szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Öt esztendőn keresztül, évente 15 magyar egyetemistának biztosít ösztöndíjat a Huawei kínai telekommunikációs cég magyar leányvállalata, az erről szóló megállapodást szerdán írták alá az érintett felsőoktatási intézményekkel a Magyar Tudományos Akadémián.

A Holnap Innovatív Vezetői elnevezésű ösztöndíjban 2011 és 2015 között a Műegyetemről évente tízen, a Budapesti Corvinus Egyetemről pedig öten részesülhetnek. A Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár és Gao Jian, Kína magyarországi nagykövete jelenlétében aláírt megállapodás célja, hogy a két felsőoktatási intézményben tanuló, illetve az ösztöndíjprogramba beválasztott hallgatók közelről tanulmányozhassák a legújabb telekommunikációs fejlesztéseket, technológiai trendeket.

Az eseményen kiosztott háttéranyag szerint olyan hallgatókat várnak a logisztikai, marketing, infokommunikációs és technikai szakirányokról, akik kiválóan tanulnak, választott szakterületükkel tanórán kívül is rendszeresen foglalkoznak, és kutatási eredményeikről publikálnak. A támogatást elnyerő diákok egy évre kétezer dollár hozzájárulást kapnak szakmai továbbképzésükhöz, s ellátogathatnak a cég kutatóközpontjába is.

Gao Jian arról beszélt, hogy Kína tovább folytatja a nyitás politikáját, amelynek keretében a vállalatok még inkább erősíteni kívánják nemzetközi kapcsolataikat. A nagykövet azt kívánta, minél több kínai vállalat kövesse azt az utat, amire a Huawei lépett az ösztöndíj megalapításával. Péceli Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora elmondta: a két egyetem tradicionálisan elkötelezett, hogy magas színvonalú oktatást biztosítsanak hallgatóiknak. A Műegyetem stratégiájában kiemelt szerepe van a nemzetközi, azon belül az ázsiai kapcsolatok erősítésének - tette hozzá.

MTI Gazdaság

Nyugat-Magyarország Közép-Európa műszaki tudásközpontja lehet

Annak érdekében, hogy a Csehország, Ausztria, Szlovákia és Magyarország közös határai mentén kialakított Centrope régió továbbra is az autóipar "fellegvára" maradjon, a városok és tartományok egyetemeinek, főiskoláinak és szakképző intézményeinek nagyon szoros kooperációjára van szükség, így Nyugat-Magyarország Közép-Európa egyik műszaki tudásközpontja lehet - közölte a Centrope együttműködés kommunikációjáért felelős ügynökség csütörtökön.

Karrier

A legjobb egyetemeken sem buknak le a plagizáló doktoranduszok?

Doktori fokozatával fizethet a német védelmi miniszter plágiumgyanús disszertációjáért. A copypaste bárónak csúfolt Karl-Theodor zu Guttenbergéhez hasonló esetek nálunk is előfordultak: tavaly a Budapesti Corvinus Egyetem két doktoranduszáról derült ki, hogy disszertációjukban megfelelő hivatkozás nélkül használtak fel más szerzőktől származó szövegrészeket. Az egyik esetben ráadásul pont az a tanár kapta elbírálásra a dolgozatot, akitől a hallgató az ominózus bekezdéseket „kölcsönözte”.

Zuhanás előtt oldódott ki a biztonsági rúd, utolsó pillanatban mászott ki a hullámvasútból – videó

Zuhanás előtt oldódott ki a biztonsági rúd, utolsó pillanatban mászott ki a hullámvasútból – videó

Az év végi adómentes csodafegyver, amiről tudni érdemes

Az év végi adómentes csodafegyver, amiről tudni érdemes

Érzi a stresszt? Úgy tűnik, hogy egy népszerű étrenddel csökkenthető

Érzi a stresszt? Úgy tűnik, hogy egy népszerű étrenddel csökkenthető

Sonny Boy, Al Pacino élete – 3. rész: "Mit szólnál, ha azt mondanám, egymillió van ebben a dobozban?"

Sonny Boy, Al Pacino élete – 3. rész: "Mit szólnál, ha azt mondanám, egymillió van ebben a dobozban?"