Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

HVG360 hvg360

Nemzetközi lapszemle: Orbán szerint csak akkor lehet vége az ukrajnai háborúnak, ha novemberben Trump győz

Az osztrák-magyar határon tett szemlét az osztrák belügyminiszter, írja a Die Presse. Donald Trump ideológiai rokonszenvet érez
magyar és lengyel vezetés miatt találták ki, ám a napokban kiderült: mind az Európai Számvevőszék, mind az EP kétli, hogy Ursula von
... a járvány utáni gazdaságélénkítést, a másik fele pedig a felzárkózást szolgálja. Die Presse Az osztrák belügyminiszter azt állapította meg a
... határ mentén tett szemleúton, hogy enyhült a helyzet, mert megtette hatását, hogy a másik oldalon magyar és osztrák rendőrjárőrök

Fülöp István hvg360

Kalocsai Zsolt, az RSM Hungary ügyvezetője: "Sokkal jobb volna kiegyensúlyozott gazdaságpolitikát folytatni"

„Jól alszom, mert transzparens céget vezetek” – mondja Kalocsai Zsolt, az RSM Hungary könyvvizsgáló cég tulajdonos-ügyvezetője, aki szerint a
főként a magyar és külföldi középvállalatokra, valamint a multinacionális cégekre „lövünk”, ügyfélkörünk meghatározó része nemzetközi
... például Németországgal. Milyen jövő elé néznek ezek a cégek? K. Zs.: E vállalkozások jellemzően első, legfeljebb második
... finanszírozású uniós forrásokat, de figyelni kell arra, hogy a támogatások ne torzítsák a gazdasági döntéseket és a versenyt. HVG: Ettől

Tiszai Balázs hvg360

Itthon befuccsolni látszik, a németek most egész országuk jövőjét bíznák rá

A négynapos munkahét kísérlete márciusban véget ér a Magyar Telekomnál, visszatérnek az ötnapos normához, a Libri-Bookline számára
is mutatja. Mi nem működött itthon? A Magyar Telekom első lendülettel még 2022-ben indított
... a folytatást, az új munkarenddel kísérletezők közül a Magyar Telekom február közepén bejelentette , hogy márciustól minden munkatársa
..., ezek elég nagyok –, a világon másutt viszont nagyobb volumenű, átfogóbb kísérletek is vannak. Belgium első európai országként már

hvg.hu/MTI Sport

Öt óra alatt harmincezer bérlet kelt el a magyar válogatott meccseire

Első körben csak a Szurkolói Klub tagjai vásárolhatnak bérletet, nem SZK-tagok majd csak
pedig – várhatóan Debrecenben – Izrael lesz az ellenfele. A 12 mérkőzés óta veretlen magyarok a június 14-én kezdődő Eb-n
... Öt óra alatt harmincezer bérlet kelt el a magyar labdarúgó-válogatott idei öt budapesti mérkőzésére. A magyar szövetség
... a közvetlen Eb-felkészülés előtti barátságos meccsekre, melyből az elsőt Dublinban játssza a nemzeti csapat az írek vendégeként, négy

Csatlós Hanna Kult

Az, amit Tarantino csinál, már nem lesz nagy kunszt a mesterséges intelligencia korában

összerakjon egy filmet. Nem csoda, hogy már Budapesten is rendeznek fesztivált az AI-filmeknek, amelyekből néhányat most
kisfilmet. Korábban is voltak már próbálkozások AI-filmek létrehozására, de a Zone Out több tekintetben is felülmúlta az elődöket
... az elejétől a végéig megcsinálja a maga filmjét. Összerakta a forgatókönyvet, a fekete-fehér szereplők és a kortárs színészek arcát
..., de már mégiscsak egy filmre emlékeztető produktumot. Sőt, a gép „a humorát” is felvillantotta, amennyiben női főszereplőjének arcára

Lenthár Balázs hvg360

Budapesti fura szerzetek: Tábori Kornél, a főváros árnyoldalának krónikása

Bűnügyi riporter, haditudósító, a századfordulós magyar újságírás mára méltatlanul elfeledett figurája. Tábori Kornél neve
csodabogarak, nagyszívű svindler, gépészmérnökből lett slágergyáros, rabszolgából lett honvéd, a magyar kaméliás hölgy, a fogház
... el egy monográfiát, pláne nem a nyomtatott sajtó korában. Mindennek ellenére mégis az történt, hogy amikor 1921-ben megjelent a „magyar
... a történészek alaposságától, másfelől pedig a téma és a publikálás sürgető fontossága. 1918-ban ugyanis összeomlott az Osztrák-Magyar

Szentgyörgyi Rita hvg360

A Tökéletes napok Wim Wenders szerelmeslevele Tokióhoz, a kazettákhoz, a könyvekhez és a fákon átszűrődő fényhez

A német rendezőnek a nyolcvanas évek óta szenvedélye Japán. Most új filmjével visszatért
i filmfesztiválon bemutatott filmmel Wenders – az utóbbi évek sorozatos sikertelenségei után – ismét ünnepelt lett, a főszereplő
... azt, ahogy a fény megtörik a faleveleken. Cirkó Film Borítóképünkön a film jelenete / fotó: Cirkofilm A hvg360

hvg.hu Gazdaság

Hatalmas összeget tett be a Moszkvából Budapestre költöző milliárdos egy magyar vagyonkezelő alapítványba

