Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Karrier

Nem a túlképzés az oka a diplomások munkanélküliségének

A diplomások munkanélküliségnek okát, Magyar Bálint oktatási miniszter nem a túlképzésben, hanem a felsőoktatásban tanulók egyenetlen
túlképzés, de az államnak, mint mondta, az a feladata, hogy a belső arányokon változtasson. Magyar Bálint utalt arra, hogy míg korábban
... folyamat részeként a magyar felsőoktatás átáll a kétciklusú képzési rendszerre, s a rendszerből az első három év után már diplomával

Kult

Bemutatták a Sorstalanság gyermekfőszereplőjét

A filmben Köves Gyuri szerepét a 13 éves Nagy Marcell alakítja, akinek kilétét Koltai Lajos rendező mindeddig titokban
2,5 milliárd forintos költségvetésű film 920 millió forintos állami támogatással készül. A forgatás tavaly decemberben kezdődött, ám

Gazdaság

Matthäus nem szerződik Törökországba

a magyar válogatott szövetségi kapitánya nem költözik Isztambulba. A spanyol tréner a Real Madriddal kétszer nyert Bajnokok
Kivanc Oktay, a Besiktas alelnöke, kijelentésével új megvilágításba helyezve, egyszersmind meg is kérdőjelezve a magyar

Világ

Romániai választások: Funar elbukott

Tizenkét éves uralom után Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármesetere elveszítette a vasárnapi helyhatósági választást. A Romániai Magyar
az ellenzék jelöltje – aki legalább annyira kedveli az erdélyi magyarokat, mint fő támogatója – versenyezhet Russal a választók
... múlva esedékes második fordulón. „A tizenkét évig tartó feszült állapot, amely igencsak megkeserítette a helyi magyarság
... véget ér” – mondta Markó. A romániai magyarok máris elérték céljukat, nevezetesen azt, hogy Funar távozni fog – tette hozzá. Ám nem

hvg.hu non-base

Rudi Völler dicsérte a magyarok játékát

A német csapat még mindig nincs olyan formában, hogy falhoz szorítson egy olyan képességű együttest, mint amilyen a magyar – mondta
... vasárnapi vereségét követően a német szövetségi kapitány. Lothar Matthäus „kaiserslauterni csodának" titulálta a magyar csapat
Az 1954-es berni, német-magyar (3-2) világbajnoki döntő 50. évfordulójára rendezett találkozón a magyar
.... Nagyszerű győzelmet arattunk, amely önbizalmat adhat a jövőre – nyilatkozta a mérközést követően Lothar Matthäus magyar
... egy televíziós nyilatkozatában "hihetetlennek" nevezte a magyar csapat vasárnapi teljesítményét. Matthäus "kaiserlsuterni csodának"

Világ

Bankfiókot vezet Kasza József VMSZ-elnök

Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a szerb Agrobank szabadkai bankfiókjának igazgatója
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke megerősítette a pénteki újvidéki Magyar Szónak, hogy a hét elején átvette a

Itthon

Juhász: az idén leszerel az utolsó sorkatona is

A szerződéses hadsereg szervezési feladatainak jó részén túl van már a honvédelmi vezetés, most a politikai egyeztetés és a jogi feltételek
Egészen bizonyosan ebben az évben leszerel az utolsó sorkatona is – jelentette ki Juhász Ferenc a Magyar Rádiónak. Mivel a sorkatonai

Kult

Indul a Könyvhét, bemutatták Göncz Árpád új könyvét

A Magyar Köztársaság korábbi elnökének Sodrásban című, Egy
szerint a magyar politikai retorika nagy újítása volt Göncz Árpád "csevegő beszéde", amely közben megosztotta életét hallgatóságával
... péntektől kapcsolódik a könyvhéthez a Vörösmarty téren. A megnyitót követően adják át a Szép magyar könyv 2003 pályázatának díjait

Karrier

Háromezer Bosch munkatárs Magyarországon

A Magyarországon több, mint egy évtizede megtelepedett német Bosch-csoport csütörtökön háromezredik magyar alkalmazottját vette fel, az
Jelenleg a Bosch tizenegy társasága gyártja és forgalmazza a cégcsoport termékeit a magyar piacon. „A magyarországi Bosch-csoport

