Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Világ

Nem viccelnek a francia humoristákkal

utoljára szerepelt szerda reggel a francia közszolgálati rádióban - közölte Jean-Luc Hees, a Radio France elnöke a Le Monde című
főtitkárának teltkarcsú alkatát gúnyolta a humorista.   Guillont a franciák továbbra is rendszeresen hallhatják, ugyanis a Canal

MTI Tech

Romániában lehet Közép-Európa legrégebbi barlangfestménye

e hagyatékaiban. Francia kutatók és román barlangászok azonban most egy új díszített falú romániai barlang felfedezéséről tettek
Májusban egy francia szakemberekből álló csapat Clottes vezetésével megerősítette, hogy őskori alkotásokról van szó. A víz

MTI Világ

Sarkozy értekezletet tart a focikudarc miatt

Munkaértekezletet hívott össze a francia elnök szerda délutánra a válogatottnak a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon mutatott
ahonnan egy magángéppel folytatja szerda délután az útját Párizsba. A francia csapat többi tagja várhatóan csütörtök délelőtt érkezik

MTI Sport

A francia sajtó szerint Domenech provokatőr, aki gőgös és arrogáns

Az elmúlt napok felháborodott hangneme után a legtöbb francia napilap szerdán ironikus írásokban teljes kiábrándultsággal kommentálta
A sportlap szerkesztőségi írásában keserűen búcsúzik a franciák szakvezetőjétől: "Hihetetlen kudarc Domenech-nek, aki négy év alatt
... tulajdonságaira. A L'Équipe mellesleg követeli, hogy a sportminiszter ígéretének megfelelően a kormány érje el, hogy távozzanak a
... KOLLÉGÁJÁVAL, PARREIRÁVAL A Le Journal de la Haute-Marne arra emlékeztetett, hogy ha már játszani nem tudtak rendesen, a

hvg.hu Sport

"A franciák összevissza rohangáltak a pályán"

A keddi Dél-Afrika elleni meccs volt az utolsó lehetősége a francia válogatottnak, de nem tudott élni vele. Lesújtó világbajnoki
"Ha lehet ilyet mondani, a franciák feltették a koronát eddigi teljesítményükre a világbajnokságon - kezdte Esterházy Márton.
... a nészerűségvesztés, mint 2002-ben. A feszültség kívül-belül nagy, hiszen a francia válogatotton belül szinte már mindenki

MTI Sport

Megismétlődhet a szégyen: Franciaország búcsúzhat a focivébétől

Az elképzelés nélküli játszó francia válogatott ma könnyen búcsúzhat a focivébétől, és megismétlődhet a 2002-es szégyen, amikor vicc és
Raymond Domenech egy ponttal szerénykedő együttesét a csoport élén 4-4 ponttal álló Uruguay és Mexikó egy "békés" döntetlennel kiejtheti. A
... majd. A legutóbb ezüstérmes francia csapat eddigi teljesítményét, s a második meccs óta tapasztalható botránysorozatot nézve
... ki is eshet, a francia válogatott pedig egy Dél-Afrika feletti diadallal szintén továbbjuthat. "Ennek a csapatnak már nincsen

MTI Sport

Botrány Franciaországban a fociválogatott szereplése miatt

A francia válogatott hétvégi viselkedése a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon egy mélyre süllyedt ország szimbóluma, és a pénz
... hatalmának veszélyeire figyelmeztet - vélte hétfőn több francia politikus és szakszervezeti
A legkíméletlenebb azonban a francia sajtó, amely a politikusokhoz hasonlóan elsősorban nem a szövetségi kapitánnyal, Raymond
... felé" felirat különösen ironikusan hatott. A Le Figaro arra emlékeztetett, hogy nem először büntettek kizárással francia labdarúgót
... n szerint a francia futball válsága a korra jellemző cinizmus szimbóluma. "A kommunikátorok elhitetik velünk, hogy a játékosok a

MTI Sport

Zidane csalódott a francia válogatottban

Csalódottságát fejezte ki a francia labdarúgó-válogatott dél-afrikai világbajnokságon nyújtott teljesítményével kapcsolatban Zinedine
Ezt követően a francia válogatott játékosai tiltakozásul nem voltak hajlandók edzeni vasárnap, a csapatigazgató Jean-Louis Valentin

MTI Sport

Balhésorozat a francia válogatottnál

Nicolas Anelka kizárása ellen tiltakozásul nem voltak hajlandók edzeni vasárnap a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon szereplő
A francia labdarúgók döntésükről a közvéleményt közleményben tájékoztatták, a fogalmazványt a szövetségi kapitány, Raymond Domenech
... fel a francia sajtó képviselőinek az együttes főhadiszállásán. "A francia csapat valamennyi játékosa, kivétel nélkül
..., hogy ellenzi Nicolas Anelka kizárását, melyről a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) döntött." A Chelsea támadóját annak nyomán

MTI Sport

Hazaküldték a káromkodó Anelkát

Hazaküldték a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságról a szövetségi kapitánnyal tiszteletlenül beszélő Nicolas Anelkát, a francia
a francia sportági szövetség alelnöke szombaton délután az RTL Rádióban jelentette be, hogy a döntés megszületett, Anelkának haza kell
.... Ezt megelőzően a francia válogatott szállásán a szövetségi elnök Jean-Pierre Escalettes egyeztetett a történtekről a játékosokkal és a
..., hogy a szóváltás kiszivárgott az öltözőből. "Nekem mindenesetre nem volt célom, hogy destabilizáljam a francia válogatottat, melyet

