Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Hírek

Nem mindig a zuhanó cicák hibásak, ha behorpad az autó

Oroszországban komoly kárt tett egy autóban egy macska, amely egy ötödik emeleti lakásból esett rá. A kocsi azonban szabálytalanul parkolt, így az
visszapillantó tükre eltört, a szélvédő megrepedt és karmolások is csúfítják – olvasható a RIA Novosztyi orosz hírügynökség honlapján. A

MTI Világ

A világ legnagyobb folyami expedíciója ért Budapestre

Augusztus 13. és szeptember 26. között az expedíció hajói 6 hét alatt összesen mintegy 2400 kilométert tesznek meg 10 országon keresztül
közölte: augusztus 13. és szeptember 26. között a JDS3 hajói 6 hét alatt összesen mintegy 2400 kilométert tesznek meg 10 országon

MTI Gazdaság

Olcsóbban bankolhatnak a katonák az OTP-nél

rendkívül jelentős, hiszen például egy 10 millió forintos hitel esetében évi 100 ezer forint megtakarítást
rendkívül jelentős, hiszen például egy 10 millió forintos hitel esetében évi 100 ezer forint megtakarítást jelent. A dolgozók az

MTI Gazdaság

Matolcsyék ma megint kamatot vághatnak

Kamatdöntő ülést tart ma a jegybank monetáris tanácsa, az elemzők többsége további, de az eddigieknél alacsonyabb, 10 bázispontos
kamatcsökkentési ciklus, amelynek végén 3-3,5 százalék lehet az irányadó ráta. Akkor jelezte azt is, hogy kisebb lépésekben, esetleg 10

MTI Gazdaság

Közgazdászok: a hiány a legveszélyesebb Amerikában

többsége azonban aggasztóbbnak tartja a jövőbeni, 10-20 év múlva fellépő hiányt, mint a
százalék szerint a következő 10 év deficitjei okozzák majd a legtöbb problémát. A közgazdászok 39 százaléka szerint egyszerre lesz

hvg.hu Tech

Hatalmas TV érkezett

A napokban került az európai boltok polcaira a Sharp legújabb, 177 cm-es képátlójú AQUOS LED 3D televíziója. Az LE747-es széria LED

MTI Itthon

Megbüntetik a rezsicsökkentést nem reklámozó közműcégeket

sajtótájékoztatóján a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője. A közműcégek ezeken nem megfelelően tüntették fel a
Németh Szilárd közölte: a vonatkozó törvény alapján a szolgáltatóknak számlánként 10 ezer forintnyi kötbért kell fizetniük a

MTI Világ

Drágább lesz Romániában vonatozni

Szeptembertől drágulnak Romániában a vonatjegyek, az utasoknak egyes szakaszokon akár 10 százalékkal is többet kell fizetniük egy
kiderül, hogy a megtett távolságoktól, valamint a vonat besorolásától függően 0,9 százalék és 10 százalék közötti jegyár-emelkedésre

hvg.hu Ingatlan

Milliárdokba kerül a legdrágább magyar lakás

Eladó a legdrágább magyar lakás a Várban, és annyiba kerül, mint más helyeken egy 10-20 szobás villa
a kategóriában jellemzően kiváló lokációjú balatoni vagy budai fejlesztési területeket, többszintes, akár több épületből álló, 10-20

hvg.hu Gazdaság

Bajnaiék szerint "meglepően őszinte" közleményt adott ki az MNB

dilettáns gazdaságpolitikai intézkedései hatására elszabadult forintárfolyam miatt kerültek hátrányba a forinthitelesekkel szemben. Ma a forint több
Emlékeztetnénk: ma a forint több mint 10 százalékkal ér kevesebbet az euróval és 30 százalékkal a svájci frankkal szemben, mint
... kormányához köthető intézkedést, amely szerint aki elveszíti a munkáját, két év türelmi időt kap a törlesztésre, amikor csak havi 10

hvg.hu Tech

Szeptember 20-án jelenhet meg az új iPhone

Nem sokkal a szeptember 10-ei bemutató után már piacra is kerülhet az Apple (két) új
iPhone 5S néven pletykált telefon mellett idén egy  olcsóbb, műanyag iPhone 5C is lehet. A készülék(ek)et várhatóan szeptember

1
374 375 376 377 378
693
Furcsa gondolatok: ön is érezte már úgy, hogy ugrani kellene a mélybe, amikor nagyon nem lett volna jó ötlet?

Furcsa gondolatok: ön is érezte már úgy, hogy ugrani kellene a mélybe, amikor nagyon nem lett volna jó ötlet?

Most bizonyították be, hogy meglepően sokáig sötét bőrük volt az európaiaknak

Most bizonyították be, hogy meglepően sokáig sötét bőrük volt az európaiaknak

Albánia most már biztosan betiltja a TikTokot

Albánia most már biztosan betiltja a TikTokot

Mégsem fideszezett Majka az Aréna-koncertjén

Mégsem fideszezett Majka az Aréna-koncertjén

És akkor a kormány rácsodálkozott, hogy csak nem sikerült földbe döngölni az inflációt

És akkor a kormány rácsodálkozott, hogy csak nem sikerült földbe döngölni az inflációt

Fennhangon ment az üvöltés, hogy nincsen nőnap virág nélkül 

Fennhangon ment az üvöltés, hogy nincsen nőnap virág nélkül 

RTL: Nemi erőszak gyanúja miatt nyomoznak egy gacsályi bentlakásos intézetében

RTL: Nemi erőszak gyanúja miatt nyomoznak egy gacsályi bentlakásos intézetében

Bindzsisztán az Arénában - nézegessen fotókat Majka koncertjéről

Bindzsisztán az Arénában - nézegessen fotókat Majka koncertjéről

Rémálom-forgatókönyvet emlegetnek a Disneynél, csak ez most nem mese

Rémálom-forgatókönyvet emlegetnek a Disneynél, csak ez most nem mese

A címlapról ajánljuk