szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Antirasszista Világnap alkalmából szervezett kétnapos rendezvényt a veszprémi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke a rasszizmus felerősödése miatt mondta le.

Elmarad a cigányság kultúráját bemutató rendezvény, amit az Antirasszista Világnap alkalmából szervezett a város cigány kisebbségi önkormányzata más szervezetek közreműködésével – írja a veszprémi Napló. A Párbeszéd címmel tervezett kétnapos fesztiválon roma művészek munkáit mutatták volna be kiállításokon, koncerteken és beszélgetőesteken.

Kalló Zoltán, a kisebbségi önkormányzat elnökének elmondása szerint a Cozma-gyilkosság utáni napokban többen azzal keresték meg, hogy a cigányellenes hangok felerősödése miatt nem lenne szerencsés ilyen nagyszabású programot tartani, mert tovább erősíthetné az előítéleteket. "A gyilkosság után kialakult közhangulat miatt elbizonytalanodtam, elfogadtam, hogy akár atrocitásoktól is tarthatnánk, ezért lefújtam a programot." Ma már azonban úgy látja, nem volt szerencsés a döntés és reméli, hogy a város vezetőinek a támogatásával egy későbbi időpontban megrendezhetik a fesztivált.

 

MTI Itthon

Roma vezetők feljelentik a Hír TV-t

Hatóság és a közvélemény tudatos félrevezetése, valamint uszítás miatt feljelentik a Hír TV Riasztás című műsorának készítőit az enyingi benzinkútnál február közepén történt bűncselekmény tudósítása miatt - jelentette be Mohácsi Viktória európai parlamenti képviselő (SZDSZ) és ifj. Bogdán János, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) szóvivője.

MTI Sport

Háromszázezernél tart Cozma meze

Jelenleg háromszázezer forintnál tart Marian Cozmának, az MKB Veszprém és a román válogatott február 8-án meggyilkolt játékosának a meze az internetes árverésen.

A pestszentlőrinciek a leghűségesebbek a kerületükhöz, a Várból mennek el a legtöbben

A pestszentlőrinciek a leghűségesebbek a kerületükhöz, a Várból mennek el a legtöbben

Hiába küzd a kormány a gyerekvállalásért százmilliárdokból, ha a társadalom, a családok és az egyén állapota is katasztrofális

Hiába küzd a kormány a gyerekvállalásért százmilliárdokból, ha a társadalom, a családok és az egyén állapota is katasztrofális

Európa tőzsdéi erősödtek, a forint gyengült, miután a bíróság elkaszálta Trump vámjait

Európa tőzsdéi erősödtek, a forint gyengült, miután a bíróság elkaszálta Trump vámjait

Nagy Márton több mint 30 gyógyszer önkéntes árkorlátozásáról tárgyalt

Nagy Márton több mint 30 gyógyszer önkéntes árkorlátozásáról tárgyalt