Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Csizmadia Ervin hvg360

Csizmadia Ervin: Miért mond beszédet a politikus? – Gyurcsány Ferenc évadnyitójáról

A DK elnökének 35 perces beszédéből 25 perc a magyar belpolitikáról és az állammal visszaélő kormányoldal ostorozásáról szólt, írja
ha nem is a politikai beszédre. „Miért írok cikket?” című kis írásában a következő indoklását adja saját kérdésének: „A magyar
... a kulturális miniszteri pozíció. Valamiért vezető magyar politikusok – egy-két kivételtől eltekintve – nem, vagy nem megjegyezhetően
... nem magyar, nem a Kádár-rendszer éveiről van itt szó, hanem az olasz és a francia 60-as évekről. A szónok még azt is hozzáteszi, hogy

Windisch Judit hvg360

Polgár Judit: Ha zseniális orvosnak neveltek volna, jó eséllyel az lennék

intelligenciát? Az interjú annak a sorozatnak a részeként készült, amelyben megnéztük, mire vitte a 20 éve 50 legsikeresebbnek választott
.... Polgár Juditot a Magyar Hírlap kiadványának zsűrije 2003-ban a 3. legsikeresebb fiataljának tartotta
A kétezres évek hajnalán sok tehetséges, ambiciózus magyar ért el relatíve hamar, viszonylag fiatalon olyan sikereket, amit egy
... közegen túl a nagyközönség is megsüvegelendőnek tartott. A Magyar Hírlap 2003-ban egy szakmai zsűri segítségével kiválasztotta az 50
... magyar fiatalt. Most, 20 évvel később megnéztük, ki mire vitte. Következik a záró rész, ahol bemutatjuk, mit ért el a 10 legsikeresebb

hvg.hu Autó

Tényleg "nyomjon egy lájkot" a gyalogos, ha átengedik a zebrán? A rendőrség ezt mondja

Parázs vita alakult ki a rendőrség videója miatt, beszállt Vitézy Dávid és a Magyar Kerékpáros klub elnöke
a Magyar Kerékpárosklub elnöke is, aki első posztjában annyit kérdezett, imaszőnyeget ne terítsünk? A másodikban pedig
... azt írta, "szégyelljétek magatokat! Ezért felelős a magyar balesetek nagyrészéért a rendőrség is." Kürti szerint ezért  a videóért

HVG360 hvg360

Frankfurter Allgemeine Zeitung: Magyarország török mintára fékezi a svéd NATO-belépést

A magyar fél egy éve váratja a szövetségeseket. Ugyan tagadja, hogy a török vezetéshez igazodik, ám kiderült, hogy erről van szó, írja a
Még az is lehet, hogy a magyar Országgyűlés nem szavaz Svédország NATO-tagságáról – írja Bécsből a konzervatív német lap közép-európai
..., mint a török vezetőé. De egyiküknek sem sietős. Pedig két hónapja úgy nézett ki, hogy már csupán technikai kérdés a magyar
... a következő ülésszakot, ám a kérdés ezúttal sincs napirenden . A magyar fél egy éve váratja a szövetségeseket. Ugyan tagadja

Révész Sándor hvg360

Főzni nem tudott, csak ízeket komponálni – 140 éve született Gundel Károly, aki világhírűvé tette a magyar vendéglátást

Egy bajor család alapozta meg a „magyaros vendéglátás” világhírét. A 140 évvel ezelőtt, 1883. szeptember 23-án született Gundel Károly
... a magyar konyhát az európai gasztronómiához. Arra született, hogy híres apja árnyékában éljen, de a hírneve túlnőtt még az apjáén is
..., de híres ételek hosszú sorát ihlette és alkotta meg. Az ő szakácskönyveiből ismeri a világ a magyar konyhát. A páratlanul népes család
a magyarral együtt megtanult öt idegen nyelvet, minden vendégével annak anyanyelvén beszélt. Tőle tanulta a fia, hogy a vendéglősnek
... János munkakedve. 1889-ben bérbe vette az István Főherceg Szállodát a belváros szívében, és annak éttermében megvalósította a hagyományos
... korában már ő volt a Magyar Vendéglősök Országos Szövetségének elnöke. Akkor, amikor a Gundel étterem még nem is létezett, csak a

Lenthár Balázs hvg360

Budapesti fura szerzetek: Hazafi Veray János, a rossz versekkel házaló népi költőceleb

termett kifent, szénfekete bajszával, pörge darutollas kalpagjával, zsinóros magyar ruhájával és pár picula reményében szavalta
és maskarája is. Szénfekete, kifent bajusszal, árvalányhajas pörge Kossuth-kalapban, zsinóros magyar ruhában, fokossal járt és hirdette
... pedig kifejezetten sikeres volt. Olyannyira, hogy a magyar szimbolizmus csak posztumusz elismert előfutára, szegény Reviczky Gyula
... volt. S ez is azt mutatja, hogy kellett János. A durva évődést és a krajcárt kevesen sajnálták tőle. Van olyan magyar falu, hol éhen