Gazdaság

A Matávval terjeszkedne a DT Szerbiában és Montenegróban

A Deutsche Telekom (DT) német távközlési cég a Matáv többségi tulajdonosaként a magyar vállalaton keresztül vásárolna be a Telecom
A DT át akarja venni a Telecom Montenegro állami vállalatot, de érdeklődését magyar leányvállalatán keresztül jelezte - írta a lap. A

Gazdaság

Újra jön a Leumi Bank, az izraeli nagykövet férje vezeti

Az izraeli Leumi Bank visszatér a magyar piacra – adta hírül az izraeli Haaretz című napilap. A hitelintézet itteni képviseletét Izrael
kínosan végződött próbálkozás során, a Leumi 1990 elején a Magyar Hitel Bankkal alapított vegyesbankot. A közös bankot olyan nevek

hvg.hu non-base

"Katasztrofálisan" alakul a magyarok száma a Vajdaságban

A természetes fogyás, a nyugati kivándorlás, az asszimiláció katasztrofális hatást gyakorolt a vajdasági magyarság lélekszámára - mondta
... Károly geográfus, a térkép szerzője a Magyar Tudományos Akadémián szerdán tartott
szerbek, míg a nemzeti kisebbségek - főként magyarok - közül több ezren menekültek külföldre a sorozások elől. A szerb menekültek
... és a helybeli magyarok egy részének elköltözése, természetes fogyása miatt 1996-ra a magyarok elvesztették többségüket
... össze magyarként, mint 1991-ben. A legnépesebb magyar közösségek Bácska észak-keleti részén, illetve Nagybecskereken és

hvg.hu non-base

Újabb vereség, most Kínában

Hiába szerzett a negyedik percben büntetőből vezetést Kenesei Krisztián, a kínai labdarúgó-válogatott a két félidő hajrájában elért találatokkal
el, a mérleget három győzelem egészíti ki. A magyar együttes gyorsan vezetést szerzett, majd a hazaiak támadásai közben
... emberhátrányban játszotta a magyar gárda, és nem is úszta meg kapott gól nélkül, igaz a 11-eshez kellett a hongkongi játékvezető

Világ

Újabb magyarellenes incidens a Vajdaságban

Az észak-bánáti Törökkanizsán (Novi Knezevac) súlyos utcai tömegverekedéssé fajult egy hét végi zártkörű mulatság - írja a Magyar Szó
A lap szerint magyar fiatalok szombaton zártkörű mulatságot szerveztek egy kibérelt házban. Éjfél után húsz-harminc szerb fiatal
... a helyszínre gépkocsikkal és megtámadta a szórakozókat. A magyar fiatalok súlyos sérüléseket szenvedtek, a helyszínre érkezett rendőrök
... a törökkanizsai kórházba. A Magyar Szó publicistája, Fehér István kedden Romlás című jegyzetében azt írja, hogy reménytelen

180 milliós pénzbüntetést és egy év börtönt kapott a több minisztériumot is érintő korrupciós ügyben egy üzletember

180 milliós pénzbüntetést és egy év börtönt kapott a több minisztériumot is érintő korrupciós ügyben egy üzletember

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

A Kúrián tárgyalják majd az ortodox zsidó hitközség volt elnökének leváltását

A Kúrián tárgyalják majd az ortodox zsidó hitközség volt elnökének leváltását

Hét követelést tett közzé az Ügyfélkapu+ és a DÁP ügyében a PDSZ

Hét követelést tett közzé az Ügyfélkapu+ és a DÁP ügyében a PDSZ

Gólpasszal tért vissza Szoboszlai a kezdőcsapatba az eltiltása és betegsége után

Gólpasszal tért vissza Szoboszlai a kezdőcsapatba az eltiltása és betegsége után

Hét követelést tett közzé az Ügyfélkapu+ és a DÁP ügyében a PDSZ

Hét követelést tett közzé az Ügyfélkapu+ és a DÁP ügyében a PDSZ

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a vasárnapi tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a vasárnapi tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

Magyar Péter Sulyok Tamásnak: Elnök úr, ilyenkor nem kéne megszólalni?

Magyar Péter Sulyok Tamásnak: Elnök úr, ilyenkor nem kéne megszólalni?

Elon Musk egy álhírrel és egy fideszes EP-képviselő postjával támadja az EU-t

Elon Musk egy álhírrel és egy fideszes EP-képviselő postjával támadja az EU-t

A címlapról ajánljuk