szerző:
Sztojcsev Iván
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Amikor fél éve elkészítettük 2020 első felének vasúti hibalistáját, úgy tűnt, szinte behozhatatlan előnnyel a Budapest–Sátoraljaújhely vonalon lesz az év legtöbb hibája, de a Budapest–Záhony vonalon annyi gond volt az év végén, hogy csak december legutolsó napjaiban lett egyértelmű, melyik lesz az első helyezett. Az ország vasútvonalainak közel harmadán semmilyen gond nem volt, a hibák többsége alig több, mint tucatnyi vonalon koncentrálódott.

Melyik az a magyar vasútvonal, ahol a leggyakrabban romlik el valami? Erről mutattuk be hat hónappal ezelőtt a 2020-as első félévi listát, most pedig itt az ideje, hogy összeálljon a teljes 2020-as éves rangsor. A Mávinform Facebook-oldalon gyors tájékoztatást kapnak az utasok arról, ha valahol baj van, ráadásul a GYSEV leállásait is jelzik ott, ez alapján raktuk össze a listánkat.

Képünk illusztráció
©

A szabályok a következők voltak:

  • 2 pontot ér, ha egy óránál nagyobb késések vannak egy hiba miatt, vagy több járat kimarad. Minden további óra 1-1 pont.
  • 1 pontot ér, ha egy óránál rövidebb a késés,
  • fél pont jár, ha csak egy vonatpár marad ki.
  • A baleset miatti leállásokat nem vettük figyelembe, ezeket nem a vasúton kell számonkérni.
  • Ugyanígy nem számítanak az olyan leállások sem, amelyeknek az oka valamilyen extrém időjárási esemény, mint például ha fa dől a sínre, vagy a nyári somogyi árvizek. Ha viszont lett volna hó, az amiatti késést bevettük volna a számításba.
  • A vonalak listáját a MÁV hivatalos besorolásából vettük át, vagyis például egy monori meghibásodás a Budapest–Záhony vonalhoz tartozik, nem a Cegléd–Szeged vonalhoz, hiába jár a legtöbb ottani vonat Budapest–Szeged távon. Ha azonban a MÁV több vonalra is kiírja a hibát, akkor mindnél beleszámoljuk.

Az első félév végén ott hagytuk abba, hogy a Budapest–Sátoraljaújhely vonal vezetett 78 ponttal, ezt követte jócskán lemaradva, 64 ponttal a Budapest–Záhony vonal, a dobogó alsó fokán pedig 57,5 ponttal a Budapest–Pécs vonal állt. Innen vesszük fel a fonalat most.

Képünk illusztráció
©

JÚLIUS

1. Budapest–Gyékényes 8,5 pont
2. Budapest–Sátoraljaújhely 7 pont
3. Budapest–Záhony 5 pont

januártól összesítve:
1. Budapest–Sátoraljaújhely 85
2. Budapest–Záhony 69,5
3. Budapest–Pécs 61
4. Budapest–Lőkösháza 40
5. Budapest–Gyékényes 31,5

Úgy fordultunk rá az év második felére, hogy meggyőződésünk lehetett, az dönti el az első hely sorsát, hogy a Budapest–Hatvan–Miskolc–Sátoraljaújhely vonal épp felújítás alatt álló szakaszán romlik-e el többször az Isaszeg és Gödöllő közötti sorompó, vagy a ceglédi vonal áll be gyakrabban, amíg a Nyugati pályaudvar és Zugló között tart a felújítás. Ehhez képest ebben a hónapban egészen tizedikéig kellett várni, hogy elromoljon az isaszegi sorompó, a zuglói vonalon pedig egészen váratlan módon heteken át, egészen július 22-ig nem adta meg magát a városligeti biztosítóberendezés.

A hónap feléig úgy tűnt, hogy lehetetlen behozni a hatvani vonalat, de július utolsó napjaiban annyi hiba volt Budapest és Cegléd között, hogy az a vonal már majdnem az élre tört. Csakhogy 31-én érkezett egy gigantikus áramszünet a dél-balatoni szakaszon, amely akkora késéseket okozott, hogy az a havi lista élére röpítette ezt a vonalat, és az éves Top5-be is bekerült.