MTI Sport

Anelka a kapitányt szidta, ezért maradt ki a csapatból

A mexikóiakkal szemben vereséggel végződő világbajnoki labdarúgó-mérkőzés második félidejében azért nem léphetett pályára a franciák
... Anelka, mert a szünetben trágár módon válaszolt Raymond Domenech szövetségi kapitánynak. Christian Teinturier, a Francia Labdarúgó
Az állítólagosan elhangzott trágár mondatokkal a címlapján jelent meg szombaton a L'Équipe című francia sportlap, amely néhány óra
... vagy pedig bocsánatot kellett volna kérnie. Nem jelenhetett volna meg újra a francia válogatott mezében. Senki nem viselkedhet így"
... csúcsminisztérium vezetője közleményében "visszafogottságra és méltóságra" kérte a francia válogatott valamennyi játékosát. "A

Lukács Andrea Shake

A határon túl világhírű Reigl Judit

Londonban és a francia fővárosban, de itthon ez még csak a második kiállítása. A hvg.hu a június 17-ei megnyitón készített interjút a
Kint mindenki gyors, hadarva beszél, szinte vibrál. Hiába tanultam meg magyar iskolában a franciát, fél évbe, majdnem egy esztendőbe

life-style.hu Shake

A francia nők mindent tudnak?

Nem tudnánk megmondani, a francia nők mikor váltak élő legendává, mindig is volt egy erőteljes varázsuk a divat
Nem tudnánk megmondani, a francia nők mikor váltak élő legendává, mindig is volt egy erőteljes varázsuk a divat miatt, talán Coco
... Guiliano első könyve, A francia nők nem híznak, amely megdöbbentő gyorsasággal vált világsikerré. Az eredetileg a Veuve Clicquot nevű
... beletrafált a közepébe. Mert a francia nők legendája (legalábbis részben) sajnos igaz. Talán nem pont úgy és nem pont annyira

MTI Sport

Kudarc Mexikó ellen: a franciák kapitánya keresi a szavakat

Keresi a szavakat és a magyarázatot Raymond Domenech, a francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a csütörtök esti, Mexikó
közutálatnak örvendő szakember. A franciák akkor sem biztos, hogy továbbjutnak, ha jövő kedden legyőzik a házigazda dél-afrikaiakat
... és Uruguay döntetlenje esetén búcsúznak. A mexikóiak ugyanakkor nem csak a franciák ellen aratott történelmi, első sikerüket

hvg.hu Sport

"Már abban sem vagyok biztos, hogy ezek a franciák legyőzik Dél-Afrikát"

Raymond Domenech csapata másodszor botlott a dél-afrikai vébén, és könnyen lehet, hogy innen már nincs felállás. Illés Béla, a hvg.hu szakértője
nem a latin-amerikaiak voltak. "A franciáké egyénileg nagyon jó együttes, a játékosok csupa erős bajnokság élgárdáiban játszanak, de
... is fantasztikus képességű focisták vannak a francia keretben. Más csapatban sincs ilyen ember, sőt, Mexikóban sem volt." A dél-amerikai
... továbbjutáshoz, így elképzelhető, hogy nem adnak bele majd mindent az utolsó fordulóban. Másrészt már abban sem vagyok biztos, hogy ez a

MTI Sport

Csak két kapusuk maradt a franciáknak

Két kapusa maradt a francia válogatottnak, mivel a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elutasította egy hálóőr utónevezését a
Raymond Domenech csapatának hétfői edzésén megsérült a harmadik számú kapus, a 29 éves Cedric Carrasso combizomszakadást szenvedett. A

1
409 410 411 412 413
528
„Forrongás érezhető Budapest utcáin” – helyszíni riport a Die Weltben

„Forrongás érezhető Budapest utcáin” – helyszíni riport a Die Weltben

„Háborúellenes költségvetést” nyújtott be Nagy Márton az Országgyűlésnek

„Háborúellenes költségvetést” nyújtott be Nagy Márton az Országgyűlésnek

2026-ban is nagy koppanás jöhet a választási osztogatás után

2026-ban is nagy koppanás jöhet a választási osztogatás után

Másodjára már megválasztották kancellárnak Friedrich Merzet

Másodjára már megválasztották kancellárnak Friedrich Merzet

Karintiai vendégszeretet, mediterrán hangulat

Karintiai vendégszeretet, mediterrán hangulat

Harmadik gyerekét várja Rihanna

Harmadik gyerekét várja Rihanna

Trumpék blokkolták a Harvard Egyetem szövetségi támogatásait

Trumpék blokkolták a Harvard Egyetem szövetségi támogatásait

Nyíllal átlőtt fejű kacsa úszkált a Balatonban

Nyíllal átlőtt fejű kacsa úszkált a Balatonban

Mennyi az idő a Holdon? A NASA mondhatja meg

Mennyi az idő a Holdon? A NASA mondhatja meg

A címlapról ajánljuk