Egészségügyi célokra több, mint 3700 milliárd forint fog rendelkezésre állni. Ez 2500 milliárd forinttal magasabb összeg, mint a baloldali kormány által benyújtott utolsó, 2010-es költségvetésben

– büszkélkedik a 2025-ös költségvetés preambulumában a beterjesztő.

A mondat felettébb tetszetős, de legalább annyira félrevezető. Nézzük a tényeket, hogy kiderüljön a tódítás.

• A 2010-es zárszámadás és a 2025. évi költségvetési törvényjavaslat konszolidált funkcionális kiadásai adatsorából kiderül, hogy 2010-ben egészségügyre 1198 milliárd forint kiadást terveztek, a tényleges költés ennél nagyobb, 1228 milliárd forint volt. Jövőre pedig 3717 milliárdot irányoz elő a költségvetés. Vagyis a számszerű különbség a 2010 és 2024 közötti egészségügyi kiadások között valóban nagyjából 2500 milliárd körül van.
• Csakhogy 2010-ben a hazai össztermék, a GDP 27 427 milliárd forint volt. Az egészségügyi kiadások ennek közel a 4,5 százalékát tették ki. 2025-re 87 955 milliárd forintos folyó áras GDP-t tervez a kormány, az egészségügyi kiadások ennek csupán a 4,2 százalékát adják. Ezzel az Európai Unióban a megtermelt hazai össztermékhez viszonyítva a legkisebb összeget költi a magyar kormány egészségügyre.
• Az egészségügyre fordított állami kiadások 2010 óta megháromszorozódtak ugyan, viszont a folyó áron számított GDP ennél nagyobb mértékben, 3,2-szeresére nőtt. Ez is azt igazolja, hogy az egészségügyi kiadások részaránya zsugorodott.
• A 2023. évi költségvetési törvény végrehajtásáról szóló jogszabály egyik fontos melléklete azt mutatja, hogy az uniós tagállamok mennyit költenek az egyes kormányzati funkciókra. A magyar költségvetés 2013 és 2015 között még a hazai összterméknek nagyjából az öt százalékát szánta egészségügyre, 2022-ben azonban már csupán 4,4 százalékát. Ezzel abszolút sereghajtó volt, az uniós rangsorban a legutolsó. Az Európai Unió átlaga abban az évben 7,6, az euróövezeté 7,9 százalék volt. Vagyis az egész EU-ban a magyar volt a közpénzekből leginkább alulfinanszírozott egészségügy. Ez borítékolhatóan jövőre sem változik.

2010 óta a béreknél a legnagyobb arányú növekedés az egészségügyben valósult meg. „Az utolsó, baloldali kormány által beadott költségvetéshez képest az egészségügyi bérekre fordított források összege csaknem négy és félszeresére nő a 2025-ös költségvetés alapján” – hangsúlyozza külön is a költségvetés preambuluma.

Ha számszerűen ez is igaz – és nincs okunk ebben kételkedni –, akkor maga a kormány szolgál közvetett bizonyítékkal az ágazat elszegényítésére. Mert ha az egészségügyi kiadások a háromszorosára nőttek, ezen belül a bérek négy és félszeresre, közben pedig az egészségügy GDP-arányos kiadásai 0,3 százalékponttal estek, akkor más területeken, például eszközállományban, a betegellátás finanszírozásában számottevő zsugorodásnak kellett bekövetkeznie. Ezt egyébiránt a legtöbben látják, érzik és megtapasztalják, akik háziorvosi, szakorvosi, kórházi kezelésre szorulnak.

Az egészségügy közpénzekből történő finanszírozását a lakosság a saját pénzéből egészíti ki. A magánkiadások a legfejlettebb országokat tömörítő szervezet, az OECD legutóbbi, 2022-es adatai alapján a GDP 4,4 százalékáról annak 6,7 százalékára hozzák fel a magyarországi egészségügyi kiadásokat, Lengyelországgal holtversenyben és Románia elé. Az OECD átlaga 9,2 százalék. (Az OECD Health at Glance 2024 jelentését itt mutattuk be részletesen.) Az állami kiadásokat tehát Magyarországon a GDP 2,3 százalékára tehető magánkiadások egészítik ki. Azon pedig lehet tűnődni, hogy akkor most fizetős-e az egészségügy, vagy nem.