De voltak pozitívumok is, a természeti katasztrófákra amennyire lehetett, gyorsan reagált a MÁV. Miután Nagymarosnál június végén földomlás történt, július elejére már újraindították a forgalmat egy vágányon, amikor pedig Somogy és Zala megyében a vihar hidakat mosott el és járhatatlanná tett több vasúti pályát, kevés kivétellel szintén gyorsan sikerült helyreállítani a rendet.

Munkavonat áll Nagymaros és Zebegény között a megrongálódott vasúti pálya közelében 2020. június 22-én
©

AUGUSZTUS

1. Budapest–Záhony 6 pont
2. Budapest–Lőkösháza 3 pont
3. Székesfehérvár–Tapolca 3 pont

januártól összesítve:
1. Budapest–Sátoraljaújhely 86
2. Budapest–Záhony 75,5
3. Budapest–Pécs 63
4. Budapest–Lőkösháza 43
5. Budapest–Gyékényes 34,5

Az észak-balatoni vonal eddig nem sok vizet zavart a hibalistán, az első hét hónapban három hibapontot tudott összeszedni, aztán a hónap első három napjában ezt majdnem megduplázta, annyiszor romlottak el ott vonatok. Az újszászi és a dél-balatoni vonalon volt több kisebb hiba is, így ezek törtek a havi lista élére, amíg a ceglédi vonalon nem ment tönkre annyiszor a biztosítóberendezés, hogy az augusztusi hibalista első helyén legyen. Csakhogy ehhez 6 hibapont elég volt – júniusban még 25,5 pont kellett a havi első helyhez.

Nagyon furcsa dolog történt: a sátoraljaújhelyi vonalon nem volt hiba 17-ig (akkor is csak egy mozdony romlott el), és utána sem, így aztán csökkent ennek az összesített előnye, de így is megmaradt. A pécsin is 16-án volt az első meghibásodás. Még ugyanaznap aztán a pécsi vonalon Dúzsnál kisiklott egy tehervonat három kocsija és cement ömlött a sínekre, több napig tartott a helyreállítás. Nem volt szerencséjük az utasoknak errefelé, 30-án Dombóvárnál sebességkorlátozást kellett bevezetni, amit a vasúttársaság egyszerűen úgy magyarázott: a pálya állapota miatt.

Mivel nem a MÁV hibája, nem számít bele a listába, de a hónap egyik vesztese mindenképp az az autós, aki Fövenyesnél valamiért úgy gondolta, nem történhet semmi baj, ha közvetlenül a sín mellett parkol le, hiszen a vonat egész biztosan nem lehet szélesebb, mint maga a sín. Tévedett.

Képünk illusztráció
©

SZEPTEMBER

1. Székesfehérvár–Tapolca 2,5 pont
2. Budapest–Sátoraljaújhely 2 pont
2. Budapest–Lőkösháza 2 pont
2. Budapest–Rajka 2 pont
2. Budapest–Dunaújváros 2 pont

januártól összesítve:
1. Budapest–Sátoraljaújhely 88
2. Budapest–Záhony 76,5
3. Budapest–Pécs 64,5
4. Budapest–Lőkösháza 45
5. Budapest–Gyékényes 36

A sátoraljaújhelyi vonal, amely egészen eddig szinte biztosan győztesnek számított, az augusztusi egyetlen hibapont után az ősz első 24 napjában is hiba nélkül maradt! Volt ugyan leállás ott, de annak az oka az volt, hogy valaki leugrott a mozgó vonatról, ezt pedig nyilván nem lehet a MÁV nyakába varrni. De még így is növelte az előnyét, ugyanis záhonyi vonalon a hónap első húsz napjában szintén nem volt hiba, és utána is csak egy-egy vonatpár maradt ki.

Így aztán ha az augusztusi első helyhez elég 6 hibapont kevésnek számított, még meglepőbb volt a szeptemberi helyzet: az észak-balatoni vonal 2,5 ponttal, néhány elromlott vonat miatti késéssel a havi lista élére kerülhetett. Több kisebb probléma volt szeptemberben az ország más részein is, de alapvetően nyugodt hónap volt ez a vasúton.

15-én egészen szokatlan ok miatt indítottak mentesítő buszt Kőbánya-Kispest és Ócsa között: túl rövid vonat közlekedett. Ez persze az akkor már súlyosbodó járványhelyzetben nagyon jó ötlet volt, de a szokatlansága miatt egy említést mindenképp megér.

