szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója volt a szombati vendég az M1 Itthon vagy! című műsorában, először beszélt részletesen arról, hogy kik és milyen formában fognak majd hozzá a magyar turisztika nagy reformjához.

A műsorról a 444 írt beszámolót, innen tudjuk, hogy az országimázs reformja azzal kezdődik majd, hogy a turizmus területén aktív szakemberek kitalálják és megalkotják az új magyar országmárkát. Gőzerővel dolgoznak már, májusban egy Budapest-központú kampány is indul világszerte. Guller kiemelte aa társasági életet, a fürdőket és a gasztronómiai élvezeteket és azt, hogy „itt még megtalálható klasszikus európai értékek tisztelete: a család, a biztonság és a hagyományok a fontosak.”

A stratégiaalkotást a saját területükön kiemelkedő szakemberek segítik, az MTÜ igazgatója itt megemlíti Csák János egykori londoni nagykövetet, a korábban állami tulajdonú Design Terminál egyik tulajdonosának szerepét, akire gazdasági kérdésekben támaszkodik majd, a divatszakember Zoób Katit, valamint Káel Csabát, a kulturális kérdésekért felelő Müpa vezérigazgatóját is.

Sőt, fiatal segítőként kiemeli Vági Bence és Berecz István mellett Orbán Ráhelt. A miniszterelnök legidősebb gyermekének és Tiborcz István feleségének turisztikai érdeklődése nem új, az azonban igen, hogy megemlítik. 2016 februárjában a hvg.hu volt az, aki megírta, hogy Orbán Ráhel is részt vett az új stratégia megálmodásának nyitóeseményén, ahol Andy Vajna és Rogán Antal vázolták az előzetes terveket.

Orbán Ráhel korábban a lausanne-i École Hoteliere Lausanne egyik Executive MBA osztályának hallgatója volt, saját lábán áll, saját állítása szerint „több mint 3 évet dolgozott a szállodaiparban és az idegenforgalom egyéb területein”, 2012 és 2014 között a Kempinski Hotelen sales menedzserként dolgozott.

A HírTV azonban azt írja, bár papíron részt vesz az új magyar turisztikai reform kidolgozásában, a megbeszéléseken nincs ott Orbán Ráhel. A programban a balatonszemesi Kistücsök étterem tulajdonosa is részt vesz, ő mondta azt, soha nem találkozott még a megbeszéléseken az Orbán-lánnyal.

„Én személy szerint Orbán Ráhellel nem egyeztettem erről, ő nem volt bent az egyeztetéseken”, mondta Csapody Balázs, majd hozzátette, nem lenne semmi kifogása az ellen, hogy amit Orbán Ráhel megtanult az iskolái során, vagy amit látott, azt is elmondja.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!