2018 08. lapszám

2018-08








Akikről Putyinék inkább hallgatnának
 

Akikről Putyinék inkább hallgatnának

Orbán Viktor még mindig nem meri szóba hozni Vlagyimir Putyin előtt, hogy 200 ezer magyar ma is jeltelen oroszországi sírban nyugszik. A kommunizmus áldozatainak emléknapja előtt Stark Tamás történész beszélt a HVG-nek erről, miként arról is, mi történt azután, hogy tiltakozott Bayer Zsolt kitüntetése miatt.






Hódmezővásárhely: hiába tűnik magabiztosnak a Fidesz, nagy a tét
 

Hódmezővásárhely: hiába tűnik magabiztosnak a Fidesz, nagy a tét

A kormánypárt már idejekorán felsrófolta az április választás tétjét, így az ellenzék és a Fidesz egyszerre lépett be arra a politikai mezőre, ahol a vasárnapi vereség hosszú letargiát, a másfél évre szóló polgármesterség könnyen négy évet jelentő győzelmet hozhat. A hvg.hu heti politikai elemzése, ami most egy előretekintés.



Habony és Mészáros sehol nincs kavarásban Putyin szakácsához képest
 

Habony és Mészáros sehol nincs kavarásban Putyin szakácsához képest

Mindent elvállal a „Putyin szakácsaként” ismertté vált Jevgenyij Prigozsin: álhírgyártó központokat hoz létre Szentpéterváron, orosz zsoldosokat toboroz szíriai munkára, eteti az iskolásokat és a katonaságot, s megszervezi az állami vezetők fogadásait. Vagyona már 45 milliárd forint körül jár, és nem foglakozik a személyét sújtó külföldi szankciókkal.





Rátelepedne a Jobbik a mai diáktüntetésre?
 

Rátelepedne a Jobbik a mai diáktüntetésre?

Rátelepszik-e a Jobbik azzal a péntek esti diáktüntetésre, hogy bejelentette, Vona Gábor és Dúró Dóra is részt vesz az eseményen? A szervezők szerint nem, ameddig nem jelennek meg a pártzászlók, pártlogók.












Ennyi roma él Magyarországon
 

Ennyi roma él Magyarországon

1987-hez képest megduplázódott a romák száma Magyarországon a Debreceni Egyetem kutatása szerint, miközben az ország lakossága 10,7 millióról 9,9 millióra csökkent. A romák az ország két sarkában lévő járásokban különösen tömbösödve találhatóak.






Ebben az ügyben sem mer Orbán ujjat húzni Putyinnal
 

Ebben az ügyben sem mer Orbán ujjat húzni Putyinnal

Oroszország egyáltalán nem segíti a második világháború után elhurcolt magyarok százezreinek emlékének méltó ápolását, egyáltalán, a tisztánlátást. Orbán Viktor és kormánya pedig annyira nem köti az ebet a karóhoz, nem mer konfrontálódni.









Orbán Viktort felfalta a gyűlölet és a félelem
 

Orbán Viktort felfalta a gyűlölet és a félelem

Az Amnesty International éves emberi jogi jelentése szerint a különféle kormányok és politikusok gyűlöletre és félelemre építő retorikája a világ minden táján érezteti hatását, és komoly fenyegetést jelent mindannyiunkra nézve. És ebbe a nemzetközi trendbe Magyarország is betagozódott.


Tovább vizsgálódnak Kósáék cégénél
 

Tovább vizsgálódnak Kósáék cégénél

Feljelentéskiegészítést rendelt el a Debreceni Járási Ügyészség a Kósa Lajos tárca nélküli miniszter feleségéhez feltűnően olcsón került tanácsadó cég, a Tócó-Pece Kft. ügyében.


Kilenc évet kapott a lúgos orvos
 

Kilenc évet kapott a lúgos orvos

Ítéletet hirdettek a Fővárosi Ítélőtáblán B. Krisztián, a lúgos orvosként ismert volt kórházigazgató ügyében. A férfinek ez a negyedik bírósági eljárása, első fokon négy, majd másodfokon kilenc év börtönre ítélték korábban, később azonban a Kúria hatályon kívül helyezte a másodfokú ítéletet. Most ismét kilenc évet kapott, de még nincs vége.


 

"Úgy hazudunk magunknak, mint Gerő Ernő"

Elvándorlás, apátia, kiábrándultság, az oktatási rendszer helyzete és magyarok, akik emigráltak – ezeket a kérdéseket járták körbe a kilencedik Magyar Nemzet Szalon résztvevői, Andor László volt uniós biztos, Szelényi Iván szociológus és Róna Péter közgazdász.





A kínaiak felvásárolják Afrikát: 650 ezer hektárt szereztek meg a védett erdőkből
 

A kínaiak felvásárolják Afrikát: 650 ezer hektárt szereztek meg a védett erdőkből

A környezetvédők – élükön a Greenpeace-szel – magukon kivül vannak, és ez teljességgel érthető. Kínai cégek ugyanis újra megszerezték a jogot arra, hogy több százezer hektár értékes erdőt kivágjanak a kongói medencében. Ez a világ tüdeje, az Amazonas után a legnagyobb erdőség. Épp ezért 2002 óta külön törvény szabályozta a fakivágás feltételeit.


Stikában mégis rábólint Újbuda a Feneketlen-tavi lakópark építésére?
 

Stikában mégis rábólint Újbuda a Feneketlen-tavi lakópark építésére?

Úgy tűnt, nyertek a panamagyanús ingatlanügylethez kapcsolódó megaberuházást ellenző újbudaiak, de most újabb fordulatot látszik venni az ügy. Az aggódók most a kerület fideszes országgyűlési képviselőjéhez, Simicskó Istvánhoz fordulnak. Igaz, a kerületnek is egy fideszes, Hoffmann Tamás a polgármestere.








Megszelídült a Jobbik programja
 

Megszelídült a Jobbik programja

Vona Gábor és pártja mindenkinek ígért valamit, kivéve a radikálisoknak, mert néppártosodás van. Százmilliókat venne el az oligarcháktól, nem lépne ki az EU-ból, és nem bontaná le a határkerítést.




Megjelent a Jobbik választási programja
 

Megjelent a Jobbik választási programja

A „Magyar szívvel, józan ésszel, tiszta kézzel” nevet viselő program 67 oldalon mutatja be, milyen konkrét lépésekkel kívánja a párt Magyarországot a mostani leszakadóról felemelkedő pályára állítani.


















Még Kunhalmi is elgondolkodik a visszalépésen, ha nem ő a legesélyesebb
 

Még Kunhalmi is elgondolkodik a visszalépésen, ha nem ő a legesélyesebb

Négy évvel ezelőtt az MSZP jelöltje Budapest XVIII. kerületében 56 szavazattal kapott ki a fideszes Kucsák Lászlótól, miközben a minimum megtévesztő nevű Együtt 2014 párt jelöltje – a párt nem összekverendő azzal, amit korábban Bajnai vezetett, semmi köze nem volt hozzá – 197 szavazatot kapott. Kunhalmi Ágnes, az MSZP arca a Közös Ország Mozgalom hétfő esti vitáján azt mondta, ha nem neki lesz a legnagyobb esélye legyőzni a Fideszt, elgondolkodik a visszalépésen – a győzelem érdekében.