Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Kult

Quimby-stílusban dolgozták át a Himnuszt Kiss Tibiék

Erkel Ferenc talákozása Kiss Tibiékkel: a magyar Himnusz gospelkórussal felturbózott, pörgős ritmusba ültetett verzióját szerintük
megzenésítését, de az a zeneszerzőnek sem tetszett, mondván, az „én általam ‘73-ban megzenésített Petőfi-versben nem volt „yeah”, hiszen

Hamvay Péter hvg360

Derdák András: Orbán felismerte, hogy nem kell megcsinálni, amire az emberek vágynak, elég beszélni róla

a Párizsi Magyar Intézet igazgatója volt, majd 2010-ben családjával Montpellier-be költözött. HVG-portré
képzésen vehetsz részt – én is elvégeztem egy közösségi hely vezetésére jogosító tanfolyamot. Itt nem érzed úgy, hogy magadra hagynak
..., és – részben bankkölcsönből – még egyszer ennyit ráköltünk. Az is erős érzelmi szál, hogy ezt az épületet az odamenekült protestánsok
... volt először főnököm.” Az SZDSZ a „programok helyett inkább a kütyükben hitt”, ő visszaszólt, kirúgták. 2006-ban elnyerte a Párizsi

hvg.hu Itthon

Elég csak fellapozni a hétfői Magyar Nemzetet, ha azt akarjuk megtudni, miről fog szólni a kormánykommunikáció a jövőben

Mutatunk három címet a hétfői lapszám első három oldaláról, segítsen megtippelni, hogy ez már az amerikai-magyar kapcsolatok
Miután az USA magyar nagykövete, David Pressman múlt héten bejelentette , hogy a Magyarországon működő Nemzetközi Beruházási Bank
...: Magyarország továbbra is abban érdekelt, hogy jó kapcsolata legyen az USA-val. Hétfőn, ilyen előzmények után az alábbi címek várták a

Kovács Gábor Ingatlan

Budapest bajban van, eladná a Rác Hotelt, ha akad, aki elviszi

kerülhet, de nem az ingatlaneladások fogják kihúzni a slamasztikából, az ingatlanok jó részét évek, sőt évtizedek óta nem sikerül
is folyamatosan fizetniük kell – minden mással kapcsolatban azonban szabad a pálya. A főpolgármester elmondása szerint az év eddigi
... egy részének átütemezését 2024-re. Másodszor Budapestnek a kormány hozzájárulására van szüksége egy fejlesztési hitel felvételéhez. A
... projektekre kell, hanem már elindított, részben már eredményeket felmutatni képes projektek folytatásához. Harmadszor a fővárosi

MTI Sport

Kovács Zsófia Eb-bronzérmes gerendán

A második legjobb eredménnyel jutott be a nyolcas döntőbe, a magyar csapatnak óvást kellett benyújtani az
Kovács Zsófia bronzérmet nyert gerendán vasárnap az antalyai torna Európa-bajnokságon. A háromszoros Eb-győztes magyar tornász a
... pontot kapott, ezzel úgy tűnt, 33 ezreddel lemarad a dobogóról. A magyar csapat azonban óvást nyújtott be az egyik elem megítélését
... a kivitelezésben jobb volt. Kovács gyakorlata az alábbi videón látható. Gerendán ez a magyar torna első Eb-érme. Kovács

hvg.hu Élet+Stílus

Adrien Brody Budapesten ünnepelte az ötvenedik születésnapját

A hollywoodi sztárok kedvenc magyar éttermében járt az Oscar-díjas
vezető Rosenstein Róbert a színésszel közös képe mellé. A magyar származású színész, aki A zongorista című filmdrámában nyújtott
..., amelyet Brady Corbet rendez, Tóth László magyar származású építész és felesége amerikai letelepedéséről és karrierjének alakulásáról

Murányi Gábor hvg360

Beszédes firkák József Attila rajzai – de mit keres a költőóriás a bridge-rovatban?

is fel-felbukkannak ismeretlen momentumok. Akár költészet napi meglepetésnek is tekinthető az a három elfeledett rajzocska, amely a
harcos publicista és radikális politikus, Zsolt Béla 2 generáció felel 3 kérdésre címmel a „fiatal költőt” olyan népszerű nagyságok
... be, mint Heltai Jenő író vagy Márkus Emília színésznő. A karcos publicisztikáival is nevet szerzett Ignotus Pál 1937 elején „egy nagy

Lengyel Tibor Itthon

A határon túli magyarok meccsnézésére készülhetett, de az online szavazásukra is jó lehet a kormány új terve

