Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Itthon

Brókerbotrány: PM-vizsgálat a PSZÁF felelősségéről

Állami Felügyeletét (PSZÁF) a K and H bankcsoportnál kialakult helyzetért, közölte szerdán a
a felügyelet a K and H bankcsoportban kialakult gyakorlat megelőzése, illetve megszüntetése érdekében. A PSZÁF elnökének válasza nem

Itthon

Várja a Szászra vonatkozó vizsgálat eredményét a kormány

vizsgálatot indított a PSZÁF-elnök tevékenységére vonatkozóan; Jánosi György, a párt választmányi elnöke felvetné a K and H ügyet az
például Gyurcsány Ferenc jelenlegi sportminiszter korábbi ingatlanvásárlását, illetve a K and H brókercégének botrányát. Kovács
.... A Pénzügyminisztériumnál jelenleg is folyik a Szász tevékenységére vonatkozó vizsgálat, amely azt hivatott tisztázni, hogy a K and H

Gazdaság

Segélynyújtásra kényszerülnek az új EU-tagállamok

brit hetilap, a The Economist legutóbbi száma, amely szerint ezek az országok immár maguk is
Bár az EU-normák szerint ezek az országok még mindig szegények, az igazán komoly gazdasági nehézségeket már maguk mögött hagyták - véli a
... lévő, egykori szovjet tagállamok gazdasági, politikai stabilitása mielőbb helyreálljon, és ennek érdekében fogják kérni, hogy az Európai Unió a

Gazdaság

Elérhetetlen focitávlatok

Európa nyugati részén továbbra is nagy üzlet a labdarúgás. A Deloitte and Touche pénzügyi tanácsadó cég által a napokban közölt
Németország 100 milliós üzemi eredményt könyvelhetett el, Franciaország és Olaszország jelentős üzemi veszteségekről számoltak be. A Deloitte

Itthon

Kulcsár figyelmeztette ügyfeleit pénzük kimenekítésére

Kulcsár Attila, a milliárdos sikkasztással vádolt bróker többeket figyelmeztetett a K and H Equitiesnél zajló vizsgálat megkezdése
hivatkozva „az ügy jelen állásában" nem kívánt további részletekről nyilatkozni. Kulcsár Attila, a K and H Equities milliárdos
... az ügyészség a nyomozó hatóságot. Hétfőn a K and H bank bejelentette, hogy a K and H Equities magyar és nemzetközi

Itthon

Szász élesen reagált a PSZÁF-ot bíráló kormányzati nyilatkozatokra

Szász Károly szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) nem tudhatott korábban a K and H brókercégénél történt
a rendelkezésére bocsátanak, így nem róható fel a PSZÁF-nak, hogy évekre visszamenőleg nem tudta feltárni a K and H Equitiesnél
... a K and H Equitiesnél tudatos bűncselekmény-sorozat történt. Mivel a PSZÁF-nak nincs nyomozati jogköre, a visszásságokra csupán akkor

Itthon

A PSZÁF cáfolja felelősségét a brókerbotrányban

tájékoztatása alapján felvetik a felügyelet felelősségét a K and H brókercégének ügyében. Korábban a Pénzügyminisztérium és a kormányfő
A Pénzügyminisztérium szerint a felügyelet már 1998-ban felfedezett a K and H Bank értékpapírcégénél egy olyan ügyfél-nyilvántartási
... hosszabb ideje tudhatott a K and H-bankcsoportnál folyó visszaélésekről, Medgyessy Péter kormányfő pedig szerdán szerdán közölte: a K

Itthon

Medgyessy szerint a PSZÁF is felelős a brókerbotrányban

a Kulcsár-ügyben. A kormányfő a közszolgálati televízióban, a szóvivő pedig a kormányülés után vetette fel, hogy a szervezet, illetve annak vezetője
A K and H Bank óriási felelőtlenséget követett el a Kulcsár-ügyben, és a PSZÁF-nek is rá kellett volna bukkannia arra, hogy valami nincs
..., amelynek elnöke már egy éve megakadályozhatta volna a K and H-nál kialakult ügyeket. A kormányszóvivő hozzátette, ha a kormány ezen
... Attila évek óta folytatta brókeri tevékenységét, felvetődik a kérdés, mi a magyarázat arra, hogy a K and H Bank ellenőrzésén nem akadt

Itthon

K and H: újabb feljelentés pénzmosás miatt

A K and H Bank, mint a K and H Equities magyar tulajdonosa kedden újabb büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettes vagy
a pénzintézet kommunikációs igazgatósága szerdán. A közlemény emlékeztet rá, hogy az ügy kipattanásakor kiderült: a K and H
... ügyfél számlája esetében az elszámolásokat meghamisították, az ügyfeleket nem a valós hozamokról értesítette a brókercég. Ezek az ügyfelek a K
...-shore cégeken keresztül teljesített átutalások felvetik a pénzmosás lehetőségét, állítja a bank. Ezzel párhuzamosan a K and H

Karrier

Újabb vezető távozik a K and H-tól

Közös megegyezéssel megszűnik a K and H vállalati és befektetési banki üzletágát vezető Zarnóczi Tibor munkaviszonya. A pénzintézet és
... négy éve vezető szakember közösen döntött a munkaviszony 2003. augusztus 6-i hatályú megszüntetéséről - közölte a K and
hagyja jóvá. A megbízott vezérigazgató 1999-től a K and H Bank belga tulajdonosánál, a KBC Banknál az Ázsia-Csendes-óceán térség
... volt, ahol a hat ország tíz fiókjáért felelt. Július 10-én Rejtő E. Tibor, a K and H Bank akkori vezérigazgatója "a K and
... feltárt tények alapos értékelése után", "egyedi indoklással" nyújtotta be lemondását. Kulcsár Attilát, a K and H brókercége befektetési