Egy Moszkvával jó viszonyt ápoló olasz üzletember története mutatja, hogy az Orbán-kormány által kitalált vagyonkezelő alapítvány nemcsak a
és hatásfinanszírozási szolgáltatásokat nyújt. A magyar leánycég saját tőkéje 55,3 milliárd forint volt 2022-ben. Az olasz üzletember
... a kőolajipari cég, a Rosznyefty első számú embere, Igor Szecsin. Traniról az Mfor most azt írja, hogy számos üzleti érdekeltsége

hvg.hu Itthon

Újabb eurómilliárdokat szabadít fel Magyarország számára az Európai Bizottság

Három hónapos értékelés után döntöttek úgy Brüsszelben, hogy elégedettek a magyar kormány reformjaival az oktatás és képzés, valamint a
a korrupcióellenes intézkedésektől függ. „A Magyarország és az Európai Bizottság közötti több hónapos tárgyalások után a magyar
... a kondicionalitási eljáráshoz vagy más jogállamisági eljáráshoz, így a magyar pénzek nagy része továbbra is zárolva marad.
... előrelépés nem történt. A lap úgy tudja, hogy itt már történtek előrelépések, de három ügyben (Erasmus-ügy, az Integritás Hatóság szerepe és a

Lengyel Tibor Itthon

Kisállat-kozmetikus, filozófus, miniszter és bábművész – egyik se lehet vendégmunkás. De miért?

a szabásminta-készítő, vagy a szerencsejáték-szervező. A listán vannak olyan foglalkozások, ahol amúgy is előírás a magyar
foglalkozást felsoroló listán egy sor olyan szakma is található, amelynél első, de még második ránézésre sem érthető, miért gondolta
..., vagy bárki, aki a listát összeállította, hogy éppen ezek a munkakörök nem tölthetők be vendégmunkásokkal. Bár magyarokból is
... és államtitkároknál sem jellemző, hogy nyílt álláshirdetésben keresnék őket, de ha így is lenne, bizonyára lenne elég magyar

hvg.hu Itthon

Szijjártó diplomáciai nagyüzemet tart Antalyában, ahova megérkezett Szergej Lavrov is

A magyar külügyminiszter számára újabb alkalom adódott, hogy őt kitüntető „barátjával” egyeztessen
is, valamint orosz kollégájuk, Szergej Lavrov is. Azt egyelőre nem tudni, hogy a magyar és az orosz külügyminiszter egyeztet-e
... az első eset, a két politikus az ukrajnai háború kitörése óta többször is egy asztalhoz ült. Szijjártó 2021-ben vette át Lavrovtól a

hvg.hu/MTI Világ

Szijjártó éppen megdicsérte a csádi stabiliást, amikor lelőtték a csádi ellenzék vezetőjét

A magyar kormány az Európai Békekeretbe eddig az általa befizetett mintegy 18 millió dollárt a csádi haderő képességeinek fejlesztésére
Csádba jár tárgyalni, a Hungary Helps is közölte, hogy megnyitotta első afrikai kirendeltségét. A csádi magyar misszió
... sajtótájékoztatóján. A magyar miniszter arról beszélt még, hogy az Európai Békekeretbe általunk befizetett 18 millió dollár
... programokba kezdtek az országban. Emellett tárgyalások folynak egy 150 millió dolláros keretösszegű kötött segélyhitel-program megindításáról a

Karsai László történész hvg360

Az elnök apja és a népbíróság: Sulyok Tamás rosszul tudja, vagy hazudik

a magyar nemzetiszocialista mozgalom mellett mozgósító cikkéért a háború után. Magyarország új államfőjének, Sulyok Tamásnak apját dr
A március 5-én hivatalba lépő új államfő, dr. Sulyok Tamás még az Alkotmánybíróság elnökeként 2023-ban a Kolozsvári Magyar Napok
..., közvetlenül Horthy Miklós kormányzó 76. születésnapját ünneplő egyhasábos cikk mellett „Zászlóbontás” címmel közölte dr. Sulyok Lászlónak, a
.... Sulyok Lászlóval) a népbíróság valóban (és teljesen megalapozottan) halálra ítélte, és ki is végezték őket. A magyar

Cukorbetegek milliói sóhajthatnak fel, meglepően hamar megjelenhetnek a vércukorszintet 24 órában mérő órák

Cukorbetegek milliói sóhajthatnak fel, meglepően hamar megjelenhetnek a vércukorszintet 24 órában mérő órák

A Telex újságírója Orbán Viktort szerette volna kérdezni, rendőrökkel vezettették el

A Telex újságírója Orbán Viktort szerette volna kérdezni, rendőrökkel vezettették el

Trump külügyminisztere: Nem tréfa, hogy meg akarjuk venni Grönlandot

Trump külügyminisztere: Nem tréfa, hogy meg akarjuk venni Grönlandot

Eredménytelenül zárult a licit, marad a reformátusoknál az államtól ingyen kapott, majd 6,5 millárdért meghirdetett Központi Zálogház

Eredménytelenül zárult a licit, marad a reformátusoknál az államtól ingyen kapott, majd 6,5 millárdért meghirdetett Központi Zálogház

Lopakodó vadászgépek ihlették a legújabb Lamborghinit

Lopakodó vadászgépek ihlették a legújabb Lamborghinit

Jöhet a Fiat Grande Panda 4x4, az olasz falvak új királya

Jöhet a Fiat Grande Panda 4x4, az olasz falvak új királya

Harmincezer fős migránstábort építtet Trump Guantánamón

Harmincezer fős migránstábort építtet Trump Guantánamón

Blokkolni kezdte a Pentagon a kínai DeepSeek mesterséges intelligenciáját

Blokkolni kezdte a Pentagon a kínai DeepSeek mesterséges intelligenciáját

Míg a paksi erőműre várunk, egy Paksnak beillő erőmű zümmög a házaink tetején, és épp csúcsra pörgeti a szikrázó idő

Míg a paksi erőműre várunk, egy Paksnak beillő erőmű zümmög a házaink tetején, és épp csúcsra pörgeti a szikrázó idő

A címlapról ajánljuk