Mi történhet az egészségüggyel az OEP szétbombázása után?
Nem kizárt, hogy az állami egészségügy lepusztulása és az OEP tervezett megszüntetése a magánszolgáltatók malmára hajthatja a vizet. Elsőre ez meglepően hangozhat, de a Fidesztől egyáltalán nem áll olyan távol a magánegészségügy „kedvelése”, mint ahogy kommunikálja. A kormányzat közelében is vannak olyan jelentős lobbierővel rendelkező üzletemberek, akiknek befektetései vannak a magán-egészségügyi szektorban.
A magyar lakosság egészségügy állapota nem javul, sőt már statisztikailag is kimutatható, hogy Magyarországon az uniós átlagnál többen halnak meg, és ez a nem megfelelően működő egészségügyi rendszernek is köszönhető.
Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter februárban azt állította, hogy az elmúlt öt esztendőben 322 milliárd forintot fordítottak a kórházakra és az intézmények 70 százalékát részlegesen vagy teljesen felújították. Ennek ellenére a betegek a katasztrofális állapotok, a várólisták vagy a kórházi fertőzések, a dolgozók pedig a borzalmas körülmények, a szakemberhiány és az alulfizetettség miatt panaszkodnak. Persze az ötletbörze folytatódik: vagy lesz szuperkórház, vagy nem, a beígért fizetésemelésre szánt 180 milliárd forinton valamennyi köztisztviselő osztozna, ez átlagosan fejenként havi nettó 10 ezer forint körüli pluszt jelenthet.
Amellett, hogy érdemi plusz pénz 10 év alatt sem került az egészségügybe, a kormány erősen vonakodik a sokszor kárhoztatott és bizonyos pontokon valóban pazarlóan működő struktúrához nyúlni. Átvette ugyan a kórházak többségét, ám fenntartóként túl sok pénzt nem tolt a rendszerbe. A kórházak folyamatosan újratermelődő adósságán sem sikerült úrrá lenni. Reálértékben pedig csökkent az egészségügyre költött pénz mennyisége az elmúlt években.
| Mennyi az annyi, vagy mennyinek is kellene lennie? |
Bár az elmúlt 10 évben az egészségügyre költött pénzek nominálisan emelkedtek, reálértéken és GDP-arányosan inkább csökkentek. Mindeközben a háztartások kiadásai jelentősen megemelkedtek. A KSH adatai szerint, a kormányzati alrendszerek 2003-hoz képest 29,6 százalékkal költöttek többet az egészségügyre 2013-ban, addig a háztartások kiadásai 51 százalékkal emelkedtek. Ugyanezt az időszakot tekintve, 2003-ban a GDP 5,7 százalékát költötte az állam egészségügyre, 2013-ban már csak 4,7 százalékot. Az E-alap számait nézve: 2005 óta 24 százalékkal emelkedtek a kiadások (idén 1963 milliárd forint költéssel tervezett a költségvetés, míg 2005-ben a kiadási főösszeg 1579 milliárd forint volt), miközben a teljes infláció 45 százalék volt, vagyis durván számolva – és a tavalyi, illetve a tavalyelőtti deflációt is beleértve – mostanra 2300 milliárd forintnak kellene lennie a költésnek. |
Jelentősen átalakultak a háttérintézmények, megszűnt a fogyasztóvédelmi jelleget erősítő Egészségbiztosítási Felügyelet, most pedig úgy tűnik, ez vár az egészségbiztosítóra is. Az OEP megszűnése – főleg azért mert kívülről nézve túl gyorsan, komolyabb szakmai előkészítés nélkül történik – a kézi vezérlést és a politikai irányítást erősítheti az egészségügyben, egyelőre kiszámíthatatlan - sokak által leginkább borúsan látott - következményekkel.
A terület finoman szólva is a kormány mostohagyerekének tűnik, és határozott, szakmailag megindokolt elképzelések sincsenek arról, hogyan kívánnak változtatni a helyzeten.
Az egészség nem áru
– harsogta nagy erőkkel a korabeli ellenzék – a mai kormányerő – a 2008-as "szociális népszavazás" kampányában.
A 2002-es parlamenti választások elvesztése, de főleg a vizitdíjas népszavazás után a Fidesz egészségügyi kommunikációjának a legfontosabb eleme az volt, hogy az intézmények privatizálását nem szabad engedni, a magántőkének és legfőképpen a profitnak semmi keresni valója az egészségügyben, a több-biztosítós rendszer ötlete pedig a megtestesült gonosz.
Szeretlek is, meg nem is, de inkább igen – a Fidesz és a magánegészségügy
Pedig 1998-ban az Orbán-kormány ha nem is több-, de kétszintű biztosítási rendszerben gondolkodott. A kormányprogram szerint „az alap- és járóbeteg-ellátásban a kormány támogatja a magántulajdon szerepének megerősödését valódi és funkcionális magánosítás formájában…. a fekvőbeteg-ellátást szolgáló intézmények meghatározó része önkormányzati tulajdonban kell legyen, de egyre nagyobb szerepet kell kapjanak a nonprofit alapon működő szervezetek. Az egészségügyi rendszert nyitottá kell tenni a befektetni hajlandó magántőke előtt is.”
Beígérte továbbá a biztosítási rendszer reformját is, amely – megtartva a szolidaritás elvét – tágabb teret engedne a magán- és közösségi kezdeményezéseknek. A kétszintű biztosítási rendszerben az OEP feladata lett volna „a járuléknyilvántartás, a begyűjtött járulék kapitáció szerinti szétosztása az elismert pénztárak között. A területi elismert pénztárak nyújtják az alapbiztosítást minden állampolgárnak, továbbá kiegészítő biztosításokat nyújtanak egyéni szerződés szerint.” Továbbá forrásbevonási céllal is a Fidesz szorgalmazta a járulékalapú kiegészítő biztosítási rendszer létrejöttét, támogatta a díjra épülő üzleti egészségügyi biztosítók és biztosítási szolgáltatások létrehozását.
