Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Kult

Pályázatot írtak ki az Operaház vezető tisztségeire

Hiller István oktatási és kulturális miniszter pályázatot írt ki a Magyar Állami Operaház (MÁO) főigazgatói és fő-zeneigazgatói
lényege a főigazgató, a fő-zeneigazgató és a miniszter által felkért tagokból álló támogatói, tanácsadói testület együttműködése. A

hvg.hu Itthon

Felszámolják Kövér fizetésképtelen cégét

A Kövér Szilárd – a fideszes választmányi elnök Kövér László testvére – által vezetett Királyi Magyar Egyetemi Nyomda Rt.-t
A munkabérekkel, adókkal is tartozó céget – amely tavaly felvette a Magyar Nyomdaügynökség Zrt. nevet – egy tatabányai

MTI Itthon

Létszámstop a Magyar Rádiónál

Költségcsökkentő céllal létszámstopot rendelt el a Magyar Rádió elnöke - értesült szerdán intézményi forrásból az
Az információ szerint az erről szóló, kedden közzétett dokumentum azt tartalmazza, hogy "a Magyar Rádió Zrt. – közeljövőben hatályba
... megerősítette az értesülést, és elmondta, hogy a étszámstopról szóló határozat már az intraneten, a Magyar Rádió belső, vállalati

hvg.hu Kult

Faithless, Killers, Madness, Chemical Brothers: erős a Sziget-program

Főleg nemzetközi sztárokkal megvadított Sziget lesz az idén. A nagyszínpadon alig jut hely magyar fellépőnek (a Sziáminak sem), ám a
már március végén összeállt a Sziget két legnagyobb színpadának fellépő-névsora, legalábbis az a része, amellyel jegyeket is el lehet
... de Barbés. A Wan2-színpadon fellép a Fun-Da-Mental, az Uncle, a Hyper, a IAMX, a Hooverphonic, a Nitzer Ebb, a GusGus. A korai sajtóanyag a
... – mondta el a főszervező Gerendai Károly – csak „egy-két” magyar zenekar lép fel, leginkább azok, akiknek rajongótábora tényleg nem fér

hvg.hu Kult

Ne nézz a Napba!

Szellemcsere, szingapúri-magyar táncprojekt, képregényfeszt edukatív felhangokkal. Mi kell még...? Programajánlatok a hvg.hu-tól
akit igazán szeretett. Magyar játékfilm, 108 perc, 2007; R.: Szász János Kicsi, savanyú, de jó Buhera mátrix Milyen
... halott autóoktató. Magyar vígjáték, 2007; R.: Márton István Az ember, aki a Földre esett Mr. Bean nyaral Talán nincs
...  hézagpótló munkája, az Understanding Comics most magyarul is napvilágot lát. A képregény felfedezése a magyar cím, bár ez

hvg.hu Ingatlanmenedzser

Agglomerációs ingatlanpiac: egekbe szöktek az árak

A dél-budai agglomeráció településein az egekbe szöktek az árak: van, aki a zöldövezet miatt vesz ezen a részen lakást, és
A budai oldal déli részéhez közeli települések igencsak fölkapottak lettek az elmúlt néhány évben. Diósd, és Érd egyes
... a budai kerületek és Törökbálint után a legkeresettebb résznek számít. Az ősfákkal és fenyvesekkel tarkított dimbes-dombos
.... Építési telek már alig van a településen, ezért ezek ára az egekbe szökött: a jobb részeken 20 millió forint körüli összegért lehet

MTI Itthon

Leiskoláztuk a németeket, elődöntőben a pólóválogatott

Bejutott az elődöntőbe a magyar férfi vízilabda-válogatott a Melbourne-ben zajló világbajnokságon, miután szerdán, a negyeddöntőben
! Az első gólt még a németek szerezték, a folytatásban azonban Kemény Dénes olimpiai bajnok alakulata irányított. A magyarok

hvg.hu Itthon

Ragaszkodik a 2-es villamoshoz a VEKE

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) azt kéri a városvezetéstől, hogy ne állíttassa le a 2-es villamost a Fővám térnél a
! A szakmai szervezet szerdán, az hvg.hu-hoz eljuttatott közleményében "megdöbbentően rövidlátó és káros döntésnek" nevezte, hogy a főváros a
... szerint. Így legalább egy évig a Boráros tér és a Március 15. tér közötti szakaszon nem közlekedik majd a 2-es villamos, helyette

Gramofon

Szomorú vasárnap, boldog péntek

egy figyelmes ajándékra is futotta a magyar közönség számára: a Szomorú vasárnap mélyen átélt, megindító
szakasza egyrészt egy figyelmes ajándék volt a magyar közönség számára: a Szomorú vasárnap mélyen átélt, megindító előadása, másrészt

