Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?
BrandChannel

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?

Ma már nem számít kirívó esetnek, ha valaki egy-két éven belül munkahelyváltásra szánja rá magát. Gondolta volna, hogy az X generációs (1965 és 1975 között született) szakemberek 64%-a fontolgatja, hogy új kihívást keres magának? Mit tehet azért, hogy a gyakori újratervezés helyett olyan munkahelyet találjon, ahol biztosítják az elvárásainak megfelelő körülményeket?

hvg.hu Karrier

KLIK: a törvényes bért minden tanár megkapja

A korábbi bérükkel kerültek át a pedagógusok a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz, de kivételt jelenthetnek az önkormányzatok által önként vállalt anyagi juttatások, például a kerületi pótlék. Minden törvényileg garantált juttatást megkapnak ezután is a pedagógusok – olvasható a központ keddi közleményében.

MTI Itthon

Meglepetést okozott több pedagógusnak az utalt fizetés

Tíz-tizenöt százalékkal kevesebb nettó fizetést utalt az államkincstár egyes dunakeszi, illetve zuglói iskolákban dolgozó pedagógusoknak - írta keddi számában a Népszava. A Magyar Nemzet arról ír, hogy az átutalt összeg többeknek okozhatott meglepetést, mivel bizonyos önkormányzati pótlékoktól és támogatásoktól elestek a tanárok.

MTI Itthon

Felsőoktatási felvételi: március 1-ig lehet gondolkodni

A felvételizőknek egy hónap áll rendelkezésükre, hogy beadják jelentkezésüket a 2013. szeptemberben induló alap-, mester- és osztatlan mesterképzésekre, valamint felsőoktatási szakképzésekre. A jelentkezés határideje 2013. március 1., egy felvételiző legfeljebb öt képzést jelölhet meg.

MTI Karrier

Hiller: megbukott a kormány ostoba terve az önfenntartó felsőoktatásról

Az MSZP szerint válságos helyzetbe jutott a felsőoktatás, amely már most is működési zavarokkal küszködik a kormány forráskivonásai, a professzorok kényszernyugdíjazása, valamint az elmúlt években elmaradt szakmai egyeztetések miatt. Erről Hiller István szocialista országgyűlési képviselő, az ellenzéki párt humánpolitikai kabinetjének vezetője beszélt hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.

MTI Itthon

Aáry-Tamás Lajos: "Hoffmann Rózsával nem tudtunk dűlőre jutni"

Az oktatási jogok biztosa szerint a diáktüntetések után a kormány végre felismerte, milyen fontos az oktatás ügye és, hogy érdemes tárgyalni a diákokkal. Aáry-Tamás Lajos az Indexen hétfőn megjelent interjúban arról is beszélt: többször próbálta figyelmeztetni az egyeztetések és a párbeszéd fontosságára Balog Zoltán minisztert és Hoffmann Rózsát, utóbbival nem jutott dőlőre, az oktatási államtitkár kifejezetten kerülte őt.

MTI/Magyar Nemzet Itthon

Hol a HÖK-ös pénz? Beperelte egy hallgató az ELTE-t

Hiányosságok és pontatlanságok miatt utasította el a Pesti Központi Kerületi Bíróság annak az ELTE-s diáknak a keresetlevelét, aki azt próbálta kideríteni, ki részesül a hallgatói önkormányzat havi csaknem 800 ezer forintos jutalomkeretéből - ismerteti a pénteki Magyar Nemzet.

MTI Karrier

Megvannak a keresztféléves képzések ponthatárai

Meghatározták az idei felsőoktatási keresztféléves képzések ponthatárait, amelyeket a felvi.hu oldalon tettek közzé csütörtök délután. A felvételizők a személyes oldalukon (Én felvim) is megtekinthetik az általuk megjelölt szakok ponthatárait. Azok, akik megadták a mobiltelefonszámukat, sms-ben is értesítést kaptak eredményükről.

hvg.hu Karrier

Akár 2,2 milliárd támogatásra is számíthat a Szegedi Tudományegyetem

2-2,2 milliárd forintra számíthat a Szegedi Tudományegyetem abból a 10 milliárdos keretből, amelyet a kiemelt- és kutatóegyetemek többlettámogatására szán a kormány. Ezzel együtt a mérleg másik serpenyőjében továbbra is ott van egy 4,2 milliárdos elvonás - olvasható a Szegedcafe.hu-n.

