Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Világ

McCain már a republikánusok elnökjelöltje

John McCain arizonai szenátor a keddi előválasztásokon szerzett győzelmeivel megszerezte az amerikai Republikánus Párt
Párt egyesítse erejét a novemberi elnökválasztásra. „Győznünk kell az ország érdekében” – fogalmazott. Az MSNBC értesülése szerint
... választók nagy tömegeit vonzza. McCainnek azonban komoly gondjai vannak azzal, hogy megnyerje a Republikánus Párt konzervatív magjának
... jelöltségét támogassák a nyílt előválasztásokon, amelyeken pártregisztrációtól függetlenül a választók bármelyik párt előválasztásán

MTI Világ

Clintonné visszajött a versenybe

Hillary Clinton nyerte meg kedden a Demokrata Párt texasi előválasztását is – tűnik ki az előzetes
az elnökjelöltségért folyó, amelynek kimenetele így továbbra is nyitott. A republikánusoknál biztossá vált, hogy John Mccain szenátor lesz a
... elismerte, hogy feleségének Ohióban és Texasban is győzelmet kell aratnia ahhoz, hogy versenyben maradjon az elnökjelöltségért folyó demokrata

MTI Világ

Medvegyev az előzetes végeredmény szerint 70 százalék felett

Dmitrij Medvegyev 70,28, Gennagyij Zjuganov, a kommunista párt vezetője 17,72, Vlagyimir Zsirinovszkij, a liberális-demokrata
... és Andrej Bogdanov, a Demokrata Párt elnöke 1,39 százalékot szerzett a vasárnapi elnökválasztás előzetes végeredménye

hvg.hu Itthon

Tömeges átlépés az MSZP-ből az MSZDP-be

A hvg.hu információja szerint több mint húsz, nyolcadik kerületi MSZP-tag lép be kedden délután a Magyar Szociáldemokrata
több – elsősorban „öreg”, a párthoz évtizedekig hű - szocialista tag úgy véli, a Gyurcsány Ferenc vezette párt nem a
.... Az együttműködési keretmegállapodásban az olvasható: mindkét párt vállalja, hogy tagsága bővítését nem a másik párt
... át az MSZDP-hez, a Kapolyi László vezette párt számára nem kérdés, hogy szükség esetén az MSZP mellé állnának. Január végén Zuglóban

MTI Autó

Elfogadhatatlan az újabb luxusautók beszerzése - reagált a kormány

A Fidesz elfogadhatatlannak és felesleges pénzkidobásnak tartja, hogy a kormány újabb luxusautókat rendelt - erről Kontrát Károly, az ellenzéki
és az egészségügyre hivatkoznia annak a pártnak, amelyik éppen népszavazással akar milliárdokat kivonni erről a területről" - olvasható

MTI Világ

Hillary az orosz elnökválasztást bírálja

Az orosz elnökválasztás nem volt nyitott és demokratikus - szögezte le Hillary Clinton amerikai demokrata párti elnökjelölt-aspiráns
formalitássá változtatta.   A szenátor bírálta a republikánus párti George Bush elnököt, amiért szerinte nem érzékelte, mi ment végbe

MTI Itthon

MSZP: a radikálisok már a Fideszben vannak

Az Magyar Szocialista Párt felszólítja a Fideszt, mondassa le mandátumáról és zárja ki a pártból Lázár Attila XVII
a  megakadályozása? Hozzátette: kérdés az is, hogy vajon Orbán Viktor Fidesz-elnök számára elfogadható-e, hogy pártjában ilyen emberek
... már a Fideszben vannak, így amikor Orbán Viktor a radikálisoknak üzen, az saját pártja egy részének szól. Hangsúlyozta: ha rendbontás

MTI Itthon

MSZP-sek magukról

A párt népszerűségvesztéséről és társadalmi kapcsolatairól, illetve a kormánnyal való
hogy a Magyar Szocialista Párt egy éve, tavaly február végén tartott tisztújító kongresszust, melyen Gyurcsány Ferencet választották
..., illetve módosították az alapszabályt. Lendvai Ildikó © Kádár Mónika A párt vezető politikusai többféleképpen értékelték
... az MSZP-ben és a kormányban történteket. A párt bázisa szűkült ugyan az utóbbi egy évben, de a tagságban és a szavazóbázis megmaradt

MTI Itthon

Csak a Fidesz-KDNP küld megfigyelőket a külképviseletekre

Tizenhat külképviseleti megfigyelőt jelentettek be a pártok a március 9-ei háromkérdéses népszavazásra az előírt határidőig
Münchenben, New Yorkban, Párizsban, Rómában, Stockholmban, Torontóban, Varsóban és Washingtonban vesznek részt a népszavazást kezdeményező
.... Megfigyelőket a népszavazási kezdeményezést benyújtók és a kezdeményezés benyújtásában részt nem vevő parlamenti pártok jelenthettek

