Nemhogy használt, ártott a turizmusnak a tavalyi vizes vb

Nemhogy használt, ártott a turizmusnak a tavalyi vizes vb

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

Idén júliusban jóval több turista látogatott Budapestre, mint egy évvel korábban.

Tavaly az év hetedik hónapjában 839 ezer éjszakát töltöttek a fővárosban külföldi turisták a kereskedelmi szálláshelyeken, idén viszont csaknem 50 ezerrel többet – írja a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva a G7.

Ez azért is meglepő, mert 2017 júliusában rendezték a vizes világbajnokságot – 100 milliárd forintért –, a hónap végén pedig a Formula–1-es Magyar Nagydíjat.

A lap arra a következtetésre jutott, hogy a szervezési problémák miatt a vb épp ellentétes hatást gyakorolt a főváros idegenforgalmára, mint amit előzetesen várni lehetett. Egyrészt elmaradt a nemzetközi marketingkampány, másrészt a szervezők elszámolták magukat a szállodai szobákat illetően: sokkal többet foglaltak le előzetesen az újságíróknak, a sportolóknak és a küldöttségek tagjainak, mint ahányat kellett volna. Amikor pedig kiderült, hogy nincs akkora érdeklődés, mint amire számítottak, nem mondták le a felesleges lefoglalt szobákat, így azok üresen álltak a sportesemény ideje alatt.

Végeredményben tavaly a vizes vb hónapja volt az egyetlen olyan, amikor kevesebb vendégéjszakát töltöttek el külföldiek Budapesten, mint egy évvel korábban.

Hozzászólások