MTI Karrier

Holnap derülnek ki a keresztféléves képzések ponthatárai

Csütörtökön teszik közzé a februárban induló felsőoktatási keresztképzések felvételi ponthatárait a felvi.hu oldalon. A felvételizők személyes oldalukon (Én felvim) is megtekinthetik az általuk megjelölt szakok ponthatárait. Azok, akik megadták mobiltelefonszámukat, sms-ben is értesítést kapnak eredményükről.

hvg.hu Itthon

HaHa: ünnep vagy újabb tiltakozás lesz februárban

A Hallgatói Hálózat szerint a diákok korábban megfogalmazott hat pontja korántsem teljesült azzal a megállapodással, amelyet hétfőn írt alá a HÖOK és Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter. Ha nem teljesítik a diákok követeléseit február 8-án déli 12 óráig, február 11-től tiltakozó akciókkal térnek vissza az utcákra, egyetemekre és iskolákba. Ha teljesül a 6 pont, február 11-én ünnep lesz – írják a HaHa kedd esti közleményében.

hvg.hu Világ

Plágiumgyanú: eljárás indult a német oktatási miniszter ellen

Plágiumgyanú miatt eljárást indít a düsseldorfi egyetem Annette Schavan oktatási miniszter 32 évvel ezelőtt doktori dolgozata ügyében – jelentett be kedden Bruno Bleckmann, az intézmény filozófiai karának dékánja. Arról születhet döntés, visszavonják-e Schavan doktori címét vagy sem.

MTI/hvg.hu Itthon

Jön az elitképzés: nagyon sok ponttal lehet csak bejutni a népszerű szakokra

Részmegállapodást írt alá az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája hétfőn Budapesten. A 16 legnépszerűbb szakra ideiglenes ponthatárokat állapítottak meg: ezek olyan magasak, hogy mindenképpen emelt szintű érettségire, vagy nyelvvizsgára van szükség az elérésükhöz.

MTI Itthon

Kiakadtak a történelemtanárok

A Történelemtanárok Egylete elfogadhatatlannak tartja az oktatásirányítás erőteljes centralizálását, a szervezet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében abszurdnak és tarthatatlannak nevezte az iskolaigazgatók tényleges vezetői szerepének megvonását. Az egylet érdemi tárgyalásokat követel valamennyi érintett bevonásával.

MTI Karrier

Ma kezdődnek a középiskolai felvételik

Ma kezdődnek a középiskolák központi írásbeli felvételi vizsgái. Az Oktatási Hivatal adatai szerint a 9. évfolyamra 59 300-an, a hat évfolyamos gimnáziumokba csaknem 6000-en, a nyolc évfolyamos gimnáziumokba pedig körülbelül 4600-an jelentkeztek.

MTI Itthon

Balog Zoltánnak hamar megtelik a postaládája

Levélben kérik a művészeti egyetemek rektorai intézményeik költségvetésének 2012-es szintjének visszaállítását Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől.

1
7 8 9 10 11
72
28 éves, de alig használt brutális Lambo vár új gazdára

28 éves, de alig használt brutális Lambo vár új gazdára

Mészáros Lőrinc pária exveje újra nyereséget tudott csinálni

Mészáros Lőrinc pária exveje újra nyereséget tudott csinálni

Megvan az új világrekord, új korszak jöhet: már ennyire gyors a mesterséges intelligencia

Megvan az új világrekord, új korszak jöhet: már ennyire gyors a mesterséges intelligencia

Átalakul a Netflix, az HBO Max meg a Disney+: visszatér a régi kábeltévés fizetési rendszer, akkora lett mára a káosz a streamingben

Átalakul a Netflix, az HBO Max meg a Disney+: visszatér a régi kábeltévés fizetési rendszer, akkora lett mára a káosz a streamingben

Kiemelt beruházássá nyilvánítja a kormány Rákosrendezőt, ami újabb 18 milliárdos fizetnivaló a fővárosnak

Kiemelt beruházássá nyilvánítja a kormány Rákosrendezőt, ami újabb 18 milliárdos fizetnivaló a fővárosnak

Pocsék éve volt Mészáros Lőrinc Budapest-Belgrádos cégének, csak 2,2 milliárd forint a profit

Pocsék éve volt Mészáros Lőrinc Budapest-Belgrádos cégének, csak 2,2 milliárd forint a profit

Életmentő jelzést adhatnak le a falevelek, csak tudni kell olvasni belőle

Életmentő jelzést adhatnak le a falevelek, csak tudni kell olvasni belőle

Az új vezérigazgató magyarázza a hibát, amiért a régi távozott: nem értette meg a cég, hogyan működik a való világ

Az új vezérigazgató magyarázza a hibát, amiért a régi távozott: nem értette meg a cég, hogyan működik a való világ

Elon Musk: Mondtam a kis X-nek, hogy gyerünk, üss meg! Erre megütött

Elon Musk: Mondtam a kis X-nek, hogy gyerünk, üss meg! Erre megütött

A címlapról ajánljuk