Képünk illusztráció
©

OKTÓBER

1. Budapest–Záhony 7,5 pont
2. Budapest–Gyékényes 3,5 pont
3. Budapest–Lőkösháza 3 pont
3. Budapest–Lajosmizse 3 pont

januártól összesítve:
1. Budapest–Sátoraljaújhely 90
2. Budapest–Záhony 84
3. Budapest–Pécs 65,5
4. Budapest–Lőkösháza 48
5. Budapest–Gyékényes 39,5

Majdnem lehozta a hatvani vonal hibapont nélkül a hónapot, de aztán 31-én elment az áram az egyik felsővezetékben. A ceglédi vonal így 11,5-ről 6 pontra csökkentette a hátrányát, biztosítóberendezések hibái és néhány elromlott vonal miatt gyűltek a hibapontjai.

A hónap első nagyobb kavarodása 8-án történt meg, amikor a szolnoki vasútállomáson elment az áram, így az ország egyik legfontosabb vasúti csomópontjában néhány órán át teljesen leállt a közlekedés. Mindenki legnagyobb szerencséjére ez hajnalban történt, úgyhogy a reggeli csúcsforgalomban már csak késések voltak, a teljes káosz elmaradt.

Kellemetlen hiba történt 12-én Pocsaj-Esztár állomásnál: a sínek melletti növényt gyérítették épp, amikor a munkagép kisiklott, így az állomás és Nagykereki között le kellett állítani a forgalmat. Még kínosabb, hogy amikor 17-én, egy szombati napon Győrben két sorompó is elromlott, akkor szóltak, hogy majd csak hétfőn javítják. De rossz napjuk volt Kőbánya-Kispesten is a pályakarbantartóknak 29-én, amikor kiderült, hogy egy munkájuk úgy elhúzódik, hogy amiatt két vonatot is csak rövidített útvonalon tudtak elindítani.

Képünk illusztráció
©

NOVEMBER

1. Budapest–Záhony 7 pont
2. Budapest–Pécs 7 pont
3. Budapest–Sátoraljaújhely 6,5 pont
3. Budapest–Szob 6,5 pont

januártól összesítve:
1. Budapest–Sátoraljaújhely 96,5
2. Budapest–Záhony 91
3. Budapest–Pécs 72,5
4. Budapest–Lőkösháza 49,5
5. Budapest–Gyékényes 41,5

A Budapest és Szob között utazók még sokáig emlékezhettek a júniusi viharra, hiszen egy szakaszon csak egy vágányon lehetett még októberben is haladni. November 1-jén azonban megindult a forgalom mindkét vágányon.

Úgy várhattuk a novembert, hogy behozhatóra csökkent a ceglédi vonal hátránya. Rögtön 3-án egy síntöréssel került még közelebb az első helyhez, ezt követte 9-én egy felsővezeték-szakadás, majd jött még biztosítóberendezés-hiba, a hatvani vonal pedig csak meghibásodott szerelvényekkel tudott erre válaszolni – viszont annyira sokkal, hogy a hónap végére csak 0,5 hibaponttal csökkent a különbség. 28-a volt ott a legpechesebb nap ott: egyszerre romlott el a biztosítóberendezés és kicsit arrébb két sorompó.

Az év legextrémebb hibája november 25-én történt. A MÁV szemérmesen annyit közölt, hogy Felsőpakonynál egy vonat meghibásodott –

aztán kiderült, hogy elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.

Október 21-én új járatot indítottak Rákos és Piliscsaba között. Jó ötletnek tűnt ez az újabb elővárosi vasút, csakhogy rövid idő alatt háromszor is megtörtént, hogy akkora késést szedett össze a vonat, hogy úgy döntöttek, nincs is értelme végigküldeni a teljes vonalon.

Várható volt, hogy el fog jönni ez a pillanat valahol a vasúton, és november 2-án megtörtént: a balatonfenyvesi kisvasutat egy teljes hétre le kellett állítani, az egyik dolgozó Covid-tesztje ugyanis pozitív lett.

