Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Kovács Bálint Kult

Le kell menni vidékre! Oké, de mit csináljunk ott?

Szinte már az tűnik természetesnek, hogy minden állami támogatás nélkül készült el az utóbbi pár hónap legfontosabb magyar filmje, a
Majd én mindenkit megmentek, gondolta a jómódú, fehér bőrű, fővárosi, diplomás értelmiségi, aki pár napra lement egy magyar
... magyar film, illetve mégsem, mert épp az az egyik legjobb benne, hogy teljességgel hiányzik belőle az a gúny, ami a fenti mondatokba
... belehallható. Keserű önvallomásként és a magyar társadalom pontos látleleteként, két szinten is működik Boross Martin filmje. Boross

Dobszay János hvg360

Balog lemondásának elsősorban politikai okai lehettek, hiszen Orbán számára is terhessé vált

amelynek hatására a magyar egyházi vezetők megtagadnák a NER-t, melynek értelmében az állami pénzek ára a kormánypolitika
így a minap a templomkapu taszító hatásáról a  kegyelmi botrányban fő szerepet játszó Balog Zoltán püspök dicstelen története kapcsán .
... Balog látszólag még hezitált, hogy maradjon-e a magyar reformátusok első embere, vagyis a zsinat lelkészi elnöke. A mellette érvelők –
... is”. Hogy ténylegesen mekkora szerepe volt Balognak abban, hogy a magyar reformátusok az elmúlt években jóval a felekezeti tagok

HVG360 hvg360

Nemzetközi lapszemle: Az EP alelnöke sejti, hogy esélytelen a magyar támogatások miatt kezdeményezett per

Bevándorlási Hivatal gyanúja szerint több kárpátaljai magyar visszaél a menedékjoggal. A WizzAir ismét a legrosszabb fapados
hónapon át megrekedt, mert a magyar kormány (a török elnökkel együtt) akadályozta a csatlakozást, amivel kiábrándította az USA-t és a
... csak mostanában került elő. A bírálók szerint a politikus igazából így akart kijutni a zsákutcából, amely rengeteget ártott a magyar
... december közepén megszületett a döntés, a magyar reformok még nem is léptek életbe. Ráadásul Orbán arról ismert, hogy amint eléri

HVG360 hvg360

Die Presse: Nagy a vita Magyarországgal a GYSEV miatt

Évek óta megy a harc a magyar és az osztrák kormány között a közös vasúttársaság miatt, de most már végleg elmérgesedett a viszony
..., hogy még a nagy Orbán-barátnak számító FPÖ is azt mondja: meg kell védeni a nemzeti
az sem hozott eredményt. A csúcs az volt, hogy az év végén a magyar közlekedési tárca simán menesztette a GYSEV osztrák
... szorgalmazta, hogy az ÖBB, vagyis az osztrák vasút váljon ki a közös vállalkozásból, miután egy évvel korábban megszerezte a MÁV Cargot. A
... kormánynál, mert ha bejön a terv, akkor a magyaroknak kétharmados többségük lenne, vagyis onnantól kezdve ők diktálhatnának. Így most

Galicza Dorina Élet+Stílus

“A biztonságérzet az, amit nem vagyok hajlandó feladni” - Ukrán menekültek magyarországi élete, III. rész

hagyta el a háború sújtotta országot, többségüknek nem hazánk volt a végcél. Akik mégis itt maradtak, azoknak magyar nyelvtudás
azt még gyorsan feltekeri, mielőtt leülünk beszélgetni. Bár a munkájában boldogul úgy is, hogy nem tud magyarul, hamar kiderül
... tanulhatna, látom rajta, hogy magyarul egyre nehezebben megy neki, én pedig nem nagyon tudok segíteni, így is elviszi a szabadidőm nagy
... próbálkozik ilyenkor. Időközben ő is elkezdett magyarul tanulni, eddig nagyjából tíz órát vett, de elképesztően nehéznek tartja, nem is

MTI Világ

A román miniszterelnök szerint sosem lesz "semmilyen Székelyföld" Romániában

Marcel Ciolacu szerint nem a "magyar etnikumú románok" ellen kell összefogni Marosvásárhelyen, hanem egy jobb városvezetés megválasztása
... esetben magyar etnikumú barátai vannak, és nem kizárt, hogy magyar etnikumú románokkal fognak házasodni
etnikumú tagjait, nem akar gyűlöletet szítani azokban a román fiatalokban, akiknek adott esetben magyar etnikumú barátai vannak, és
..., hogy magyar etnikumú románokkal fognak házasodni. Úgy vélekedett: nem kell visszatérni a soviniszta diskurzushoz, és azt sem tartja
..., hogy a marosvásárhelyi román pártok valakik ellen, a "magyar etnikumú románok" ellen fogjanak össze a közelgő önkormányzati

Lengyel Tibor Itthon

Nagykövetként szolgál tovább a katonai titkosszolgálat leváltott főigazgatója

Béres Jánost, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat volt főigazgatóját északra küldi Szijjártó Péter, de csere lesz a kairói magyar
A litván főváros, Vilnius magyar nagykövetségének vezetését veheti át hamarosan Béres János, a katonai titkosszolgálat néhány hónapja
... leépítési hullám zajlott a magyar katonai hírszerző és elhárító szervnél, méghozzá ugyanannak a „fiatalítási” hullámnak a részeként
... az egyetlen olyan magyar nemzetbiztonsági szolgálat, amely még nem a Rogán Antal vezette tárca hatáskörébe tartozik Béres János

hvg.hu Itthon

Kiderült, miért kapott diplomata-útlevelet a Csíki Sör tulajdonosa

Lénárd András egyébként már nem „sördiplomata”, miután kiderült, hogy hogyan próbálta megúszni a gyorshajtási ügyét a magyar okmányát
„A külgazdasági tevékenység sikerének előmozdítása érdekében kapott diplomata-útlevelet Lénárd András”, a Csíki Sör tulajdonosa – közölte
..., hogy a Magyar Hang megírta: Lénárd ezzel a magyar okmánnyal próbált kibújni a felelősség alól, amikor gyorshajtáson

hvg.hu Itthon

Blokkolta Magyarország az uniós tagállamok állásfoglalását a háború második évfordulójára

A Szabad Európa úgy tudja, hogy a magyaroknak „túl erős volt a
Nem járult hozzá a magyar kormány annak a közös európai uniós nyilatkozatnak az elfogadásához, amelyet az ukrajnai háború 2022
..., ha mind a huszonhét tagország beleegyezik. A Szabad Európa úgy tudja, hogy a magyar kormány bármiféle konkrét magyarázat nélkül
... egy diplomata szerint a szövegezés „egyszerűen túl erős volt számukra”. Az utóbbi években számos közös EU-s nyilatkozatot torpedózott meg a

hvg.hu Itthon

Magyar Péter rendszeren belüli támogatókról és arról beszélt, alapít-e saját pártot

„Orbán Viktor kezében biztosan összefut minden fontos politikai döntés, de úgy látom, a gazdasági, pénzügyi döntéseket más érdekcsoportok mozgatják”
képződmények működnek” – többek között erről beszélt Magyar Péter a Magyar Hang nak adott interjúban. Varga Judit volt
..., aki a kegyelmi botrány farvizén állt bele a NER-be. Életéről és karrierjéről itt írtunk hosszabban: Magyar szerint „ezt a
... nemcsak a Fidesz, de Gyurcsány érdeke is, Magyar szerint egymást tartják fenn. Valós igény van egy olyan új, középen álló

hvg.hu Tech

Elindult az új magyar hotelrendszer: a szállodák és a vendégeik is használhatják

Okosotthonnal kombinált komplex szállodaüzemeltető rendszert indított egy magyar vállalat. A Hotelify okoshoteles alkalmazás
a Hotelify néven új szolgáltatást indító, magyar alapítású Smart Hotel Solution közleménye idézi annak apropóján, hogy megkezdték a
... magyar alapítású Chameleon Smart Home okosotthon-megoldásaira épülő okosszoba-technológiák (pl. a világítás és a klíma vezérlése), de

hvg.hu Élet+Stílus

Népviseleti motívumok ihlette ruhában mutatkozott be Indiában Magyarország Szépe

A Miss World szépségverseny nyitóünnepségén Hacsi Boglárka magyaros kreációban vonult fel
olyan ruhában és fejdíszben lépett közönség elé, amelyen magyar népviseleti motívumok is megjelentek. A verseny külön programpontja
...” az országuk nemzeti viselete ihletette ruhában vonulnak fel. A magyar szépségkirálynő a Winona Couture kreációját vette fel, amely

HVG360 hvg360

Nemzetközi lapszemle: Svéd hadifelszerelést venne a magyar kormány a NATO-tagságért cserébe?

leessen némi hadfelszerelés a magyar hadsereg számára. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint a NATO négy vezető hatalma támogatja
és ez mindenképpen diplomáciai vereség a számára. Vagyis még a belépés utolsó méterei is igen rögösek Stockholm számára, habár ha minden jól megy, a
... magyar kollégája meghívására, hogy majd a ratifikálás után utazik. Ám most kénytelen asztalhoz ülni Orbánnal, már csak azért is, mert
... tette a magyar korrupciót, az urambátyán-rendszert és a jogállam leépítését. Svédország viszont biztos volt abban, hogy meglesz a

Megan Foxszal reklámozzák a Hell jegeskávéját

Megan Foxszal reklámozzák a Hell jegeskávéját

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Lecsaptak az Elon Musk-utálatra: kedvezményt kínál ez a kínai márka, ha valaki lecseréli a Tesláját

Lecsaptak az Elon Musk-utálatra: kedvezményt kínál ez a kínai márka, ha valaki lecseréli a Tesláját

Kézi játékkonzolként éled fel az ikonikus Nokia N97

Kézi játékkonzolként éled fel az ikonikus Nokia N97

Ígéretet tett Hankó Balázs Szörényi Leventének

Ígéretet tett Hankó Balázs Szörényi Leventének

FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

Strasbourgig is elmennének Kenderesi Tamásék, hogy bizonyítsák az igazukat a doppingügyben

Strasbourgig is elmennének Kenderesi Tamásék, hogy bizonyítsák az igazukat a doppingügyben

Bod Péter Ákos: A 2022-es osztogatás felét jelentette be Orbán, mert többre nincs pénz

Bod Péter Ákos: A 2022-es osztogatás felét jelentette be Orbán, mert többre nincs pénz

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

A címlapról ajánljuk