MTI Világ

A Hezbollah tiltakozik az amerikai hadihajók ellen

A Hezbollah libanoni terrorszervezet tiltakozik az ellen, hogy az amerikai haditengerészet hadihajókat vezényelt az arab ország partjai
azt közölte, hogy a Cole torpedóromboló már el is indult a libanoni partok felé, és hamarosan csatlakozik hozzá a Nassau, majd egy

travelline.hu Plázs

Toldi Fogadó***


Tisza-part. A szobák hangulatosak, internet csatlakozási lehetőséggel, távirányítós tévével, szolid minibárral. A
..., a honlaphoz képest fedezhető-e fel bármi különbség, milyen a természeti és/vagy kulturális környezet, milyen a megközelíthetősége
... egy négyperces szolárium zseton viszont benne vannak a szobaárban.  A borkóstolás és a wellness remek párosítás, a környék is szép

MTI Világ

Obama vezet Texasban

A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint Barack Obama vezet Hillary Clinton előtt a jövő keddi, sorsdöntőnek tekintett texasi előválasztás előtt az

techline.hu Tech

Böngészés felpörgetett tempóban

Amikor böngészünk, és beírjuk egy honlap webcímét, a DNS, azaz a
mint a legtöbb netszolgáltató. Pár hónapja teszteljük, és különösen a sok képet, adatot tartalmazó honlapok betöltésénél
... Amikor böngészünk, és beírjuk egy honlap webcímét, a DNS, azaz a domain név rendszer irányít el minket a rövid szöveges információ
... akadozik, úgyhogy hiába tökéletes a kapcsolatunk, lassan érjük csak el a honlapokat. Az OpenDNS csak ezzel foglalkozik, és emiatt

MTI Itthon

Sólyom nem változtatna a jelölési eljáráson

Eredményesnek és megnyugtatónak nevezte Sólyom László köztársasági elnök az ombudsmanok jelöléséről a parlamenti pártok
és az Országgyűlésnek is megvan a maga szerepe. Fontosnak tartja, hogy a döntések a nyilvánosság előtt szülessenek, ezért nem konzultál a
... bele az ombudsmanok jelöléséről történő egyeztetés. Sólyom László nem egyeztet előzetesen a pártokkal, nem a lebecsülésüket jelenti. A
... szavazás, amikor elődei egyeztettek a pártokkal a jelöltről. Arra a felvetésre, hogy valóban Baka Andrást jelöli-e a Legfelsőbb Bíróság

MTI Itthon

Ismeretlen holttestet találtak a Dunában Budapesten

Ismeretlen férfi holttestet találtak szerdán a Dunában Budapesten, a XXII. kerületi Duna-part utcánál - erősítette meg az MTI
Az ügyeletes elmondta, hogy a holttest kiemelését a tűzoltóság megkezdte. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője elmondta, hogy a

Akár két új szabadstrand is nyílhat idén nyáron a Duna budapesti szakaszán

Akár két új szabadstrand is nyílhat idén nyáron a Duna budapesti szakaszán

Meghan Markle nem bírt magával, és odébb tolt egy kerekesszékes sportolót

Meghan Markle nem bírt magával, és odébb tolt egy kerekesszékes sportolót

Sosem látott szinten menő karórát dobnak piacra: pont olyan, mint az Apollo-program számítógépe

Sosem látott szinten menő karórát dobnak piacra: pont olyan, mint az Apollo-program számítógépe

Elhunyt Tom Robbins, az amerikai ellenkultúra írója

Elhunyt Tom Robbins, az amerikai ellenkultúra írója

A MET a szakadár régióba történő gázszállításról: szigorúan betartjuk az összes szankciós jogszabályt

A MET a szakadár régióba történő gázszállításról: szigorúan betartjuk az összes szankciós jogszabályt

Olcsóbb lesz néhány forinttal a dízel

Olcsóbb lesz néhány forinttal a dízel

Repülőrajtot vettek az árak: 5,5 százalékra ugrott az infláció Magyarországon

Repülőrajtot vettek az árak: 5,5 százalékra ugrott az infláció Magyarországon

Megállapodtak a bérekről, nem lesz sztrájk az Audi győri beszállítójánál

Megállapodtak a bérekről, nem lesz sztrájk az Audi győri beszállítójánál

Tiborcz István egyik cége az exkluzív luxusklubja szomszédságába költözött

Tiborcz István egyik cége az exkluzív luxusklubja szomszédságába költözött

A címlapról ajánljuk