Végül aztán a Fideszen belül az egybiztosító-pártiak legyőzték a kormányprogramot, a regionális pénztárakat támogató Frajna Imre a háttérbe szorult, Selmeczi Gabriellának pedig a Lockheed-botrány miatt kellett távoznia a társadalombiztosítási alapokat (egészségügy, nyugdíj) államtitkári posztjáról.
Az első kórházprivatizációs kísérlet is a Fideszhez kötődik
Szeged akkori polgármestere, a fideszes Bartha László 2000-ben pályázatot írt ki a gyermekkórház és a rendelőintézet működtetésére, amelyet a magántulajdonban álló Fuziomed Kft. nyert meg, igaz, a szakmai és politikai viharokat okozó kezdeményezésnek Mikola István akkori egészségügyi miniszter 2001-ben végül véget vetett. Bartha László maga is érdekelt volt, és most is az az egészségügyben, korábban volt egy otthoni szakápolással foglalkozó cége, a Salus Tisza Kht., jelenleg pedig a Szeged egyik magánklinikáját működtető cég, a Park Egészségközpont és ezáltal a Stefánia Klinika egyik tulajdonosa.
Később, egészen a vizitdíjas népszavazásig is ellentmondásos maradt a Fidesz hozzáállása a kórházak működtetésének magánkézbe adásához. A "Hospinvest-korszak" úgy maradt meg az emlékezetben, hogy ez a cég csak olyan városokban vehetett át intézményeket, amelyekben szocialista vezetés volt. De a Hospinvesten kívül akadtak cégek, amelyek fideszes többségű településeken is labdába rúghattak.
Úgy hírlik, az OEP megszüntetésének - a bürokráciacsökkentésre hivatkozó és a legszélesebb szakmai ellenkezést kiváltó - ötlete szinte egyedül Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszteré, akit ebben sem Ónodi-Szücs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár, sem Balog Zoltán Emmi-miniszter nem támogat. Persze Lázár minisztériumában is van egészségügyben jártas ember, Sonkodi Balázs stratégiai ügyekért felelős államtitkár – Lázár János londoni útitársa –, aki korábban több egészségügyi vállalkozást is futtatott, igaz, nem mindegyik volt egyértelműen sikertörténet.
Magánkórházi ötletek
A magánegészségügyben az OEP sorsától függetlenül is megfogalmazódnak manapság elképzelések arról, mit kellene-lehetne tenni a rengeteg sebből vérző egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséért. A Róbert Károly Magánkórház operatív vezetője, Lantos Gabriella nemrég az Indexen jelentette meg többrészes, igen kritikus írását a magyar egészségügyről. Ez a magánkórház a komoly lobbierővel rendelkező Fidesz-közeliként számon tartott üzletember, a korábban elsősorban bankárként (OTP, FHB) ismertté vált Lantos Csabának - egyébként Lantos Gabriella testvérének - érdekeltsége.
Ő már egy jó ideje nyíltan hangoztatja például, hogy a magánegészségügyben gyógyulók leveszik az államról a terhet, éppen ezért nekik a költségeik után valamilyen kompenzáció járna. Ez például úgy nézhetne ki, hogy
a beteg valamilyen visszatérítés formában megkapná azt az összeget, amit az állam költött volna rá
akkor, ha tb-finanszírozott egészségügyi intézményben gyógyult volna.
Lantos szerint az is képviselhető lenne, hogy az állami ellátás árának csak egy nagyobb részét fizetnék ki visszatérítésként. Ennek előnye lehetne az, hogy a magánszektor kifehéredne, ám hátránya, hogy még kevesebb pénz jutna az állami egészségügyre. Ezzel a konstrukcióval azonban jelentősen nagyobb teret kaphatnának az egészségpénztárak vagy a kiegészítő biztosítások, ami arra a modellre emlékeztet, amelyet az első Fidesz-kormány idején próbáltak meg kialakítani, majd mégsem tették meg.
| Problémás ellátások |
Az egyik probléma az, hogy bár a betegek tényleg egyre magasabb számban fordulnak a magánszolgáltatókhoz, ezt részben a kényszer szüli. És a kényszert sem mindig csak az szüli, hogy az állami egészségügy állapota katasztrofális, hanem sokszor az is, hogy az orvosok maguk – finoman vagy durvábban – terelik át betegeiket a magánrendelőbe. Rendszeres az olyan eset, amikor az orvos felajánlja, hogy második vizitre, konzultációra, vizsgálatra, varratszedésre a beteg mehetne a kényelmesebb magánrendelőbe is, amiért ugyan fizetni kell, de garantáltan kevesebbet kell várni, és több idő is jut majd rá. A másik jelentős gond, hogy
Nem ritka a magánszolgáltatóknál sem, hogy a betegen nem azt a vizsgálatot végzik el, amire szüksége van, hanem amihez van gép vagy orvos. A magánintézmények minőségindikátorai ugyanúgy nem ismertek, mint az államiaké. És az sem titok, hogy a szolgáltatók mazsoláznak a betegek között, komolyabb betegségekre, komplikációkra, intenzív ellátásra a többség nincs felkészülve, és nem is akar ezzel foglalkozni a nagyon magas költségek miatt. Éppen ezért, ha probléma van, a beteg átkerül a magánintézmény állami háttérkórházába, és a legnagyobb költségeket megint csak az állam fizeti ki. |
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
