Neil Postman társadalomkritikus 1998-ban fontos beszédet tartott „Five Things We Need to Know about Technological Change” (Öt dolog, amit tudnunk kell a technológiai változásról) címmel. Ebben beszélt többek között a technológiai változásban rejlő alapvető kompromisszumról: az új technológia által kínált valamennyi előny mindig hátránnyal is jár. Kifejtette azt is, hogy ezek az előnyök és hátrányok sohasem oszlanak meg egyenletesen a népesség körében. Az öt gondolatból most a negyedikkel szeretnék részletesebben foglalkozni:

A technológiai változás nem kiegészítő, hanem ökológiai természetű. […] Egy új közvetítő eszköz nem tesz hozzá semmit sem a dolgokhoz; hanem mindent megváltoztat. Miután feltalálták a nyomdagépet 1500-ban, már nem létezett többé régi Európa plusz a nyomdagép. Másmilyen Európa jött létre.

Postman gondolata rávilágít azokra az ellentmondásos érzésekre, amelyeket oly sokan éreznek az e-mailhez hasonló digitális kommunikációs eszközökkel kapcsolatban. Az eszünkkel tudjuk, hogy az e-mail jobb módszer üzeneteink kézbesítésére, mint a megelőző technológiák: univerzális, gyors, lényegében ingyenes.

Ugyanakkor elegünk van a postafiókunkból, amely legalább annyi stressz és többletmunka forrása, mint amennyire áldásos a hatékonyság szempontjából. Ez a kettős reakció, a csodálat és az utálat, sok tudásmunkást összezavar, csalódottá és beletörődővé tesz.

A probléma az, hogy többnyire úgy gondolunk az e-mailre, mint ami hozzátesz valamit a munkavégzéshez; mintha egy iroda 2021-ben olyan lenne, akár egy iroda 1991-ben, kiegészülve a gyorsabb üzenetküldéssel. Ez azonban tévedés. Az e-mail nem kiegészítő, hanem ökológiai jellegű.

2021-ben az iroda nem olyan, mint amilyen 1991-ben volt, némi újabb adottsággal kiegészülve. Egészében véve másmilyen, olyan hely, ahol a munkavégzés szakadatlan, ad hoc, strukturálatlan üzenetfolyammá válik, olyan munkafolyamattá, amelyet hiperaktív csoporttudatnak nevezek. Mára teljesen belegabalyodtunk a csoporttudat elvárásaiba, és úgy érezzük, összerogyunk a felszínes foglalatosság súlya alatt. Küzdünk azért, hogy elvégezzük a fontos feladatokat, miközben egyre nyomorultabbnak érezzük magunkat.

Végtelen játék

HVG Könyvek A HVG Könyvek új podcastcsatornájának első adásában az e-mailek nélküli utópikus / disztópikus világról esett szó Cal Newport E-mailek nélküli világ című könyve kapcsán. A műsor vendégei voltak: Liptay Gabriella, a KPMG marketing és kommunikációs igazgatója és Dojcsák Dániel, a Shiwaforce marketingkommunikációs igazgatója. Az adást - amelynek házigazdája Budaházy Árpád, a HVG Könyvek kiadóvezetője volt - itt lehet meghallgatni.

Képesek vagyunk máshogy dolgozni

Ha megszüntetnénk azt a szorongató helyzetet, amelyet a hiperaktív csoporttudatra épülő munkafolyamat idéz elő, elképesztő potenciális termelékenységnövekedést tapasztalnánk: hozzávetőlegesen elérné vagy meghaladná a több száz milliárd dollárt a megnövekedett GDP tekintetében. Ahogy az egyik kiemelkedő szilícium-völgybeli milliárdos vezérigazgató megállapította, amikor legutóbb a téma iránti közös megszállottságunkról beszélgettünk:

„A tudásmunkások hatékonyságának növekedése a 21. század forradalmi vállalkozása.”

Ha elfogadjuk, hogy a tudásmunkában az elsődleges tőkeforrás az emberi agy használata (vagy pontosabban fogalmazva az agynak az a képessége, hogy az információra összpontosít, és értékesebb információt hoz létre), akkor érvényessé válik az alapvető kapitalista közgazdaságtan, és nyilvánvaló lesz, hogy a siker azokban a részletekben rejlik, ahogyan alkalmazzuk ezt a tőkét. Ha ennek az elméletnek a szűrőjén keresztül nézzük, a hiperaktív csoporttudat csupán az egyik alkalmazási mód a sok közül.

