Lesújtó képet fest a hazai közbeszerzésekről a Társadalmi Riport 2016 tanulmánya. A kétévente megjelenő kiadványban a két szerző, Tóth István János, a Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) igazgatója és Hajdu Miklós nem a szokott módszerrel vizsgálja a korrupciós kockázatokat. Az érintettek megkérdezése helyett ők az adatok elemzéséből jutnak arra, hogy az elmúlt években a tenderek Magyarországon a korrupció melegágyának számítottak.

Az elemzésnél a 2009-2015 között lefolytatott csaknem 89 ezer eljárást vizsgálták. Ezeknél 135 300 nyertest hirdettek, a szerződések összértéke meghaladta a 12 ezer milliárd forintot. A tenderek legnagyobb hányada, 27 százaléka építőipari beruházás volt, a teljes értéknek ez az 52 százalékát tette ki.

A közbeszerzések több mint negyedét uniós pénzből finanszírozták. Ez az egyik legmagasabb arány a tagországok között, nem is véletlenül: egy nemrég kiadott brüsszeli összesítés arra mutatott rá, hogy a 2007-2013 között támogatott fejlesztések 85 százalékát az EU pénzelte. (Ezek jórészt 2009-2015 között valósultak meg.)

Túry Gergely

Ezeknél a tendereknél ráadásul annak ellenére magasabbak voltak a korrupciós kockázatok, hogy feltételezhetnénk, ha a pénz az unióból jön, a felhasználás ellenőrzése is szigorúbb, mint az állami pénzeknél. Ez azonban legfeljebb félig igaz.

Nem csak azért, mert az Európai Bizottság már csak akkor lép fel, ha rendszerszintű visszaéléseket gyanít – mint például az aszfaltkeverő ügyben. De az EU csalásellenes szerve, az OLAF is többnyire magára vagy az itteni feljelentőkre számíthat. Legfrissebb éves jelentéséből például az derül ki, hogy tavaly 21 esetben indítottak eljárást valamilyen Magyarországot érintő ügyben, ám ezek közül mindössze egyszer indult a vizsgálat hivatalos szervek bejelentése alapján.

A Tárki kutatói egy újabb összefüggésre is felhívják a figyelmet: amíg hazai forrásokból finanszírozott közbeszerzésekkel a működést finanszírozták, addig az uniós tenderekből a fejlesztéseket, beruházásokat. A nagyobb pénz ígérete persze még nem elég ahhoz, hogy valóban korrupt legyen a rendszer. Mint a szerzők fogalmaznak: „ha valaki csalni akar, akkor a csaláshoz megfelelő feltételeket hoz létre”.

Ezeket a feltételeket a szerzők szerint a közbeszerzési törvény 2012 januárjában hatályba lépett módosítása teremtette meg – ez az időpont ráadásul egybeesett az uniós pályázatok kiírásának felpörgetésével.

Törvényes praktikák

A kutatók élesen bírálják a jogszabályt: a törvény nyilvánvalóan előkészítetlen volt, hatáselemzés nem előzte meg, és kidolgozói nem számoltak a korrupciós kockázatokkal kapcsolatos következményekkel – fogalmaznak. Ennek legfontosabb bizonyítéka pedig szerintük az, hogy hatálybalépését követően látványosan gyakoribbá váltak a közbeszerzéseknél veszélyesnek ítélt praktikák.

Az egyik ilyen az, hogy nem volt nyilvános ajánlati felhívás, ezt megkerülve, például sürgősségre hivatkozva ettől eltekintettek. Mint írják, már 2011-ben, az új törvény elfogadása után gyakrabban alkalmazták ezeket az eljárásokat – például a meghívásos közbeszerzéseket.

A kutatók másik mércéje az volt, hányan indultak egy tenderen. Ha csak egy ajánlat érkezik, az önmagában magas korrupciós kockázat. Ehhez képest Magyarországon két olyan időszak is volt (2011 elején és 2014 végén), amikor a tenderek csaknem 40 százalékánál ez történt. Általában 30 százalék körüli szinten mozgott ez az arány, míg a németeknél 11-14 százalékos, a briteknél csupán 3-5 százalék és a skandináv országokban is 5-7 százalék.

A verseny nélküli tenderek 30 százalékos aránya önmagában magas, de ennél is aggasztóbbnak látják, hogy a korrupt tranzakciók szereplői nem egymástól függetlenül cselekszenek, hanem összejátszanak, sőt „azonos cselekvési terv szerint viselkednek”. A felülről irányított korrupciónak is a közbeszerzési törvény 2011-es verziója adott lendületet – igaz, az ajánlatkérők már előtte is elkezdtek olyan eljárási fajtákat alkalmazni (ilyen a meghívásos közbeszerzés), amelyek nem teszik szükségessé az ajánlati felhívást.

Túry Gergely

A kockázat számszerűsíthető: a kutatók szerint a vizsgált időszakban a szerződéses érték csaknem felének elköltésénél merül fel korrupciós kockázat, 4202 milliárdnál közepes, 1019 milliárd forintnál pedig maximális szinten (6880 milliárd forintnál nem látnak kockázatot).

Összejátszanak

Cáfolják azt is, hogy a Fidesz-kormány eredményesen harcolna a korrupció ellen. Jóllehet a kormány 2010-es hivatalba lépése után ezt sokat hangoztatta, eredményeket inkább a közigazgatásban értek el, a közbeszerzéseknél ennek a buzgalomnak nincs jele.

A tendereket elemezve azért felfedeznek különbségeket: úgy látják például, hogy az építőiparban, a mérnöki, kutatás-fejlesztési és pénzügyi beszerzéseknél erősebb a versenyhelyzet, mint például az informatikai beszerzéseknél, amely a legkockázatosabb ágazatnak számít. A leglátványosabb azonban - tehetnénk hozzá - mégiscsak az építőipar volt. És nem csupán azért, mert a tendereken gigafejlesztések megvalósítását lehetett elnyerni. A CRCB adatbázisa szerint a Közgép például 2013-ban több mint 350 milliárd forintot nyert el.

A korrupciós kockázatot elemző modell azért nem tökéletes. Mint a szerzők megjegyzik, azt nem tudja mérni, hogy valóban többen versenyeznek-e egy megbízásért, vagy a cégek összejátszanak. Előfordulhat ugyanis, hogy több cég indul egy tenderen – vagyis látszólag van verseny –, ám többen csak falból. Ez a fajta, körbenyerésnek nevezett gyakorlat pedig ugyanolyan veszélyes, mint az árak fixálása.