Földes András hvg360

Földes András: Ha van riasztó, az a magyar hadsereg

A magyar hadsereget egy a demokráciát és a saját szövetségeseit is támadó kormány irányítja, amely nyíltan szimpatizál a brutális
réteget rántanák be a magyar honvédséghez. Elképzelem, ahogy a slimfarmeres, Nanushka-ruhás hazafiak Kovács őrmester hajnali ordítására
...: A magyar és a finn haderőfejlesztés közt azonban van néhány alapvető különbség. Egyszerű lebontásban. Finnország
... hadügyminisztere egy politikus, aki korábban igazságügyi miniszterként szerzett tapasztalatot. A magyar hadügyminiszter egy pénzügyi

hvg.hu Tech

Ki és főleg hol fogja felvenni a telefont, amikor felhívjuk a cégnél az informatikust?

Bőven van mit behoznia Magyarországnak a digitális gazdaság területén. Az uniós ranglistán 22. helyen áll a magyar piac, bőven elmaradva
.... A lemaradás a cégvilágban is érezhető, ami részben az informatikushiánnyal, a képzett szakemberek iránti jelentős kereslettel magyarázható. A
Van mit behoznia a magyar gazdaságnak a digitális gazdaság területén, ezen belül az informatikai ágazatban. Az uniós tagállamok
... átlageredménytől. A részletes magyar eredmények szerint az információs és kommunikációs, azaz ikt-ágazatban foglalkoztatottak aránya
... elmarad a 4,5 százalékos uniós átlagtól. Az informatikushiány pedig a teljes magyar gazdaság, emellett a nagy- és kisebb vállalatok

EUrologus EUrologus

Magyarország csak ígérgeti menekültpolitikája reformját, aztán nem tesz semmit, a megrovások pedig gyűlnek

Egyben felszólította a magyar kormányt, hogy szüntesse be a jogellenes gyakorlatát. A kormány reformokat
Bizottsága a bonyolultabb, kiemelt figyelmet igénylő helyzetek leküzdését célzó határozati formája – a bizottság „nyomatékosan sürgeti” a
... hatóságokat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket a menekültügyi rendszer reformjára. Mint kifejtették, a magyar hatóságok ismételten
..., hanem az EU mellett működő Európai Bíróság is több ítéletében kimondta már, hogy a magyar menekültügyi szabályozás sérti a közösségi

Nemes Nikolett Élet+Stílus

Konyhásnénivel, kaporszaggal, kondérok között nosztalgiázhatunk a menzáról

Tárgyak, fotók, illatok, „titkos” receptek segítenek elmerülni a generációkon átívelő, kinek kellemes, kinek horrorisztikus menzás emlékidézésben a
menzások, akár nem, akár szerettük, akár nem, valamilyen viszonyulásunk mindenképp volt hozzá. Ezekre az emlékekre épít a Magyar
... és felnőtt vett részt. Ekkoriban már egyre elterjedtebb volt a konzervek, mirelitek, levesporok használata, a menüben a nehéz, magyaros
... visszavitelét is beleértve, és hát a forró ételt lehetetlen ennyi idő alatt megenni. Ma már több magyar városban, például Siófokon

hvg.hu Itthon

Szijjártó: “Mi soha nem ismertük el Ukrajna egyetlen területének megszállását sem”

Háború és béke, területi követelések a tárgyalóasztalnál, gázszállítások, az ukrajnai magyar kisebbség jogai és Ukrajna
a háborúról szólva a magyar külügyminiszter hosszan beszélt arról, hogy Magyarország békepárti, a háborút mielőtt meg kell állítani és
... kell lenniük, ezek az elvek a területi integritás és a szuverenitás kell, hogy legyenek”. Mikor a riporter visszakérdezett, hogy eszerint a
... meghatározásának elutasítása miatt mondják sokan azt a magyar álláspontra, hogy “mellébeszélés”, mert úgy gondolhatja Magyarország

HVG360 hvg360

Nemzetközi lapszemle: Európa átengedi Ukrajnát Putyinnak?

fel a katonáskodásra az Interflex művelet keretében egy titkos kelet-angliai támaszponton. A magyar miniszterelnöknek fontosabb, hogy
... választást, mint a magyar nemzetiségi képviselet, Válogatás a világsajtó írásaiból
sem a szomszédjainak. Financial Times Brüsszel azt fontolgatja, nyújtson-e jogsegélyt annak a három országnak, köztük a magyar
... és letöri az árakat. A Bizottság eredetileg arra szólította fel a magyar, a lengyel és a szlovák vezetést, hogy vonja vissza a
... után mi tartja vissza a nemzeti-tekintélyelvű magyar vezetést, hogy a jövő év 2. felében, amikor átveszi az uniós ügyek irányítását