HVG Könyvek

E munkafolyamat előnye, hogy könnyű és rugalmas, hátránya viszont az, hogy alacsony arányú a tőkénk megtérülése. Ez bizonyára ismerősen hangzik,
hiszen az a történet, amely egyszerű tőkebefektetéssel kezdődik, majd bonyolultabb, de jövedelmezőbb lehetőségekkel folytatódik, többször megismétlődött a technológia és a kereskedelem egy korábbi bomlasztó ütközése, az ipari forradalom során.

Könyvemben olyan elveket tárok fel, amelyek lehetővé teszik az okosabb munkafolyamatok tervezését, vagyis olyan módszereket, amelyek révén a tudásmunka hatékonysága nem abból áll, hogy mindenki a bejövő üzenetek postafiókjához kapcsolódik, és rendszertelen kommunikációt folytat. Bízom benne, hogy gondolataimat eléggé konkrétan fogalmazom meg ahhoz, hogy olyan új stratégiák kifejlesztésére ösztönözzenek, amelyek jól illeszkednek a szervezetünket vagy szakmai életünket meghatározó egyedi körülményekhez. Postman előadása végéhez közeledve így fogalmazott:

„A múltban alvajárók módjára tapasztaltuk meg a technológiai változásokat. […] Ez a butaság egyik formája, különösen egy olyan korszakban, amelyet óriási technológiai változások jellemeznek.”

Teljesen igaza volt. A digitális korszak tudásmunkása, bármely elfogadható történelmi mércével mérjük is, új jelenség. Nevetségesen történelmietlen, és rövidlátó gondolkodásra vall, ha azt feltételezzük, a könnyű munkafolyamat, amelyet közvetlenül ezeket a technológiai áttöréseket követően rakunk össze, valami módon a legjobb módszer ennek a bonyolult új munkatípusnak a megszervezésére.

Első próbálkozásra nem találtuk meg a helyes utat – az lett volna a kivételes szerencse, ha sikerül. Ha ebben az összefüggésben nézzük, egyértelmű, hogy a könyv céljának semmi köze sincs a technológia maradi visszautasításához. Pillanatnyilag a géprombolók azok, akik nosztalgikusan ragaszkodnak a hiperaktív csoporttudathoz, és azt állítják, nem kell folyamatosan a munkamódszerek javítására törekednünk egy olyan világban, amelyet egyre inkább a csúcstechnológia jellemez.

Ha megértjük, mi okozza a frusztrációt a tudásmunka során, felismerjük, hogy rendelkezünk azzal a képességgel, hogy ezeket a tevékenységeket ne csupán nagyságrendekkel hatékonyabbá, hanem lényegesen kielégítőbbé és fenntarthatóbbá is tegyük. Ez az egyik legizgalmasabb és legnagyobb hatású feladat, amelyről szinte még senki sem tett említést… eddig.

„Nyitva kell tartanunk a szemünket – vonta le a következtetést Postman –, hogy ne a technológia használjon minket, hanem mi használjuk azt.” Ha egy olyan kultúrában, amely jelenleg az állandó kapcsolattartás megszállottja, több millió társunkhoz hasonlóan minket is kimerítenek a beérkező levelek, és abban reménykedünk, hogy a megfelelő munkavégzésnek bizonyára van jobb módszere is, itt az ideje, hogy felnyissuk a szemünket.

A fenti írás Cal Newport E-mailek nélküli világ című könyvének szerkesztett részlete.

Miért alkalmatlan az agyunk a kiválóság elérésére, ha folyton e-mailekre kell válaszolnunk? Hogyan egyszerűsíthetjük a munkaszervezéssel kapcsolatos kommunikációt? Könyvében Cal Newport hatékonyságszakértő konkrét iránymutatást ad ahhoz, miként hozhat drasztikus javulást a projektmenedzsment-szemlélettel működő munkahely, ahol véletlenszerű üzenetek helyett egyértelmű, optimalizált folyamatok határozzák meg működésünket. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.