a külföldi cégeket. Az EU-s szabályok szerint a kormány köteles lesz változtatni. A hazai közönség altatására ezt úgy fogalmazza meg, hogy

Miközben tudomásul vesszük, és tiszteletben tartjuk a döntést, Magyarország kormányának elszántsága nem változott meg azzal kapcsolatban, hogy az Erzsébet-programot megvédje, megtartsa.

Ez már a sokadik Brüsszellel szemben elbukott ügy, a forgatókönyv nagyjából ugyanaz: a kormány elmegy a falig, még ha nagy is az esély, hogy veszíteni fog. A hibát nem ismeri be, ehelyett elszántságát bizonygatja és homályos utalásokat tesz az ügyben rejlő érdekekre.

Az egyáltalán nem egyértelmű, hogy a kormány vereséget szenvedett a bírósági döntéssel. A francia utalványforgalmazó cégek már levonultak a magyar piacról (most éppen kártérítésért perlik a magyar államot), és valószínűleg nem lenne egyszerű befurakodniuk a kormányzati hátszéllel kiépült, monopolhelyzetbe hozott Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány mellé a piacon. Ezzel a kormány végül is elérte, amit akart - csak lehet, hogy ez jókora fájdalomdíjba fog kerülni.

Kinek volt itt nemulass?

A 2010-ben indult „gazdasági” „szabadságharcban” egy sor hasonló ügyet láttunk már, nagyjából hasonló eredménnyel. Kapásból látszott, hogy több változtatás is szabálytalan, és előbb-utóbb valamelyik fórumon el is kaszálták, de akkorra nem sok vizet zavart a jogi elégtétel.

Hiába bűzlött messziről a dohányboltok kiosztása a haveroknak és a haverok haverjainak, a kisemmizett trafikosok, boltosok csak mostanában érnek vissza az Emberi Jogok Európai Bíróságáról, ahol igazat adnak nekik, kapnak egy 5-6 millió forintos kártérítést a magyar adófizetőktől, ami aprópénz az elveszített több évtizedes üzlethez képest. Ráadásul csak alig 100 volt trafikos volt ennyire találékony a több tízezer kárvallott közül, végeredményben itt is a kormány és a változtatások kedvezményezettjei nyertek, csak az ország veszített.

A nyerőgépek váratlan betiltásának is hasonló eredménye lesz. Az állam a kiszorított nyerőgépesekkel szemben is bukóra áll, az ország sokmilliárd forintot fog kifizetni kártérítésként, de nyerőgépezni már Andy Vajna kaszinóiban lehet.

A közszféra „unortodox” átszervezése is sokba került az országnak. A 98 százalékos végkielégítési büntetőadó miatt sorra veszítette el az emberi jogi pereket Magyarország: a tulajdonhoz való jog megsértése miatt 11–25 ezer eurót ítéltek meg a volt állami alkalmazottaknak kártérítésként Strasbourgban. Az Országgyűlés 2010-ben a kormány javaslatára döntött a 98 százalékos különadó bevezetéséről a 2 millió forint feletti végkielégítésekre, de négy év után az Alkotmánybíróság is elkaszálta a sarcot.

Ez megnyitotta az utat, hogy az érintettek visszakapják a pénzüket, de a kormány még egy darabig húzta az időt a szükséges szabályok megalkotásával. A végeredmény: a 98 százalékos különadó nem jár vissza, csak visszajárhat, ha az adózó teljesít bizonyos feltételeket, és ha végül vissza is jár az összeg, azonnal újabb adó terheli, amely akár 75 százalékos is lehet.

Egy köztisztviselő pedig, akit 2010 szeptemberében indoklás nélkül mentettek fel, hatezer eurót kapott kártérítésként. Mindemellett egyértelműen a kormány győzelmével zárult a politikailag megbízhatatlannak ítélt köztisztviselők rendszerszintű lecserélése a fülkeforradalom után.

Ide tartozik az az ötlet is, hogy a kormány 70 évről 62-re csökkentette a bírák nyugdíjkorhatárát. Végül azonban kénytelen volt visszakozni, az Alkotmánybíróság visszamenőlegesen törölte a szabályt, magyarán több száz idős bíró mehetett a munkaügyi bíróságra, ön pedig, kedves adózó, ismét fizethetett.

Na és?