Az esőzések által okozott földcsuszamlás a Budapest-Szob vasútvonalon a Dömösi átkelés megállóhelynél 2020. június 18-án
©

DECEMBER

1. Budapest–Záhony 20,5 pont
2. Budapest–Sátoraljaújhely 11 pont
3. Budapest–Győr–Rajka 7 pont

Vajon ledolgozhat-e 5,5 pont hátrányt a záhonyi vonal? Erősen kezdett mindenesetre, és a tél is besegített: 1-jén kora reggel Ferihegynél elromlott egy mozdony, majd eltört egy sín Kőbánya teher állomásnál. Aznap viszont a hatvani vonalon Gödöllőnél hosszú-hosszú kihagyás után újra tönkrement a sorompó. 3-án a Gödöllő és Aszód között dolgozó munkások nem fejezték be időre az éjszakai munkát, így visszaállt az eredeti különbség az első két helyezett közt. Másnap aztán Kőbánya-Kispesten elromlott a biztosítóberendezés, félórával később viszont Hatvannál is. Nem sokkal később pedig újra rossz volt a gödöllői sorompó.

December 7-e és 9-e között aztán zsinórban három napon voltak műszaki hiba miatti jókora késések a záhonyi vonalon. Gödöllőnél 10-én aztán két sorompó is elromlott, csakhogy egyszerre, emiatt csak egy hibapontot ért. Bezzeg 14-én a záhonyi vonalon különböző időpontokban ment tönkre egy sorompó, egy mozdony és még egy vonat, másnap reggel pedig egy biztosítóberendezés, így döntetlenre állt a nagy hibaverseny, amíg pár órával később Gödöllőnél újra el nem romlott a sorompó. Megjavították, majd egy nap múlva megint tönkrement. 20-án pedig újra. 24-én még egyszer.

28-án reggel azonban Debrecentől nem messze elment az áram, órásnál is nagyobb késés jött, ez pedig annyi hibapontot ért, hogy a záhonyi vonal átvette a vezetést. Az év utolsó három napjában aztán még négy hiba volt ott, így a végeredmény simább is lett, mint hihettük volna.

Érdekes napok voltak Békés megyében is a hónap elején: 1-jén Magyarbánhegyesnél kisiklott egy vonat, a rajta utazó egyetlen utasnak nem lett baja, másnap pedig Kétegyházánál szétszakadt egy tehervonat.

És érdemes megemlíteni még december 7-ét, ami a tél eddigi legnehezebb napja volt a vasútnak, aznap négy elromlott biztosítóberendezés, három tönkrement mozdony, egy pályakarbantartás miatti váratlan útvonal-rövidítés és egy nem részletezett műszaki probléma miatti járatkimaradás volt a hibalista.

Képünk illusztráció
©

A 2020-as végeredmény:
1. Budapest–Debrecen–Záhony 111,5 pont
2. Budapest–Miskolc–Sátoraljaújhely 107,5 pont
3. Budapest–Pécs 77,5 pont
4. Budapest–Újszász–Békéscsaba–Lőkösháza 59,5 pont
5. Budapest–Székesfehérvár–Gyékényes 44,5 pont
6. Budapest–VácSzob 43 pont
7. Budapest–Lajosmizse 30 pont
8. Budapest–Győr–Rajka 25 pont
9. Székesfehérvár–Szombathely 24,5 pont
10. Budapest–Esztergom 19,5 pont

A MÁV általában azzal a magyarázattal áll elő, amikor a késésekről van szó: a vonalak jelentős részén minimálisak a késések. Ez abból a szempontból igaz, hogy a hibák az ország legnagyobb forgalmú vonalaira koncentrálódnak, a kis forgalmú vidéki mellékvonalakon ritka a nagy káoszt okozó meghibásodás. Az országban a kisvasutakat nem számolva 79 vasútvonal van, ezek közül 24-ben semmilyen olyan gond nem volt 2020-ban, ami hibapontot ért volna, és olyan vonal is csak 16 volt, ahol legalább tíz hibapont összegyűlt. Sőt, az év különdíjasát is érdemes megemlíteni, a MÁV és a GYSEV közös fenntartásában működtetett Szombathely–Nagykanizsa vonalán sem volt hibapont. Az egész évre összesen 721,5 hibapontot osztottunk ki, ennek több, mint a fele az öt legproblémásabb szakaszon gyűlt össze.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Azért nem rendelt a kormány a Moderna vakcinájából, mert drágállta

Azért nem rendelt a kormány a Moderna vakcinájából, mert drágállta

Így változtatta meg a vásárlói szokásainkat a koronavírus

Így változtatta meg a vásárlói szokásainkat a koronavírus

Ég a berek Fonyódnál

Ég a berek Fonyódnál