Megjelent a korrupcióellenes hatósággal kapcsolatos első pályázat
az alkalmasnak tekintett jelölteket, ellenőrzik a vagyonnyilatkozataik valóságtartalmát, illetve két év múltán felülvizsgálják a
az alkalmasnak tekintett jelölteket, ellenőrzik a vagyonnyilatkozataik valóságtartalmát, illetve két év múltán felülvizsgálják a
paritásos alapon kormányzati és nem kormányzati tagok ülnek majd benne.
A korrupcióellenes keretrendszer további része lesz a
hogy bizonyos esetekben ingyenessé tennék a közérdekű adatigénylést és változtatnának a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatát
a közérdekű adatigénylést és változtatnának a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatát érintő előírásokon is.
Több civil szervezet
és
változtatnának a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatát érintő előírásokon is.
A Népszava informátorai szerint az
bevallása – régi és új vagyonnyilatkozata – szerint szinte nincstelen kormányfő feletti és alatti Orbán-generáció is milliárdos
A 444 átnézte a politikusi vagyonnyilatkozatokat annak fényében, hogy mindent és mindenkit ész nélkül próbál átterelni a kormány a
..., Tóth Bertalan MSZP elnök vagyonnyilatkozatában azért találni egy 2780 négyzetméteres erdőség felét Nagykozáron, ám mint az élet többi
Közleményben szólítja fel a DK Szalay-Bobrovniczky Kristófot, hogy a vagyonnyilatkozatában is szereplő, májusban szerzett 1,6
Sok újdonságot nem lehet kiolvasni a képviselők és kormánytagok most közzétett vagyonnyilatkozataiból , azt azonban meg lehet
... osztalékáról). A most elkészült vagyonnyilatkozatban is pontosan ez az összeg szerepel.
Miután miniszter lett, azt ígérte, hogy
mentelmi bizottságának elnöke bejelentette: minden érintett leadta határidőre az új szabályok szerinti első vagyonnyilatkozatát
... nyilatkozataik alapján.
Az új, júliusban meghozott törvénnyel ugyanis szinte szóról szóra átvették az Európai Parlament
... azt hazudhatott, amit akart -, innen sikerült még egyet visszalépni.
Így aztán az új vagyonnyilatkozatokból olyan, egetrengetőnek
Valamennyi esküt tett országgyűlési képviselő, nemzetiség képviselő és nemzetiségi szószóló eleget tett vagyonnyilatkozat-tételi
....
A vagyonnyilatkozatok 2022. augusztus 6-tól megtekinthetők az Országgyűlés honlapján. Az már más kérdés, hogy sok köszönet nem lesz
... értelmében szintén eleget tett új típusú vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének az Állami Számvevőszék elnöke és alelnökei, a
Augusztus 5-ig ismételten vagyonnyilatkozatot kell tenniük az országgyűlési képviselőknek – idén már harmadszor. Ebben az évben először
... megfelelően. Mivel azonban idén áprilisban választás is volt, június elsejéig újabb vagyonnyilatkozatot kellett leadni: az új
... kell a képviselőknek – hívta fel a figyelmüket a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségükre Kövér László. A házelnök a múlt héten
Felkerült a kormány honlapjára a Pénzügyminisztérium nemrég, július elsejei hatállyal kinevezett új államtitkára, Tóth Tibor
... megtakarítást felmutatni tudó Csák Jánost vagy éppen a százmilliónál alig többet magáénak tudó Nagy Mártont.
Nyitó
ráadásul csak egy szentpétervári kis lakásba húzódhat vissza kipihenni a külföldi útja fáradalmait, már persze ha igazat írt a
ne zárultak volna), közben pedig még arra is jutott idő, hogy a vagyonnyilatkozatok rendszerét még átláthatatlanabbá tegyék .
Orbán
Megszavazta a parlament a vagyonnyilatkozati rendszer átalakítását. Kocsis Máté jelentette be júniusban , hogy a kormány bevezeti
... az Európai Parlament vagyonnyilatkozati rendszerét. Az eddig érvényben levő szabályokat korábban a kormány azzal védte, hogy ez az EU
... vagyonnyilatkozati rendszere.
Ezzel szemben a meghonosítandó szabályokat a Habony Árpád-féle V4-es hírügynökség, a V4NA áprilisban
Még szerdán korrigálta vagyonnyilatkozatát Nobilis Márton, az Agárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős
... lett volna a leggazdagabb politikus Magyarországon.
Nobilis először azt írta a vagyonnyilatkozatába, hogy devizaszámláján 9 millió
... ki vagyonnyilatkozatát, és azt ígérte, haladéktalanul pontosítani fog, mert az összeg nem euróban, hanem forintban értendő.
Az
nyomozásokat, vádemeléseket és jogerős ítéleteket, bírálja a vagyonnyilatkozatokra és az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályok
... vonatkozóan, valamint a bizottság sürgeti a vagyonnyilatkozatok hatékony ellenőrzésének a rendszerét.
Magyarországnak jelentős
Publikálták a kormány honlapján az ötödik Orbán-kormány tagjainak 2021-re vonatkozó vagyonnyilatkozatait . A június elsejei határidőt
....
Vagyonnyilatkozata szerint Nagy Mártonnak nagy értékű ingósága nincs, értékpapírokban azonban kisebb vagyont halmozott fel:
... .
Vagyonnyilatkozata alapján Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kormány egyik leggazdagabb tagja. Mutatjuk a listát
Nem halad valami jól az V. kerület fideszes polgármestere elleni vagyonnyilatkozati eljárás , amely februárban indult a fővárosi
... vagyonnyilatkozatában újként feltüntetett bakonyi ingatlanokat, közel 30 hektár földet a Bakonyban.
A 24.hu , amely tavaly ősszel
... be a polgármester földvásárlásairól, most azt írja: azt Ügyrendi, Nemzetiségi, Összeférhetetlenségi és Vagyonnyilatkozat-ellenőrző
A Magnyickij-törvény alapján rendeltek el büntetőintézkedést a propagandaminiszter ellen.
Donald Trumptól várja az Orbán-kormány, hogy rendet tegyen az ügyben.
De ami késik, nem múlik – közölte a Tisza Párt elnöke.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.