Gazdaság

Megbízott vezér a K and H Bank élén, folyik a belső vizsgálat

A K and H Bank igazgatósága hétfői ülésén elfogadta Rejtő E. Tibor vezérigazgató és Ludo Jacobs vezérigazgató-helyettes lemondását és a
... megbízott vezérigazgatóként John Hollows-t nevezte ki. A bank határozatlan időre kötött szerződést Hollows-zal és tovább keresi a K and
A K and H Equities-nél folyó belső vizsgálat eddigi eredményei szerint több munkavállaló is érintett lehet az eddig Kulcsár Attila
... vizsgálatot, és teljes mértékben együttműködnek a nyomozóhatóságokkal és felügyeleti szervekkel. A K and H Equities-nél történt
... a sajtóosztály munkatársa. A kárigények kifizetése valószínűleg így nem jelenik meg a K and H Bank könyveiben; ez várhatóan az

Itthon

Kulcsár Attilának állandó MeH-belépője volt

képviselte a pénzintézetet hivatalosan. A Fidesz szerint a K and H Bank brókercégének botránya mára elérte a kormányt
A Fidesz szerint a K and H brókercégének botránya mára elérte a kormányt azzal, hogy kiderült, Kulcsár Attilának állandó belépője

Gazdaság

PSZÁF: részleges felfüggesztés a K and H Equities Rt.-nek

Szeptember 30-ig felfüggeszti a K and H Equities kereskedési jogát a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - jelentette be a
... pénteken. Közben a K and H Bank megállapodást kötött egy, a K and H bankcsoporton kívüli brókercéggel, hogy a K
A PSZÁF-határozat szerint a felfüggesztés kiterjed a K and H Equities befektetési szolgáltatási, kiegészítő befektetési
... nem lehet. Bírósági felülvizsgálata azonban kérhető a határozat kézbesítésétől számított 30 napon belül. A döntés valószínűleg nagy érvágás a K
... hazai bróker volt a börze azonnali piacán, több mint 263 milliárd forintos forgalommal. A K and H Bank időközben bejelentette, hogy

Itthon

A cinizmus hava

Libéria tiszteletbeli konzulja azért választotta sofőrjének a K and H Equities sikkasztással vádolt brókerét, mert ő volt a bankban az
Nagy Károly, Libéria tiszteletbeli konzulja, aki EU-ügyekben jártas sofőrt keresett maga mellé, s véletlenül éppen Kulcsár Attilára, a K

Világ

A Kelly-ügy válságba sodorhatja a BBC-t

a kormányzótanács vésztanácskozásának összehívását követeli - írta a keddi The Times. A napilap értesülése szerint a rádió vezetése
katonapolitikai tudósítója mennyire pontosan idézte a forrást. A keddi The Times értesülése szerint a Kelly-öngyilkosság ügyében
... idejére megvonták Gilligan mikrofonengedélyét, jóllehet hivatalosan nem függesztették fel állásából a riportert. A brit The Independent

Itthon

PSZÁF: Kulcsár pénzmosási ügyekben is érintett lehet

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) kiegészítő feljelentést tett a rendőrségen a K and H Equities ügyében. A
A K and H Equitiesnél jelenleg folyó felügyeleti vizsgálat részeredményeként a PSZÁF hétfőn a rendőrségen és az ügyészségen kiegészítő
... "a K and H Befektetési Rt. és az ABN AMRO Equities (Hungary) Értékpapírkereskedelmi Rt. közötti ügyfélállomány-átruházás során a 2001
... a felügyelethez bejelentett átruházott állomány adatai nem egyeztek meg a ténylegesen átruházottakkal". A K and H Bank vizsgálatánál

Az iráni Forradalmi Gárda súlyosan megfenyegette Izraelt, amiért behatoltak Szíriába

Az iráni Forradalmi Gárda súlyosan megfenyegette Izraelt, amiért behatoltak Szíriába

Kilencezer-kétszáz tonna olajszármazékot szállított a Kercsi-szorosnál szerencsétlenül járt két orosz tankhajó

Kilencezer-kétszáz tonna olajszármazékot szállított a Kercsi-szorosnál szerencsétlenül járt két orosz tankhajó

Újra van közvetlen vasúti járat Kijev és Budapest között

Újra van közvetlen vasúti járat Kijev és Budapest között

Naponta egymilliárdszor kérdeznek tőle az emberek, de nem a Google kereső – mi az?

Naponta egymilliárdszor kérdeznek tőle az emberek, de nem a Google kereső – mi az?

Lelőtte magát a UnitedHealthcare-vezérigazgató gyilkosa? Kiakadt a BBC, miután súlyos tévedéssel foglalta össze egy hírüket az Apple eszköze

Lelőtte magát a UnitedHealthcare-vezérigazgató gyilkosa? Kiakadt a BBC, miután súlyos tévedéssel foglalta össze egy hírüket az Apple eszköze

Tömegbaleset volt az M6-oson, lezárták a sztrádát

Tömegbaleset volt az M6-oson, lezárták a sztrádát

Öt, egymásnak is ellentmondó vallomással állt elő Till Tamás gyilkosa, aki már tagadja bűnösségét

Öt, egymásnak is ellentmondó vallomással állt elő Till Tamás gyilkosa, aki már tagadja bűnösségét

Ég a szemét a Kacsóh Pongrác úti felüljárónál, lassabban járnak a vonatok

Ég a szemét a Kacsóh Pongrác úti felüljárónál, lassabban járnak a vonatok

Bécs közepén verték meg úgy az osztrák focistát, hogy koponyaalapi törése lett

Bécs közepén verték meg úgy az osztrák focistát, hogy koponyaalapi törése lett

A címlapról ajánljuk