Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Műértő Műértő

Cseh aukciós körkép 2020

Váratlanul kedvező egyenleggel zárta az egyébként válsággal fenyegető évet a cseh műkereskedelem, mintegy rácáfolva az eredményesség 2-3
... ciklikusságának törvényszerűségére. Az első félévben drámai zuhanásról írtunk, ami októberig változatlan trendként igazolódott, ám az utolsó
csak egy-egy aukciót rendezett –, a felkínált művek száma is jelentősen csökkent. Ennek ellenére az éves TOP 10-es lista összértéke újabb rekordot

HVG HVG Hetilap

Szárnyal a NASA

Majdnem 40 másodpercig, 3 méteres magasságig repült a Marson az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) helikoptere, az Ingenuity. Ez volt

HVG HVG Hetilap

Hitelbarátság

hitelkeretéből csaknem 3 milliárdot hívott le tavaly. A Takarékbank pedig összesen közel 13 milliárd forintnyi hitelt nyújtott neki

HVG hvg360

Egyetlen saját tankönyvét sem buktatta meg az állami hivatal

Lesöpörve a szakmai ellenérveket, az oktatási hatóság a szabályokat felrúgva, rekordidő, 3-4 nap alatt engedélyezte a maga készítette
lektora. Míg a szakértői bírálat korábban 15–26 napot vett igénybe, itt 3–4 nap is elég volt az esetenként több száz oldalas anyagok

HVG HVG Hetilap

Biden bizottsága

két hely betöltésekor is megszegték a precedenst, és ezzel bebetonozták a 6:3 arányú konzervatív többséget. Amikor Barack Obama

HVG HVG Hetilap

Módszertan

A közölt adatok hibahatára a teljes mintában a válaszok megoszlásától függően legfeljebb ±3

HVG HVG Hetilap

Magát minősíti

bírálat korábban 15–26 napot vett igénybe, itt 3–4 nap is elég volt az esetenként több száz oldalas anyagok vizsgálatára. Az értékelés

HVG HVG Hetilap

Ez a vonat elment

beszállítójával, a Stadlerrel, illetve az Alstommal, amely a 2-es és a 4-es metróvonalakon közlekedő szerelvényeket gyártotta. A 3-as

HVG HVG Hetilap

Nehézkes évkezdés

azonban a jegybank is részese a kutatói konszenzusnak, hogy az infláció gyorsulására számít: az éves áremelkedést 3,8–3,9 százalékra tippeli, holott

hvg.hu Autó

Kicsi a bors, de erős: a Toyota GR Yaris a Nordschleifén is bizonyított – videó

A szupersportos 3 hengeres turbómotorral szerelt apróság igen gyorsan körbeért a Zöld Pokolban
a kategóriában igen korrekt időnek számít. A GR Yaris 1,6 literes 3 hengeres turbós benzinmotorja 261 lóerős teljesítményt, illetve
... le, ami új rekord a sorozatgyártású 3 hengeres benzinmotorok körében. Az erő egy hatfokozatú kéziváltón keresztül érkezik meg a

HVG HVG Hetilap

Lélekdonor

tárgyát képező Budapest 92,9 MHz-es frekvenciát. A korábban a Klubrádió által birtokolt hullámsávon egyelőre ideiglenes jelleggel, május

hvg.hu Itthon

Orbán: Jövő héten kiderül, beolthatók-e itthon a 16-18 évesek

Több mint 260 koronavírusos beteg hunyt el, és 9 ezer fölött van a fertőzöttek száma is - mondta be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban
alapján lehet tervezni a jövőt, és a betegek, elhunytak és beolottak közti arány "szépen javulni fog" a következő időszakban, 2-3 hét
... egy hétre, az április 13-ával záruló oltási héten meg fogjuk haladni a 3 milliót, ami egy új állomás, újabb egy hét múlva pedig már 3,5
... - lehet az az időpont, mikor "elhaladjuk" a 3 millió oltással rendelkező számát, és ez egy újabb lépésre tesz lehetőséget, hogy