MTI Plázs

A rákról beszéljünk, ne az eutanáziáról

Az Európai Unióban Magyarországon hal meg a legtöbb daganatos beteg, évente mintegy 33 ezer, a helyzet megváltoztatása a magyar
... ellátórendszer számára a legnehezebb feladat. A változtatás leghatékonyabb útja, ha a szűrővizsgálatok mind szélesebb kör számára válnak elérhetővé
az eutanázia kérdése - mondta Bodoky György, a tudományos ülést szervező Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) elnöke A daganatos

Folk György (hvg.hu) Tech

Budapest wi-fi paradicsom, sok védtelen csatlakozási ponttal

Sok más mellett a phishing vagyis adathalászat, a vishing vagyis a VoIP szolgáltatások ellen elkövetett támadások, a spinning, magyarán
Sebastian Schreiber a SySS alapítója A rendezvény részeként hétfőn délután, a belvárosban egy Wifi és egy GPS antennával
... rajzolódik ki világosan: a magyar fővárosban nagyságrendekkel több a hotspot, s a többi városhoz képest több a megfelelően védett

hvg.hu Itthon

Megdöbbentő képek a Sajtófotó győztesétől

Móricz Simon (Népszabadság) lett az év fotóriportere a jubileumi 25. Magyar Sajtófotó Pályázaton. Megszűnő vasútvonalak című sorozatának
„Több mint 1800 településen gyűjtenek aláírásokat a szárnyvonalak megmentése érdekében. Lehet, hogy ezeknek a néptelen vasutaknak vagy egy
... a magyar fotósszakma elitjeivel együtt több más lélegzetállító kép is megtekinthető a most megnyílt Sajtófotó kiállításon, a

OS Itthon

Kordon-ügy: Alkotmánybírósághoz fordul a helsinki bizottság

A Magyar Helsinki Bizottság alkotmányellenesnek tartja a rendőrségi törvény azon szakaszát, amely alapján lehetséges volt közel öt
A Magyar Helsinki Bizottság indítványa szerint alkotmányos alapjogokat sért, hogy a rendőrség időhatár nélkül úgy zárhat le
... panaszát Gergényi Péter budapesti rendőr-főkapitány március 14-én elutasította.  Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány elutasította a
... nem is vehetett volna részt – érvelnek a jogvédők. Ugyanakkor a Helsinki Bizottság szerint az eset arra is felhívja a figyelmet, hogy a

MTI Kult

A verejték luxusa

Magyar Központja Parti Nagy Lajos írót, költőt kérte fel, hogy a magyarországi színházak számára írjon köszöntőt a

MTI Autó

Felborult egy oldószert szállító magyar kamion Szlovákiában

Felborult egy szerves oldószert, toluolt szállító magyar kamion a szlovákiai Rimaszécsen hétfőn éjszaka - jelentette a szlovák
A Lengyelországba tartó magyar tartálykocsi balesete igen szerencsésen végződött, mert az emberi szervezetre és a környezetre igen

Oscar, 2025: Jancsó Dávid nem nyert, de Tóth László igen. Tarolt egy kicsi független film, az Anora lenyomta Hollywoodot

Oscar, 2025: Jancsó Dávid nem nyert, de Tóth László igen. Tarolt egy kicsi független film, az Anora lenyomta Hollywoodot

Felborult egy teherautó a Hegyalja úton, lezárták egy szakaszát

Felborult egy teherautó a Hegyalja úton, lezárták egy szakaszát

Tekintetmágnes Gaudí dizájnú F1-autó: körbefotóztuk a gyönyörű katalán versenygépet

Tekintetmágnes Gaudí dizájnú F1-autó: körbefotóztuk a gyönyörű katalán versenygépet

Emberfáklyák az ózdi lángtengerben – sosem lett felelőse a magyar kohászat legsúlyosabb tragédiájának

Emberfáklyák az ózdi lángtengerben – sosem lett felelőse a magyar kohászat legsúlyosabb tragédiájának

Egy hónapos részleges tűzszünetet javasol Ukrajnában Franciaország és Nagy-Britannia

Egy hónapos részleges tűzszünetet javasol Ukrajnában Franciaország és Nagy-Britannia

A közvécék hiányára hívták fel a figyelmet, egy év próbaidőre ítélték A Város Mindenkié aktivistáit

A közvécék hiányára hívták fel a figyelmet, egy év próbaidőre ítélték A Város Mindenkié aktivistáit

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

Holtan találtak egy 10 éves német fiút Berekfürdőn

Holtan találtak egy 10 éves német fiút Berekfürdőn

Beolvasztották az Országos Mozgásszervi Intézetet a Semmelweis Egyetembe

Beolvasztották az Országos Mozgásszervi Intézetet a Semmelweis Egyetembe

A címlapról ajánljuk