Sztojcsev Iván Gazdaság

Hol van az a 160 ezer gyerek? Megpróbáltuk kideríteni, mire alapozza Orbán a demográfiai sikerpropaganda fő állítását

Egyre több gyereket vállalnak a magyarok, 2011 óta sokkal több baba születik, mint korábban – harsog a kormány új sikerpropagandája. A
Ez tökéletesen igaz, ráadásul nem is kicsi a magyar növekedés, az EU legrosszabb adatáról jöttünk fel a középmezőnybe. (Az Eurostat és
... a közepére feljöttünk, eközben azonban szinte az egész régiónk megelőzött minket. (A 2022-es magyar szám a 2021-esnél jóval kisebb
... egy viszonylag magasabb szintre. Ez alapján nehéz lenne azt mondani, hogy ami nálunk történik, az valami különleges jelenség, aminek az oka a

hvg.hu Itthon

Három „jogszabályok megszegésével szerzett” magyar állampolgárságot vont vissza Novák Katalin

Összesen négy személy magyar állampolgárságát vonta meg az államfő, közülük háromnál az okot is megjelölte: azért, mert
Négyen veszítették el a napokban magyar állampolgárságukat – erről jelentek meg Novák Katalin köztársasági elnöki határozatai a
.... Mindegyikük esetében azonos a magyar állampolgárság visszavonásának indoka: az állampolgársági törvény hivatkozott paragrafusa
... állampolgárság visszavonható attól a személytől, aki magyar állampolgárságát a jogszabályok megszegésével, így különösen valótlan

hvg.hu Itthon

Száz lélegeztetőgépet ajándékozunk Ukrajnának, olyat is, ami a magyar kórházakban néha elfüstölt

Az eszközöket ingyen kapja meg a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, amely aztán ukrajnai egészségügyi intézmények részére
... el a lélegeztetőgépeket. Köztük olyanokat is, amelyekből sokat használtak a magyar kórházakban is, de minden tizedik füstölt – ezek
Nem először ajándékoz lélegeztetőgépeket az Orbán-kormány Ukrajnának, ottani egészségügyi intézményeknek. A csütörtök esti Magyar
... megjelent kormányhatározat szerint ezúttal összesen 100 darab lélegeztetőgépet küld Magyarország, méghozzá a Magyar Ökumenikus
... 78 ezer eurós, vagyis mai árfolyamon mintegy 30 milliós darabáron. Mivel sok volt belőle, ez a típus nagy számban került annak idején a

105 éves napi melegrekord dőlt meg csütörtökön Újpesten

105 éves napi melegrekord dőlt meg csütörtökön Újpesten

Hivatalosan is kérelmezték a magyar EUFOR-erők kivonását Boszniából

Hivatalosan is kérelmezték a magyar EUFOR-erők kivonását Boszniából

Mégis mi a logika Trump ámokfutásában? – Csizmazia Gábor a Fülkében

Mégis mi a logika Trump ámokfutásában? – Csizmazia Gábor a Fülkében

Giorgia Meloni, Orbán Viktor, és az ózdi kohászok  │ Elvitelre

Giorgia Meloni, Orbán Viktor, és az ózdi kohászok │ Elvitelre

2026-ban jöhet az Apple első összehajtható iPhone-ja – itt van minden, amit a mobilról tudni lehet

2026-ban jöhet az Apple első összehajtható iPhone-ja – itt van minden, amit a mobilról tudni lehet

Rácz András szerint Orbán a vélemény-szavazással csak el akarja terelni a figyelmet arról, hogy megvétózta az EU katonai segélyét Ukrajnának

Rácz András szerint Orbán a vélemény-szavazással csak el akarja terelni a figyelmet arról, hogy megvétózta az EU katonai segélyét Ukrajnának

Öt állítás a klímaváltozással kapcsolatban, amit érdemes észben tartani

Öt állítás a klímaváltozással kapcsolatban, amit érdemes észben tartani

Karácsony: Orbán nyilván nem azt akarta mondani, hogy ami jár az arab befektetőnek, az nem jár a budapestieknek

Karácsony: Orbán nyilván nem azt akarta mondani, hogy ami jár az arab befektetőnek, az nem jár a budapestieknek

„Maga bokszolt férfival” – Hámori Lucával zárta a sűrű nőnapot Orbán Viktor

„Maga bokszolt férfival” – Hámori Lucával zárta a sűrű nőnapot Orbán Viktor

A címlapról ajánljuk