Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Plázs

Beperelte orvosát, miután elvesztette péniszét

Egy dél floridai férfi beperelte orvosát, mivel az általa végrehajtott pénisznagyobbító beavatkozás során fellépő szövődmények miatt
olyan súlyos fertőzés lépett fel, amely üszkösödést okozott az érintett testrészen, így azt el kellett távolítani. Az ügyvéd szerint

hvg.hu Plázs

A csonttörés árulkodó tünetei

ellenállóak. Ám még ebben az optimális esetben is felléphet olyan külső erő, amelynek csonttörés lesz a következménye
A sérülés helyén fellépő duzzanat, fájdalom, az elmozdulásos töréseknél a végtag alakjának deformitása – ez az alkar- illetve a

MTI Itthon

Otthagyta az SZDSZ-t a székesfehérvári frakció

Kilépett a pártból a székesfehérvári közgyűlés teljes SZDSZ frakciója - jelentette be a képviselőcsoport szerdán
Erre a lépésre azért kényszerültek, mert a párt most nem azokat az értékeket képviseli, mint akkor, amikor a tagok sorába léptek

Világ

"Nem akarunk asszimilálódni" - helyszíni riport Dunaszerdahelyről

életbe lépett – nyelvtörvény ellen. A felszólalók követelték, töröljék a magyar kisebbségre hátrányos elemeket a törvényből. Nehezíti a
civilszervezetek vezetői, művészek, politikusok – a tüntetés napján hatályba lépett, általuk súlyosan diszkriminatívnak tartott
... intolerancia korszaka dől ránk.” Mint fogalmazott, „bizonyíthatóan mi mentettük meg a 2003-as népszavazás eredményességét, amikor az EU-ba való

MTI Itthon

"Szlovákia leeresztette a vasfüggönyt!"

A szeptember elsejével életbe lépett szlovák nyelvtörvény ellen tartott tiltakozó demonstrációt a Civil Összefogás Fórum (CÖF) kedd
    A szeptember elsején hatályba lépett szlovák államnyelvtörvény egyebek mellett arról rendelkezik, hogy a nyilvános érintkezésben

MTI Világ

Economist: EU-szabályt sértett Sólyom László kitiltása

Nem csupán lekezelő diplomáciai lépés volt, de EU-előírásokat is sértett annak megakadályozása, hogy Sólyom László átlépje
hogy a magyar államfő - aki a túlnyomórészt magyarok lakta Révkomáromban Szent István szobrának felavatásán vett volna részt - átlépje

MTI Kult

Két új kisregényét tette közzé az interneten Coelho

Születésnapja alkalmából nem akármilyen ajándékkal lepte meg olvasóit Paolo Coelho; a világhírű brazil író két, még kiadatlan
para os Pais, Filhos y Netos (Történetek szülők, gyerekek és unokák számára) vidám, meglepő, ugyanakkor drámai történetek összessége

1
809 810 811 812 813
934
FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

Nagy Márton megfenyegette a bankokat az emelkedő számladíjak miatt

Nagy Márton megfenyegette a bankokat az emelkedő számladíjak miatt

Új frontot nyit az USA az EU-val szemben, a háttérben pedig Elon Musk dörzsölheti a tenyerét

Új frontot nyit az USA az EU-val szemben, a háttérben pedig Elon Musk dörzsölheti a tenyerét

Itthon is egyre jobban terjednek a kriptovaluták, de a szabályozás nem tart vele lépést

Itthon is egyre jobban terjednek a kriptovaluták, de a szabályozás nem tart vele lépést

Erste: Sokkal több lakáshitelt és személyi kölcsönt vesznek fel a magyarok, rengeteg pénzt költenek külföldi webshopoknál

Erste: Sokkal több lakáshitelt és személyi kölcsönt vesznek fel a magyarok, rengeteg pénzt költenek külföldi webshopoknál

Trump újabb, a mezőgazdasági importra kivetett vámokat ígér április 2-től

Trump újabb, a mezőgazdasági importra kivetett vámokat ígér április 2-től

A transzferguru szerint Kerkez Milos nyáron távozhat a Bournemouth csapatától

A transzferguru szerint Kerkez Milos nyáron távozhat a Bournemouth csapatától

Bárki ingyen használhatja a Google újdonságát, ami több ezer állatfajt képes felismerni

Bárki ingyen használhatja a Google újdonságát, ami több ezer állatfajt képes felismerni

Nagy Márton megfenyegette a bankokat az emelkedő számladíjak miatt

Nagy Márton megfenyegette a bankokat az emelkedő számladíjak miatt

A címlapról ajánljuk