hvg.hu Autó

Villanyautót mindenkinek: Magyarországon a VW ID.3 legolcsóbb változatai

Az eddiginél közel 3 millió forinttal olcsóbban is vásárolhatunk mostantól ID.3 elektromos
tervezett ID.3-at , melynek alapmodellje akkoriban 14,2 millió forintba került. Most viszont feltűnt a színen két olcsóbb kivitel.
... legolcsóbban 11,5 millió forintból úszható meg az ID.3 vásárlása, ennyibe kerül ugyanis a 204 helyett 150 lóerős motorral, illetve 58

hvg.hu Autó

Kiderült, mennyibe kerül itthon a VW új villanyautója, az ID.4

Az ID.3 nagytestvére öt különböző változatban startol el a hazai
A Volkswagen tavaly szeptemberben leplezte le az általunk is alaposan letesztelt ID.3 villanyautó nagytestvérét, az ID.4-et
... árkedvezmény igényelhető. Az ID.4 ugyanott készül, mint az ID.3, vagyis Zwickauban, a Trabantok egykori szülőhelyén. A Volkswagen

hvg.hu Itthon

Orbán: Május végéig 7 millió első oltásig el lehet jutni

újraindítani szállodákat, éttermeket. Elmondta, hogy miért nincs nagyobb szigor, és beszélt arról is, 2-3 nehéz hetünk lesz még. A
már beoltottak. A 3. hullámban nem elég az emberek belátására apellálni, a karanténfáradtság miatt egyre nehezebben tartják be a
... nincs sok, és azok is egyszerűek. Ha például sokan vagyunk egy épületben, hordjunk maszkot és tartsuk be a távolságot, ami a fertőzéstől véd
... csak lassítani lehet a korlátozással. Egy orvosság van a vírus ellen, az oltás, ezért most minden erőt erre kell összpontosítani - vélte. A

Sztojcsev Iván hvg360

Miért jó az, ha drágul az élet?

Magyarországon 3% az inflációs cél – írjuk le, amikor az inflációról vagy a kamatdöntésekről van szó. Természetesnek vesszük a
mutatók alakulását is figyelembe veszi. Ez alapján azt mondták ki: egy fejlett, iparosodott országban 1–3 százalék között van a még
... infláció szintje, a fejlődő országokban pedig 7–11 százalékos inflációt is elbír a gazdaság. Ha például egy fejlődő ország 3-ról
... engedné el az inflációt, akkor minden más tényezőt változatlanul hagyva csak ettől 0,16 százalékkal nőhetne a GDP, ha viszont 3-ról 30

1
47 48 49 50 51
380
Restomodként tért vissza a Maserati kilencvenes évekbeli ritkasága

Restomodként tért vissza a Maserati kilencvenes évekbeli ritkasága

Ráhajtott a sínekre a pirosnál, lecsukódott mögötte a sorompó, aztán jött a vonat – videó

Ráhajtott a sínekre a pirosnál, lecsukódott mögötte a sorompó, aztán jött a vonat – videó

Halálos lehet a túlzott energiaital-fogyasztás?

Halálos lehet a túlzott energiaital-fogyasztás?

Mit lehetett megtudni 1986-ban a csernobili katasztrófáról a magyar sajtóból? Ez a könyv erről mesél

Mit lehetett megtudni 1986-ban a csernobili katasztrófáról a magyar sajtóból? Ez a könyv erről mesél

Észak-Korea lerombolja a szétszakított családok találkozóira épített házat

Észak-Korea lerombolja a szétszakított családok találkozóira épített házat

Kórházban hagyott csecsemők elhelyezése miatt kért segítséget az Országos Kórházi Főigazgatóság

Kórházban hagyott csecsemők elhelyezése miatt kért segítséget az Országos Kórházi Főigazgatóság

CPJ: Rekordszámú újságírót öltek meg 2024-ben

CPJ: Rekordszámú újságírót öltek meg 2024-ben

Nyert a Bayern, meglepetésre kikapott az Atalanta

Nyert a Bayern, meglepetésre kikapott az Atalanta

Netanjahu: Véget ér a tűzszünet, ha a Hamász szombat délig nem adja vissza az izraeli túszokat

Netanjahu: Véget ér a tűzszünet, ha a Hamász szombat délig nem adja vissza az izraeli túszokat

A címlapról ajánljuk