szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A brit és az amerikai bankárok fele nagyobb prémiumot kapott tavaly, mint az előző évben a gyenge teljesítmény ellenére - derítette ki a brit Efinancialcareers pénzügyi állásportál.

Nagy-Britanniában a bankárok 49 százaléka kapott több prémiumot, és mindössze 25 százaléknál volt csökkenés. Tavaly átlagosan 5 százalékkal nőtt a rendkívüli javadalmazás összege, ami egy vezető bankár esetében átszámítva átlagban 27,3 millió forint körül van. Az Egyesült Államokban a megkérdezettek 56 százaléka számolt be a bónuszok emelkedéséről, 19 százalék viszont kevesebbet kapott. Mindennel együtt Amerikában a prémiumok átlagosan 5 százalékkal voltak alacsonyabbak tavaly, mint annakelőtte. A prémiumok tekintetében a legjobb a helyzet Ázsiában, ahol a felmérésben résztvevők 59 százaléka kapott többet, és mindössze 16 százalék kevesebbet.

A bankok rossz megítélése miatt a kormányok igyekszenek megállapodásra jutni a pénzintézetekkel, hogy tanúsítsanak önmérsékletet a bónuszokat illetően - erre törekszik a brit kormány is, egyelőre eredménytelenül -, a bankok viszont azzal érvelnek, hogy ha nem adhatnak versenyképes prémiumot a munkatársaknak, akkor néhány pénzintézet megfontolhatja, hogy tevékenységét olyan országba telepíti, ahol nem szólnak annyira bele a bankok ügyeibe. Az Efinancialcareers szakértői a felmérést januárban készítették 2.511 fő megkérdezése alapján.

„Inkább vennék lottót ebből a pénzből” – katasztrófa sújtotta területté vált a magyar gyümölcstermesztés

„Inkább vennék lottót ebből a pénzből” – katasztrófa sújtotta területté vált a magyar gyümölcstermesztés

Hatásos vagy felesleges a prosztatarák-kezelés? Ez az új megoldás megmondja, és életeket menthet

Hatásos vagy felesleges a prosztatarák-kezelés? Ez az új megoldás megmondja, és életeket menthet

Vége a májusi hidegnek, a hétvégén már 30 fok is lehet

Vége a májusi hidegnek, a hétvégén már 30 fok is lehet

„Önökkel vagyunk, legyenek velünk” – állásukat vesztették, de nem voltak hajlandók hazudni a prágai tavasz újságíró hősei

„Önökkel vagyunk, legyenek velünk” – állásukat vesztették, de nem voltak hajlandók hazudni a prágai tavasz újságíró hősei