A kormány előszeretettel szorongatja az áruházláncokat is (miközben a másik oldalon az ellenőrizetlen áfacsalásokkal támogatja őket). Az első sarc a 2010-ben bevezetett hipermarket-különadó volt, amely a külföldi láncokat hátrányosan megkülönböztette a hazai láncokkal szemben. A hipermarketek tiltakoztak ugyan, de nem tudtak mást tenni, szorgalmasan becsengették a pénzt az államkasszába, majd 2012-ben kivezette a különadót a kormány. Egyetlen látványos igazságtétel volt csak az ügyben, a Hervis 2014-ben pert nyert a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal szemben. Az Európai Bizottság nem indított eljárást a kormány ellen.

A mostani cafeteriatörténet kísértetiesen hasonlít az összes többi olyan kormányzati intézkedésre, amely először nagy felháborodást váltott ki a hozzáértők körében, és mindenki uniós szabályokat és jogállamot emlegetett, de nem lett az ügyből semmi. Erre például emlékszik még?

Bíróság elé vitte az EU a magyar telekomadót

Újabb pofon: az Európai Bíróság elé kerül a magyar telekomadó ügye

Mindenki azt gondolta, most aztán lesz nemulass. Hát, elmaradt:

Visszavonulót fújt Brüsszel a telekomadó ügyében

De nyugodjon meg, ön közben megfizette az árát, lassabb növekedéssel, kevesebb munkalehetőséggel, és időközben még telefonadót is kapott a nyakába.

Hasonló ez a bankadóhoz, hiába ráncolta a szemöldökét az EU, az IMF, a bankok, a gazdasági szakértők, a kormányt nem akadályozták meg, ön pedig mélyen a zsebébe nyúlt, és kifizette a cechet.

Térjünk vissza a boltokhoz! A multinacionális hipermarketek vegzálásának egy másik módszere a plázastop volt, ami alól a legnagyobb arányban a CBA-t engedte kibújni a kormány. Következmény? Semmi.

Azzal már valamivel jobban jártak az multi hátterű áruházláncok, hogy amikor a kormány egy újabb diszkriminatív lépéssel élelmiszer-felügyeleti díjat vetett ki rájuk, úgy, hogy a magyar láncoknak alig kellett valamit fizetniük, az Európai Bizottság felfüggesztette a törvény végrehajtását, és végül elkaszálta a díjat. A kormány ebben az ügyben végül visszalépett és a kisebb, hazai boltokra is kivetette a díjat. Közben máris jött az újabb ötlet: lengyel mintára ismét különadót akasztanának a nagyobb forgalmú áruházláncok nyakába.

A bizottság ugyanígy lestoppolta tavaly tavasszal a dohánygyárakra kivetett egészségügyi hozzájárulást is, amelynek a kulcsait úgy alakította ki a kormány, hogy a multik milliárdokat fizettek volna, a Continental viszont látványosan keveset (a hazai dohánygyár Sánta Jánosnak, Lázár János ismerősének érdekeltsége). A kormány ettől is visszatáncolt, de a nagy képet nézve a multik nagyon rosszul jártak. Menetközben ugyanis központosította a kormány a trafikok ellátását, és az Országos Dohányboltellátó sokmilliárdos hasznot ígérő bizniszét Lázár ismerősének érdekeltsége és kisebb arányban a BAT Pécsi Dohánygyár kapta. Itt sem volt, és valószínűleg nem is lesz következmény, a kormány így vagy úgy elérte a célját.

A pálinkaforradalom vége

Vannak persze a kormánynak kínosabb ügyek is. Azok arról ismerhetők fel, hogy csendben történnek meg a változtatások. Emlékszik még a pálinka szabadságharcra? A kormány egyik első szimbolikus intézkedése volt, hogy nullára csökkentette az otthoni pálinkafőzést érintő adót. Már akkor lehetett tudni, hogy ez nem fog átmenni Brüsszelen, és nem is ment. Uniós nyomásra 2015 elején megszűnt a bérfőzés adómentessége. Persze, öt éven át legalább ismét szabad volt a magyar tütüzés, az ország pedig milliárdokat veszített.

Aztán ott van a rezsiharc. Nem tette ki az ablakba az Orbán-kormány, hogy hajlandó kapitulálni a rezsiharcban és kész feladni a rezsicsökkentést, bár egy erről szóló levelet írt az uniós energetikai biztosnak. A leírt, kilátásba helyezett lépések nyomán viszont aligha lenne elkerülhető a gáz és az áram drágulása. Időközben persze az energetikai cégek beadták a kulcsot, és a lakossági ellátás mára az államhoz került, ahogyan azt a kormány tervezte.