Bartók+… – Miskolci Nemzetközi Operafesztivál, ünnepi gálakoncert
december 13., Miskolci Nemzeti Színház

Ács János karmester Elegáns megoldások © janosacs.hu

Idén Salvatore Licitrát, a kiváló szicíliai tenort kérték fel, aki Münchenben, Berlinben, Bécsben, Milánóban, Zürichben főként Verdi- és Puccini-operák főszerepeit énekli. Miskolci műsorát – amelyben Rálik Szilvia lett volna a partnere – is ennek megfelelően állították össze. Licitra a gálaest előtti este megérkezett, próbálni kezdett és délelőttre beteget jelentett… Egy fesztivált kormányozni csaknem olyan „biztonságos”, mint egy kivénhedt atomreaktort igazgatni. A repülőtéren és a vasútnál tart a sztrájk – ebben a helyzetben kellett a jó állóképességű magyar énekesnő mellé nem pusztán egy tenort, hanem olyan énekest keríteni, aki megfelel a gálaest rangjának és a Miskolci Szimfonikusokkal már begyakorolt programot is tudja.

Lehetetlen szituáció, de Bátor merész játékos: egy helyett három tenort kért föl. Kiss B. Atilla szerencsére ráért, a másik tipp Lee Jeong-Won koreai tenorista, a harmadik egy Németországban dolgozó honfitársa volt. Az utóbbi kocsiba ült, de útközben jelezte a GPS, nem ér ide a koncert kezdetére sem, nemhogy a próbára. Lee Jeong-Wonért is egy kicsit „harcolni” kellett, mert ő Budapesten, a Művészetek Palotájában próbált, A Nyugat lánya tenor főszerepében.
A produkció gálánsan elengedte a régóta Európában dolgozó énekest, aki 2001 novemberében, Kalaf szerepében kiemelkedő sikert aratott Budapesten, majd Puccini Turandot című operájának tenorhősét 2002-ben is elénekelhette az Erkel Színházban.

Két tenor és egy szoprán már van, de mi legyen a műsorral? Csekély változtatások, amelyeket Ács János a miskolci együttes élén páratlan eleganciával és figyelmességgel old meg, így semmiféle zökkenő nem tapasztalható. Sőt, a szimfonikusok zenekari számai, például A szicíliai vecsernye és A végzet hatalma nyitánya, a Manon Lescaut és A parasztbecsület intermezzója finoman, érzéki szépséggel szól. Kárpótlásként – és Kiss B. Atilla számára bemelegítésként – menetrenden kívül elhangzik Bánk bán áriája. Rálik Szilvia üzembiztosan, megingások nélkül adja Tosca imáját, Elena boleróját. Lee Jeong-Won is stabilan énekel, de azért jelzi, hogy ő itt most beugró, hozza magával a kottát, pedig tudja a számokat. Ács elveszi, a tenorista évődve visszahúzza az állványt, ez is színesíti a helyzetet, a publikum derül.

A sztár megfutamodott, de az est hangulata egyre forróbb, a finálé szertelen örömünneppé változik – persze, hiszen a Nessun dormát, Kalaf áriáját először Lee Jeong-Won előadásában, aztán még egyszer, Kiss B. Atillával duettben hallhatja a nagyérdemű, hogy végül az Oh, sole mio dallamaival búcsúzzon a három énekes. A mérleg pozitív: veszett helyzetből mámoros siker.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely