Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI / hvg.hu Tech

Háromszázezer iPad fogyott az első napon

Egyesek szerint ezzel a mennyiséggel az iPad a várakozásoknak megfelelően teljesített, míg mások szerint a megjelenés előtti héten keltett
Az első eladási adatok már tartalmazzák a hónapokkal korábban leadott rendeléseket, amelyeket a hétvégén szállítottak ki vagy adtak át

MTI Shake

Blairék tüzes húsvéti reggelije

Tűzoltók csatlakoztak Tony Blair és neje húsvét hétvégi reggelijéhez, miután a kenyérpirítóból kiáramló füst miatt működésbe lépett a

MTI Shake

A Titánok harca a box-office lista csúcsán

forgalmazásának első hétvégéjén 64,1 millió dollárt (12,6 milliárd forint) hozott az amerikai és a kanadai moziknak és 44,2 millió
Az 1981-es Titánok harcának remake-je április 2-án került a filmszínházakba, és az első hétvége bevétele megfelelt a filmipari
... figyelő Exhibitor Relations becslése szerint az észak-amerikai mozikban elért 64,1 millió dolláros hétvégi bevétel húsvéti kasszasiker

MTI Itthon

Kezdődik a balatoni hajózási idény

A 164. hajózási idényt nyitja meg ezen a hétvégén a Balatoni Hajózási Zrt., amely szombaton indítja első menetrend szerinti és sétahajó

hvg.hu Napi merítés

Lanyha a kampány, de egyre durvább!

A hétvégén látható riportfilmben a Tv2 elkísérte Orbán Viktort egyik
A hétvégén látható riportfilmben a Tv2 elkísérte Orbán Viktort egyik kampánynapján. A Fidesz miniszterelnök-jelöltje a kampány

Gazdaság

Görögország új kötvénnyel teszteli a bizalmat

mennyire bízik a minapi EU-csúcson Görögország számára kidolgozott pénzügyi segélymechanizmusban - írta a hétvégi Financial
költségvetési és adóssággondokkal küszködő Görögország megsegítésére. A Financial Times hétvégi kommentárja szerint ez a megoldás az

Izsák Norbert Gasztro

VinCE 2010: ott voltunk

Vajon milyen következtetést vonna le az a marslakó a magyar borügyi állapotokról, akit jó szerencséje véletlenül Budapestre, a Corinthia Grand Hotel

MTI Itthon

Napos hétvége után borúsabbra fordul az idő

A hétvégén kellemesen meleg idő lesz, sok napsütéssel, a jövő hét elején azonban átmenetileg borongósabbra fordul az időjárás, és kisebb
valószínű. Ezt követően azonban ismét melegszik az idő a következő hétvégéig, de a távolabbi kilátások szerint a jövő hét szombaton

MTI Kult

A Prodigy is fellép a VOLT fesztiválon

Július első hétvégéjén a korábban bejelentett világsztárok mellett többek között a Prodigy, a Kruder & Dorfmeister páros és a Haydamaky

1
287 288 289 290 291
338
Elmondták, milyen új Nagykörutat álmodik a főváros - széles bringasáv jön, de az áruszállítókra is gondolnak

Elmondták, milyen új Nagykörutat álmodik a főváros - széles bringasáv jön, de az áruszállítókra is gondolnak

Mol-egyetem lehet a Műegyetem: pár hét múlva kikerül a BME az állami fenntartásból

Mol-egyetem lehet a Műegyetem: pár hét múlva kikerül a BME az állami fenntartásból

A Ford vezére szerint Trump vámháborúja már most „sok költséget és káoszt” okozott az amerikai üzleti életben

A Ford vezére szerint Trump vámháborúja már most „sok költséget és káoszt” okozott az amerikai üzleti életben

Tömegbe hajtott egy autós Münchenben, sokan megsérültek

Tömegbe hajtott egy autós Münchenben, sokan megsérültek

Sorra zárják be a Magyarországon is terjeszkedni akaró Mere orosz diszkontlánc boltjait

Sorra zárják be a Magyarországon is terjeszkedni akaró Mere orosz diszkontlánc boltjait

„Meg akarta ijeszteni” áldozatát a dohánybolti késelő, mert szerelmes belé

„Meg akarta ijeszteni” áldozatát a dohánybolti késelő, mert szerelmes belé

Berepült egy orosz katonai repülőgép a lengyel légtérbe navigációs hiba miatt

Berepült egy orosz katonai repülőgép a lengyel légtérbe navigációs hiba miatt

Halálos lehet a túlzott energiaital-fogyasztás?

Halálos lehet a túlzott energiaital-fogyasztás?

A 98. percben bukta el a győzelmet a Liverpool a városi rivális ellen

A 98. percben bukta el a győzelmet a Liverpool a városi rivális ellen

A címlapról ajánljuk