Az M4 Sporton a zavartalan online meccsnézést és a kormánypropaganda célzottabb “terítését” biztosan segíti a határon túli magyarok
részéről is a helyzet rendezésére. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes például már 2015 végén a Magyar Állandó
... meg és vonna be “a demokratikus közéletbe” a kormány. Méghozzá tervei szerint egy új, kifejezetten a határon túli magyaroknak szánt
... portállal. Ez közpénzből működne, és bár nem tudni, szándék van-e rá, elvben arra is alkalmassá tehető, hogy a határon túli magyarok

hvg.hu Gazdaság

És akkor egykori kémbankszékház Dunára néző kilátással olcsón eladó

Az amerikaiak szankciókat jelentettek be a Nemzetközi Beruházási Bankkal és vezetőivel szemben, mire a magyar kormány sietve kihátrált a
az egyetlen magyar Laszlóczki Imre , a pénzintézet alelnöke – már ez is elég rossz hír, de még sokkal kínosabb lehetett a kormány
... többségű, így a magyar részvétel nélkül az is kérdés, megmenthető-e egyáltalán a bank. Nagyon kellemetlen meglepetés érkezett: a
... követő hónapban is 25 százalék fölött maradt a magyar infláció , vagyis ugyan csökken, de azért arra, hogy egy hónap alatt 25,4-ről

Parászka Boróka hvg360

Parászka Boróka: Novák Katalint csak pár szó választja el az ellene tüntető román szélsőjobb mondandójától

A magyar államfő nagykárolyi beszédéből csak néhány szót kellett volna kicserélni, áthangolni ahhoz, hogy az bárhol elhangozzon, ahol a
a román szélsőjobbal. Akárhol bukkan fel, követik. Először tavaly májusban volt incidens, amikor Gyulafehérváron vett részt a
.... A magyar államfő magánlátogatáson volt a román-magyar határmenti kisvárosban, hogy szobrot avasson Kölcsey Ferencnek
... szelleme kísért. Az ukrán-román-magyar hármashatár közelében járunk. Közel a háborús ország, sokan menekültek erre, itt az Oroszország

Sztojcsev Iván Gazdaság

Kiszámoltuk, mennyivel fáj jobban az infláció a szegényeknek, mint a gazdagoknak

Hiába húzzák a bútorok vagy a kulturális kiadások lefelé az inflációt, ha több millió család havi pénzének jókora részét épp a két
minden magyar számára, de az egész társadalmon belül különösen rossz helyzetbe hossza a szegényeket. Az inflációt egyébként is
.... A mostani nagy magyar infláció egyik legnagyobb problémája ugyanis az, hogy két termékkör húzza fel egészen brutális módon: az
... az inflációt, akkor megnézi 140 különböző termékcsoport árának változását, és az alapján súlyozza őket, hogy az összes magyar vásárlási

hvg.hu Itthon

Cinizmusnak tartja az ukrán külügy Orbán kijelentését

A magyar miniszterelnök korábban azt mondta, hogy Ukrajna pénzügyi értelemben nem létező ország, és ha Európa nem finanszírozza tovább
Ukrajna támogatásával Európa elsősorban a maga biztonságát váltja meg. A magyar hatóságoknak hálásaknak kellene lenniük, amiért a

hvg.hu Élet+Stílus

Fülke: A családeltartó, nem síró, maszkulin férfi mítosza

Miért nem tudunk szakítani a férfi nemi dogmákkal sem? Közéleti podcastunkban megnéztük, milyen klasszikus, és egyúttal javarészt káros skatulyákba
kapcsolatban életben tart a magyar társadalom. Hallgassa meg az alábbi lejátszón, vagy bárhol, ahol podcastjait fogyasztja
... fel a hvg.hu podcastokra Spotify -on, Apple Podcastson , Google Podcastson vagy SoundCloudon ! 2:07: Mennyire valós
...? 27:36: Miért erősít rá a politika a nemi dogmákra? 30:28: Milyen magyar férfit akar látni a rendszer? 34:02: Miért elvetemült

Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

Kézi játékkonzolként éled fel az ikonikus Nokia N97

Kézi játékkonzolként éled fel az ikonikus Nokia N97

Peszkov az amerikai fegyverszállítások leállításáról: Ez a legjobb hozzájárulás a békéhez

Peszkov az amerikai fegyverszállítások leállításáról: Ez a legjobb hozzájárulás a békéhez

Kanállal szúrta ki egy beteg az ápoló szemét a kaposvári kórházban

Kanállal szúrta ki egy beteg az ápoló szemét a kaposvári kórházban

Világrekorder harcsát fogott a Dunából egy román horgász

Világrekorder harcsát fogott a Dunából egy román horgász

Egy katolikus iskola tanára pizsamapartit szervezett a nyolcadikos diákjainak, majd az egyik fiút szexuálisan zaklatta

Egy katolikus iskola tanára pizsamapartit szervezett a nyolcadikos diákjainak, majd az egyik fiút szexuálisan zaklatta

Orbán Viktor szerdán Emmanuel Macron meghívására Párizsban tárgyal a francia elnökkel

Orbán Viktor szerdán Emmanuel Macron meghívására Párizsban tárgyal a francia elnökkel

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

50 éves a VW Polo

50 éves a VW Polo

A címlapról ajánljuk